Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-10
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.10 . 31 – A Pannon RTV jogi személy, tehát tulajdonosa összes vagyonának. Nem az alapítók a vagy on tulajdonosai, hanem a Pannon RTV mint jogi személy. Lehet, hogy a Pannon R Т V jogi személy, csak éppen nem világos, hogy mint ilyen, hol van bejegyezve, mert a Köztársasági Műsorszórási Ügynökségnél (RRA) külön szerepel a Pannon Rádió (működési engedély ének száma: 72/20071), és külön a Pannon TV (1432/2008). Ennek a „jogi személynek”, ha annak lehet nevezni, vagyis mindkét médiának az alapítója bizony a Pannónia Alap. Legalábbis ez az adat található az RRA hivatalos honlapján (http://www.rra.org.rs/ind ex.php?task=emiteri&id=50&kategorija=5). Azt pedig már tudjuk, hogy kik a Pannónia Alap alapítói. Akárhogy is forgatjuk, még ha közvetve is, a Pannónia Alap alapítói egyúttal a Pannon RTV vagyonának is a tulajdonosai. Negyedszer: A Gazdasági Nyilvántartás i Ügynökségénél, a 20324597 szám alatt bejegyzett Pannon Marketing Kft. a Pannónia Alap által létrehozott egyetlen gazdasági társaság, melynek teljes neve Pannon Marketing Tájékoztatási Kft. Szabadka. A 2007. augusztus 30án,500 euró tőkével nyilvántartásb a vett kft. fő tevékenysége – a bejegyzés szerint – a rádiózás és a televíziózás, a külkereskedelem és a külkereskedelmi szolgáltatás (92200). Az, hogy „a kft. teljes egészében az alap tulajdonában van”, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Pannónia Alap ta gjainak semmi közük ehhez, mint ahogy az interjúból erre következtetni lehetne. Éppen olyan (közvetett) tulajdonosai ennek a kft.nek is, mint a Pannon RTVnek (Rádiónak és TVnek). Ezért nem igaz az sem, hogy „a társalapítóknak itt sincs semmilyen gazdasá gi érdekeltsége”. Korhecz szavai csak akkor lennének hitelt érdemlőek, ha az „alap teljes alapítói jogát az MNT vette volna át, hogy ne néhány magánember irányítása alá essen a tájékoztatás, vagy éljen meg a piacból és legyen kereskedelmi csatorna” – írja az internetes kiad á s egy másik olvasója. Törődik ezzel valaki? vissza Tegnap Újvidéken, a Magyar Szó székházában búcsúlátogatást tett Varga Imre, Magyarország belgrádi nagykövete, aki augusztus 31én tér vissza Budapestre s zerbiai külügyi küldetéséből Magyar Szó • 20100810 A rangos vendéget Bordás Győző, a ház megbízott igazgatója, Pressburger Csaba, napilapunk főszerkesztője, Berta Zoltán, a nyomda vezetője és Németh Ferenc, a könyvkiadó igazgatója fogadta. Együtt meg tekintették azt a nyomdagépsort, amelyet az anyaország hathatós támogatásával vásárolhatott meg a Magyar Szóház. vissza