Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-25
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.09 . 24 vádjaira, amelyek szerint a jogszabály jelenlegi formájában is alkotmányellenes, Cătăli n Predoiu igazságügyminiszter válaszolt, aki szerint a törvényt az alkotmánybíróság útmutatásai alapján módosították, így az immár teljes mértékben megfelel az alaptörvény előírásainak. Mint arról korábban beszámoltunk, az alkotmánybíróság az év elején t öbbek között a vagyonbevallások nyilvánosságát,valamint az ANI hatásköreinek túlzott kiterjesztését minősítette alkotmányellenesnek. Az átalakított jogszabályból a második szavazásnál a szenátusban kiiktatták a táblabíróságok mellett működő vagyonellenőrző testületekre vonatkozó részt, amit viszont Traian Băsescu az ANI hatásköreinek túlzott megnyirbálásaként értelmezett, így ezúttal ő fordult alkotmánybírósághoz. A taláros testület úgy döntött, a szenátus alkotmányellenesen járt el, amikor kiiktatta a képv iselőház által már elfogadott változatból a vagyonellenőrző testületekre vonatkozócikkelyt,mivel ebben a kérdésben az alsóházé a döntő szó. Az ellenzék ugyanakkor attól tart, hogy a törvény segítségével a kormány az ellenzék zaklatására használhatja az ANIt. vissza Szerző(k): Balogh Levente Áfa: hol fent, hol lent? – Bukarestben tárgyalt tegnap Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter ÚMSZ • S. M. L. | 20100825 08:39:38 „A tavalyi magyarországi áfaemelésnek az él elmiszerfogyasztásra gyakorolt hatását még nem mértük fel, és az sem világos egyelőre, hogy ez mekkora pluszjövedelmet hozott a magyar államkasszának” – válaszolt Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter az ÚMSZ kérdésére. „A tavalyi magyarországi áfaemelésnek az élelmiszerfogyasztásra gyakorolt hatását még nem mértük fel, és az sem világos egyelőre, hogy ez mekkora pluszjövedelmet hozott a magyar államkasszának” – válaszolt Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter az ÚMSZ kérdésére. Lapun k a miniszter tegnapi bukaresti látogatásán próbálta az ezzel kapcsolatos magyar tapasztalatok megosztására bírni Fazekast, kevesebb mint két hónappal azután, hogy a román kormány is a tavalyi budapestihez hasonló intézkedést hozott: 19ről 24 százalékra e melte a hozzáadottértékadót (TVAt). „Beszürkít” az áfaemelés Fazekas lapunk kérdésére elismerte, az áfaemelés miatt a magyarországi kereskedők közül sokan megpróbálkoztak az illeték kifizetésének a megkerülésével, ami a szürkegazdaság fellendülésével j árt együtt – ugyanakkor a fogyasztás és a termelés csökkenése az év első felében arra enged következtetni, hogy az államkassza bevételei sem nőttek az áfa növekedésével arányos mértékben. A magyar miniszter azt is elmondta, hogy az új magyar kormány fonto lgatja az adónem csökkentésének a lehetőségét is, ami a gazdaság kifehérítésének a célját szolgálná. Mint ismeretes, a napokban ez a lehetőség felmerült bukaresti kormánykörökben is. Kitolják a földmoratóriumot? Az ÚMSZ kérdésére Fazekas azt is elmondta, hogy a jövő évben lejáró magyarországi földmoratórium meghosszabbításának romániai támogatása azért fontos, mert „az Európai Unióban a különböző álláspontok súlyát az is jelzi, hogy kik állnak mellette”. Mint hozzátette: a brüsszeli döntéshozók „mérlegeli k majd, hogy ki áll Magyarország mellett ebben a kérdésben”. Mihail Dumitru román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter a kérdés kapcsán lapunkkal közölte, hogy Bukarest az Európai Tanácsban támogatja majd szavazatával ezt a magyar törekvést. A mag yar tárcavezető a román kollegájával közösen tartott tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján elmondta, a felek áttekintették a két ország együttműködését. Tárgyaltak a közös európai agrárpolitikáról, amelynek a reformjával kapcsolatos vita a jövő évi magyar soros EUelnökség idejére esik.