Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-30
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.30 . 9 Orbán is előadást tart a külképviseletek vezetőinek MNO • 2010. augusztus 30. 07:40 Orbán Viktor miniszterelnök tart előadást a magyar kü lképviseletek vezetőinek hétfőn kezdődő hagyományos éves értekezletén. A kétnapos rendezvényen a diplomatákat Martonyi János külügyminiszter, továbbá több szakpolitikai témában az érintett tárcavezetők tájékoztatják. Szó lesz a misszióvezetőknek tartott e lőadásokon a jövő év első felében esedékes soros magyar EUelnökség mellett az uniós foglalkoztatáspolitikai programról, továbbá a fejlesztéspolitikáról és a közbiztonságról. Napirenden szerepelnek a regionális és nemzetpolitika, valamint a kormányzat és a közigazgatás kérdései és az országkép. Mindezeken túl a nagykövetek és főkonzulok hallhatnak a magyar gazdaság helyzetéről is. A misszióvezetői értekezletnek idén a finn külügyminiszter lesz a külföldi vendége. Alexander Stubb a budapesti finn nagykövets ég tájékoztatása szerint országa uniós elnökségi tapasztalatait osztja meg a nagykövetekkel, és a magyar EUelnökség várható kihívásait elemzi. vissza Ősszel törvénybe foglaltatik a nemzeti összetartozás napja MNO • 2010. au gusztus 29. 10:46 November végéig dolgozza ki az Apáczai Közalapítvány a határon túli magyarlakta területekre szervezett osztálykirándulásoknak, a nemzeti összetartozás napja iskolai bevezetésének és a Magyarság Háza létrehozásának koncepcióját – mondta e l Csete Örs, a közalapítvány igazgatója az MTInek. A közalapítvány az erről szóló felkérést Hoffmann Rózsa oktatási államtitkártól kapta. Csete Örs utalt arra: az Országgyűlés várhatóan őszi ülésszakán fogadja el azt a határozati javaslatot, amely az osz tálykirándulások támogatása mellett tartalmazza, hogy a trianoni szerződés aláírásának napja, június 4. iskolai emléknap lesz a 2010/2011es tanévtől, s része a Magyarság Házának létrehozása is. Elmondta, hogy pályázati formában az Apáczai Közalapítvány 20 09 óta támogatja Határtalanul címmel a külhoni osztálykirándulási programokat. Kétféle utazást segítenek: az egyik egy körutazás, az útitervbe néhány szakmai programelemet is be kell illeszteni. Példaként említette, hogy egy közgazdaságot tanuló osztály lá togatást tesz egy bankfiókban, vagy egy asztalos ismereteket tanuló osztály ellátogat egy magyar faipari vállalkozó üzemébe. Megnézik továbbá a hagyományos turisztikai nevezetességeket, amelyeket illik megtekinteni. A másik fajta utazás inkább táborozás j ellegű, ahol a magyarországi iskolások egy határon túli, hasonló profilú magyar testvérosztállyal valamilyen "terméket" hoznak létre közösen, amely kapcsolódik az általuk tanult mesterséghez. Az alapítvány vezetője hangsúlyozta: egy osztály útja – busz- és szállásköltséggel számolva - átlagosan egymillió forintba kerül. A rendelkezésre álló forrás összegétől függhet, mely költségekbe száll majd be az állam. Csete Örs elmondta: eddig a Munkaerőpiaci Alapból elnyert mintegy 220 millió forintból 135 intézmén y 6 ezer szakiskolása juthatott el határon túli magyarlakta területekre. A kirándulásokkal kapcsolatban előzetesen felmérték az iskolák kívánságait, jelenleg a lezárult tanulmányutak tapasztalatait elemzik. Kiemelte: az iskolák nagyon várják a program foly tatását, ha 2011ben a jelenlegi létszám tízszerese, 60 ezer diák utazhatna, a közoktatás egészében érzékelhető lenne a program hatása – mondta, hozzátéve, a tervek között szerepel, hogy a testvériskolai látogatásokat is segítsék. A siker ugyanakkor nagyr észt a pedagógusokon múlik. Ezért az a cél, hogy két éven belül minden tanintézményben két tanár is legyen, aki a program helyi gazdája – jelezte. Emellett fontos, hogy a tanártovábbképzésbe is bekerüljön a határon túli téma. A Magyarság Háza a Magyarorszá g határain kívül élő magyar közösségeket bemutató oktatási és közművelődési intézményként a nemzeti összetartozás napja iskolai megemlékezéseit és a tanulmányi kirándulásokat támogató módszertani központ lenne. Helyszíne lehetne a Budapesten megforduló gye rekeknek szervezett rendhagyó óráknak is – jelezte. Csete Örs kitért arra, hogy a formálódó javaslat szerint a nemzeti összetartozás napját nem kizárólag tanórai keretek között lehetne megtartani. Arról is gondolkodnak, hogy ezen a napon minden évben közha sznú munkát végezhetne egy iskola, például papírt