Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-10
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.10 . 8 Nemzeti Tanács elnökének (a testület július 30ai ülésén) sikerült elfogadtatnia az MNT naiv és tájékozatlan, vagy éppen a pártfegyelem alapján szavazó tagjaival (egy ellenszavazattal) a Pannónia Alap (a Pannon RTV tulajdonosa ) társalapítói jogainak átvételét (P. E.: Az MNT a Pannon RTV társalapítója lett, Magyar Szó, 2010. augusztus 31., 1. oldal). Annak a magánszemélyek által létrehozott alapnak szavazott bizalmat, amelynek maga Korhecz is az egyik alapítója ” (Magyar Szó) Politizáljone az értelmiség? – „ Több ponton is vitatnám T. Szabó Csaba Politika és értelmiség: analógiák című cikkét (megjelent a Szabadság szombati, augusztus 7i lapszámában). Amiben egyetértünk: az értelmiségnek csupán a töredéke vesz részt a politikában. A továbbiakban immár eltér a véleményünk, mert én azt állítom: ez így is van jól. Persze, én is gyakr an álmodom olyan világról, amelyben a politikusok jellemző többsége komoly és felelősségteljes államférfi (illetve államnő), aki a közjóra törekedvén önfeláldozó, szorgalmas munkát folytat, a politika színpada pedig józan észérvek higgadt és tisztelettelje s ütköztetésének nemes színhelye ” ErcseyRavasz Ferenc vitacikke (Szabadság) PRÓ ÉS KONTRA – Édes Erdély, itthagyunk? – Kivándorlás. Mi tart vissza, hogy elmenj, és mi marasztal ott, hogy ne gyere töb bé „ haza ”? Egyáltalán: mit jelent „ hazajönni ”? (Transindex) M I HÍR A KÖZIGAZGATÁS BAN ? A minisztériumoknál nem működött Or bán fűnyírója – Az államapparátus jelentős lefaragását, a bürokrácia elleni kemény fellépést ígértek a Fidesz vezetői a választások után, de egy múlt héten hatályba lépett jogszabályból az derül ki, hogy mindössze pár tucattal csökkent a minisztériumi dol gozók létszáma a szocialista kormányok idejéhez képest. A Bajnaikormány által meghirdetett, a kisebbségi ombudsman által is bírált romaprogram keretének viszont csak az ötödét tudták kitölteni (Origo) Cikkek: Álome az 1 millió új munkahely? Népszava • 20100809 Orbán Viktor tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért amit sokan álmodozásnak tartanak. Jelenleg a válság miatt tíz százalék fölött van hazánkban a munkanélküliség. A kormány úgynevezett értékteremtő közmunkákkal, illetve a vállalkozások bevonásával remél tömeges állásteremtést. Ez a kérdés sokkal bonyolultabb annál, minthogy hangzatos bejelentésekkel megoldható lenne - nyilatkozta a Népszavának Simai Mihály akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Világgazdasági Kutatóintézetének k utató professzora. - A napokban azonnali hatállyal leváltották hat regionális munkaügyi központ vezetőjét és az Állami Foglalkoztatási Szolgálat főigazgatóját. A nemzetgazdasági miniszter szerint szemlélet- és vezetőváltással lehet érdemben javítani a tra gikus foglalkoztatási gondokon. Valóban ilyen egyszerű lenne? - Sok kormányzat gondolja úgy, hogy a hozzá közelállókkal kell betölteni a számára fontos állami pozíciókat, vagy azért, mert velük könnyebbnek vélik megvalósítani a programjukat, vagy jutalmaz ni akarják őket. Ez más országokban sem újdonság. Olsen angol közgazdász mondta: minden új kormány egyben újraelosztási koalíció.