Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-10
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.10 . 28 A kormány jelentését bemutató küldöttséget Asztalos Csaba, Ors zágos Diszkriminációellenes Tanács elnöke vezeti. Lapunknak elmondta: a delegációnak ma a két jelentés kapcsán feltett kérdésekre kell választ adnia a bizottság előtt. Az ENSZ testülete ezt követően készíti el saját jelentését a romániai kisebbségek helyz etéről, a dokumentumot várhatóan 34 hónap múlva teszik közzé, s ebben ajánlásokat is megfogalmaznak majd. Az Asztalos Csaba által bemutatott jelentés szerint Romániának a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogi kerete megfelel a diszkrimináció megelőzésére irányuló nemzetközi szabványoknak. „A kisebbségek esetében Románia legtámadhatóbb pontját a romák helyzete képezi, de az országot az különbözteti meg a térségben lévő többi államtól, hogy a romániai romák ellen nem voltak fegyveres támadások” – magyarázta lapunknak a delegáció vezetője. Kiszolgáltatott székelység Az árnyékjelentést az önálló romániai magyar egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a székelyföldi Pro Regio Siculorum Egyesület nyújtotta be. A BKB már júliusban tájékoztatta a sajtót arról, hogy az ENSZ egyik bizottsága napirendre tűzte Románia kisebbségpolitikájának a megvitatását. Az eljárás azt követően kezdődött a BKB szerint, hogy az ENSZ emberi jogi főbiztosságához benyújtottak egy beadvá nyt, majd Hantz Péternek, a BKB szóvivőjének az előkészítő tárgyalásai nyomán a három civil szervezet előterjeszthette az árnyékjelentést. Az ENSZ honlapján elérhető dokumentum kollektív kisebbségi jogok megadását kéri a székelyföldi magyarok számára. A s zerzői arra hívják fel a figyelmet, hogy Székelyföld területi autonómiájának hiánya miatt a román állam monopóliumot gyakorol a székely közösség legértékesebb javai, természeti kincsei fölött, ezért az ott élő magyar közösség egyre kiszolgáltatottabbá váli k, és veszélybe kerül identitásának megőrzése és fejlődése. A jelentés készítői megoldásként azt javasolják, hogy Székelyföld kapjon különleges státust, és önálló közigazgatási egységként alkosson egységes gazdasági fejlesztési régiót. „Hantz Péterék dok umentuma inkább politikai jelentés, mint árnyékjelentés. Több megfogalmazása pontatlan vagy általánosító” – kommentálta lapunknak az árnyékjelentést Asztalos Csaba. Támadják Hantzékat Az árnyékjelentést egyébként már tegnap támadták romániai politikusok. Petru Călian, a DemokrataLiberália képviselője a román állam elleni sértésnek minősítette a dokumentumot. Călian szerint Tőkés László azáltal, hogy az árnyékjelentés megírására buzdította a magyar szervezeteket, a magyar – román kapcsolatok megrontására tö rekszik. A támadásokból kijutott az RMDSZnek is, ugyanis az árnyékjelentés egyik társzerzőjét, a Pro Regio Siculorum szervezetet korábban Antal Árpád RMDSZes sepsiszentgyörgyi polgármester alapította. A Konzervatív Párt alelnöke, Bogdan Diaconu azzal vá dolta meg a Markó Béla vezette szervezetet, hogy „lejáratják Romániát a világ előtt a hazug jelentés támogatásával”. vissza Giurgiu: Boc bízzon magában! ÚMSZ | 20100810 07:55:59 Mircia Giurgiu demokrataliberális képvisel ő tegnap arra kérte pártbeli felettesét, Emil Boc miniszterelnököt, hogy „ne hallgasson többet Traian Băsescu államfőre, és egyedül hozza meg azokat az intézkedéseket, amelyekre szükség van a román gazdaság fellendüléséhez”.