Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-11
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.11 . 7 képvi selője azért kapott pofont, mert egy újságcikkben " Ancának " nevezte a képviselőnőt. " Anyai pofont kaptam. Belousová hozzám jött és megkérdezte, hogy az Anca alatt őt értetteme. Mikor azt mondtam igen, lekent egyet " - írta le az incidenst Matovic (MTI) C ikkek: A kormány szerint a szegények védelmét szolgálják a népszerűtlen reformok www.umdsz.uz.ua /tsn.ua/2010.08.10. A kormány által tervbe vett népszerűtlen gazdasági reformok — többek között a gáz árának emelé se és a nyugdíjkorhatár kitolása is — a szegények védelmére irányulnak. Erről Szerhij Tihipko gazdasági kérdésekkel foglalkozó miniszterelnökhelyettes beszélt a média képviselőinek. Szerhij Tihipko kihangsúlyozta, hogy a fentebb említett intézkedések célj a a lakosság szegény rétegeinek védelme, ugyanis — ahogy a gyakorlat is mutatja — a reformok hiánya vezetett a válsághoz, amely főleg a leginkább kiszolgáltatott embereket sújtotta. A miniszterelnökhelyettes azt is kiemelte, kész vállalni a felelősséget a népszerűtlen reformokért. „Nem félek attól, hogy én leszek a bűnbak, nem félek a felelősségtől” — jegyezte meg Szerhij Tihipko arra a kérdésre válaszolva, hogy nem féle attól, hogy mint gazdasági kérdésekkel foglalkozó miniszterelnökhelyettest, őt fogjá k felelőssé tenni a gáz árának és a nyugdíjkorhatárnak a felemeléséért. A miniszterelnökhelyettes kihangsúlyozta, számára az a legfontosabb, hogy tegye a dolgát, nem pedig az, hogy minél nagyobb népszerűségre tegyen szert. viss za Ukrajna lett az IMF második legnagyobb adósa www.umdsz.uz.ua /epravda.com.ua/2010.08.10. Ukrajna, miután megkapta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új hitelét, 12,66 milliárd dollárra növelte a nemzetközi pénzügy i intézettel szembeni adósságának összegét. Ennek alapján a Valutaalap második legnagyobb adósává vált az ország. Ahogy arról az IMF közleményében szó van, az augusztus 5ei állapotok szerint az alap legnagyobb adósa Románia, amely 9,03 milliárd SDRrel ( Special Drawing Rights - különleges lehívási jog) tartozik a nemzetközi pénzügyi intézetnek. A harmadik helyen Magyarország áll 7,64 milliárd SDRt kitevő adóssággal. vissza Portnov: az ukrán a bírósági eljárás nyelve Ukrajn ában www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszka Pravda/2010.08.10. Andrij Portnov, az államelnöki adminisztráció vezetőjének helyettese cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a bíróságokról szóló új törvény értelmében orosz ny elven is lehet tárgyalásokat vezetni. Erről a KommerszantUkrajinának adott interjújában beszélt a politikus. Az ukrán bírósági eljárás nyelve Ukrajnában — ez alapelv, és rögzítve van a törvényben. Ami a nemzeti kisebbségeket és azokat az embereket illeti, akik nem tudnak ukránul, nekik joguk van anyanyelvüket használni, a bíróságnak pedig meg kell adni minden lehetőséget annak érdekében, hogy szakszerűen lefordítsák vallomásukat — mondta Andrij Portnov. Azonban minden bírónak az államnyelven kell vezetni a tárgyalásokat. Ez nem lehet vita tárgya. A törvény emellett azt is előírja, hogy minden dokumentációt ukrán nyelven kell vezetni” — tette hozzá az államelnöki adminisztráció vezetőjének helyettese. Mint ismeretes, korábban olyan információk láttak napvilá got a tömegtájékoztatási eszközökben, hogy a bíróságokról szóló új törvény lehetővé teszi a regionális nyelvek használatát a bíróságokon. vissza