Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-16
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.16 . 23 Szerző(k): Kiss ElődGergely Pótcselekvők Krónika • 2010. augusztus 16. A nyári uborkaszezon és a gazdasági válság megtette a hatását. Azon pártok, amelyeknek kormányra kerülésre vagy esélyük sincs, vagy a válsághelyzet miatt nem akarják felvállalni a kormányzás felelősségét, most ismét csak megtalálták a régi gumicsontot, amellyel fenn lehet tartani a nacionalista szavazóbázis érdeklődését: a székelyföldi autonómia ügyét. A Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről már nem számít újdonságnak, hogy fölfedezte az ultranacionalista szociáldemokráciát. Victor Ponta pártelnökké választása óta az alakulat retor ikájában egyre gyakoribban bukkannak fel magyarellenes elemek, a marosfői nyári egyetem pedig, amely immár hagyományosan a székelyföldi románok elnyomottságáról vizionáló, magyarellenes politikai erők gyülekezőhelye, kiváló helyszín a mélyrománságát demons trálni akaró PSD számára. Ugyanakkor kevés kétség fér hozzá, hogy a románok sorsáért való főállású aggódás csupán pótcselekvés. A PSD ugyanis továbbra sem rendelkezik elképzeléssel arról, milyen alternatívát lehetne felmutatni a válság kezelésében tehetet lennek bizonyuló kormány politikájával szemben. Nem is meri a kormányzás felelősségét vállalni, hiszen a vállalt megszorító intézkedéseket mindneképpen végre kell hajtani, márpedig azt nem szeretnék kockáztatni, hogy ezáltal csökkenjen a népszerűségük. Mag a Ponta jelentette ki, hogy meg kívánják ugyan buktatni a kabinetet, de nem kívánják átvenni a helyét. A gyávaság leplezésére, a párt legitimálására pedig kitűnö módszer a nemzetféltő, magyarellenes retorika. Hasonló tendencia figyelhető meg a PNL esetében is. De ide kívánkoznak a Jobbik erdélyi akciói is, hiszen a párt parlamentbe jutva kénytelen volt alkalmazkodni a politikai játékszabályokhoz. Rá kellett döbbennie, hogy belülről másként fest a rendszer, nem lehet például egyetlen intéssel megszüntetni a „cigánybűnözést”. Ezért most Erdélyben próbálja kompenzálni azt, hogy Budapesten beszűkült a mozgástere, itteni, érdemi eredményt amúgy nem hozó, de jól hangzó „autonómiasürgető” akcióival szeretné bizonyítani legitimitását. A baj csak az, hogy a Jobbikot eddigi megnyilvánulásai miatt immár szélsőséges erőként könyvelik el. A PSD, a Konzervatív Párt és a többi magyarellenes román erő ezért rendkívül hálás lehet neki, amiért a jóvoltából itthon és az európai fórumokon összemoshatják az autonómiát a szélsősé gességgel. vissza Szerző(k): Balogh Levente Az összefogásban van a magyar nemzet ereje – Orbán Viktor: Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak Magyar Szó • P esevszki Evelyn • 2010. augusztus 15., vasárnap A Vajdasági Magyar Szövetség hagyományos, immár tizenötödik Szent Istvánnapi ünnepségének díszvendége szombaton Orbán Viktor , a Magyar Köztársaság miniszterelnöke volt. A Palicson megrendezett műsorra összegyűlt többezres tömeg ujjongva és vastapssal fogadta a magya r kormányfőt. „ Vajdasági magyarság – a nemzetalakító erő” – ez volt az idei rendezvény mottója. Orbán Viktor Szabadkára érkezése után először Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, valamint a Magyar Nemzeti Tanács képviselőivel találk ozott a Magyar Házban. A megbeszélésen részt vett Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára is. Az ezt követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor elmondta, hogy megismerkedett az MNT következő három évre szóló programjával, és biztosította a médiumok képvi selőit, hogy a magyar kormány nemcsak erkölcsileg és politikailag, hanem anyagilag is támogatni fogja a nemzeti tanács terveinek kivitelezését. Pásztor István a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy egyebek között a tanulmányi ösztöndíj- és kollégiumi rend szer kiépítésére, valamint a szórványban elindítandó iskolabuszhálózatra és a médiára vonatkozó terveket vázolták fel a magyar kormányfőnek.