Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-07
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.07 . 14 A polgármesterek értekezletének napirendjén a járás életének fontosabb kérdései szerepeltek Beregi Hírlap • 2010 augusztus 07., szombat 11:16 Július 29én a járási állami közigazgatási hivatal üléstermében megtartották a közs égi/nagyközségi tanácsok elnökeinek, valamint a végrehajtó bizottságok titkárainak hagyományos értekezletszemináriumát. A megbeszélés munkájában részt vett Ihor Szviscso, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke, Medvigy István, a hivatal elnökének e lső helyettese, Mihajlo Ljasko és Vladiszlav Hoblik elnökhelyettesek. A napirenden a járás szociálisgazdasági szférája élettevékenysége biztosításának kérdései szerepeltek. Az állami költségvetés 43. cikkelye teljesítésének menetéről Olena Vas, a járási p énzügyi főosztály vezetője tartott beszámolót. A felszólaló külön kitért azon községi tanácsok munkájára, ahol problémák vannak a helyi költségvetés teljesítésével, valamint rámutatott arra, hogy sok helyen megalapozatlanul számolnak fel a dolgozóknak nyel vpótlékot. Ugyanis ez a pótlék csak abban az esetben jár, ha az idegen nyelvet a külföldi országok állampolgáraival történő kapcsolattartás során használják. Mivel Kárpátalján a magyar nyelv a nemzeti kisebbség nyelve, a pótlék felszámolása törvénytelen. A szakember véleménye szerint most, amikor a járási költségvetés tulajdonképpen állami dotáció nélkül maradt, jobban kellene takarékoskodni a pénzeszközökkel. A nyilvántartásisorozási munka eredményeiről Oleg Parada, a járási hadkiegészítő parancsnokság pa rancsnoka tájékoztatta a jelenlevőket. Mint elhangzott, a hatályos törvényeknek megfelelően évente kétszer van sorozás — tavasszal és ősszel. Az ifjakat 17 éves korban veszik nyilvántartásba. Jelenleg a járásban 2232 személyt tartanak nyilván, akik közül 1 652 különböző okokból nem sorozható be sorkatonai szolgálatra. 244 fő kapott halasztást, 41en körözés alatt állnak. Több mint 900 fiatal egészségi állapota miatt korlátozottan alkalmas katonai szolgálatra. A felszólaló kitért azon személyekre is, akik kül földön folytatják tanulmányaikat. Ilyen esetben a halasztás csak egyszeri alkalommal esedékes a tanulás egész ideje alatt. A tanulás tényét alá kell támasztani az illetékes tanintézmény, valamint a megyei közoktatási főosztály által kiadott igazolással. A tanintézetből eltanácsolt személyek elveszítik jogukat a halasztásra. A helyi tanácsoknak nyújtandó hitelekről, valamint az árucikkeknek és a szolgáltatásoknak állami pénzeszközök bevonásával történő vásárlása rendjéről Blanár Ibolya, az Államkincstár járá si kirendeltségének vezetője tartott beszámolót. Mint kiderült, a rövid lejáratú hitelek megítélésének rendjét csak júliusban fogadták el, így a végrehajtó bizottságok titkárainak ismételten be kell nyújtani a szükséges okmányokat. Mivel az idén jelentősen csökkentek az igényelhető összegek, azok csak a munkabér folyósítására, élelmezésre és gyógyszervásárlásra fordíthatók. Életbe lépett a tender alapján történő vásárlások rendjét szabályozó új törvény is. Nem változott a vásárlások és szolgáltatások határé rtéke (100 ezer hrivnya), a nagyjavításokra maximum 300 ezer hrivnya fordítható. A községi/nagyközségi tanácsok végrehajtó bizottságainak a gyámságra és a gondoskodásra vonatkozó meghatalmazásairól Olga Csecsur, a gyermekvédelmi szolgálat vezetője tartott előadást. A végrehajtó bizottságok mellett működő bizottságok illetékesek döntést hozni a kiskorúnak a családból történő eltávolításáról, amennyiben veszélyeztetve van egészsége vagy testi épsége. A szülői jogoktól való megfosztásra vonatkozó végleges dönt és meghozatalában a bíróság az illetékes szerv. Bővebb felvilágosítást a járási állami közigazgatási hivatal gyermekvédelmi szolgálatánál kaphatnak az érdeklődők. Popovics Sándor, az agráripari főosztály vezetője a karantén gyomnövények elleni harc menetér ől számolt be. Mint megtudhattuk, járásunkban a legfőbb ilyen növény a parlagfű és a termetes medvetalp. Az útszéleket a főutak mentén az útkarbantartó vállalatnak, a települések határain belül pedig a helyi tanácsoknak kell rendben tartani. A földrészlegtulajdonosoknak is gondoskodniuk kell a parcella kaszálásáról. A szabálysértők komoly bírságra számíthatnak. A munkaügyi és szociálisvédelmi főosztály képviselőinek felszólalásai a lakosságot jelenleg foglalkoztató kérdésekkel voltak kapcsolatosak. Artem Fulej a sokgyermekes családokat megillető kedvezményekről, Volodimir Terpaj, a főosztály vezetője pedig a szubvenciók megítélésének új rendjéről tájékoztatott. A főosztálynál „forródrót”vonalat működtetnek ebben a témakörben, szükség esetén készek áttérn i hatnapos munkarendre. Összegezve az értekezletet, Ihor Szviscso, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke elmondta: véget ért a „Beregvidék 2010 – 2015” c. járási szociálisgazdasági program kidolgozásának első szakasza. A hivatalközi munkacsoport tagj ai ellátogattak a járás valamennyi településére, felmérték a helyzetet, tájékozódtak a problémákról. Ezek megoldásához közös erőfeszítésekre van szükség. A kezdeményezők a községi tanácsok elnökei, képviselői kell hogy legyenek. A kivitelezés nagyobb aktiv itást követel meg mindannyiunktól — mondta a járás vezetője. vissza