Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-03
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.03 . 13 Zöld utat kaphat az MTI ingyene ssége Népszava • 20100703 Belénessy Csaba cáfolta, hogy felkérést kapott volna az MTI vezetésére, az erről szóló hírt csupán sajtótalálgatásnak tartja. A hírügynökséggel kapcsolatban napvilágra került sajtóbeszámolók mégis az ő kinevezését valószínűsít ik. Úgy tudjuk, a jelenleg stratégiai alelnökként tevékenykedő szakember nevéhez köthető az az ötlet, hogy mindenki számára ingyenesen hozzáférhetőek legyenek az MTI hírei. Információink szerint ezt a jelenlegi elnök ellenzi, Belénessy kinevezésével azonb an szabad utat kaphatna a terv megvalósítása. Nem kapott felkérést a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezetésére - ezt válaszolta lapunk kérdésére Belénessy Csaba. A napokban megjelent sajtóhírek szerint a stratégiai alelnök váltaná Vince Mátyást az elnöki pos zton. Vince nem akart nyilatkozni, Belénessy pedig azt mondta, hogy mindez csak sajtótalálgatás. A latolgatás része az is, hogy a jövőben mindenki számára ingyenesen hozzáférhetőek lennének az MTI hírei. Úgy tudjuk, ez a változat nemcsak most, hanem már ko rábban is felmerült, éppen Belénessy ötlete alapján. Információink szerint a javaslatnak egyelőre kevés támogatója van, a jelenlegi elnök kifejezetten ellenzi. Ha viszont valóban Belénessy lesz az MTI elnöke (vagy a tervezett átalakítás nyomán vezérigazgat ója), már nem lesz akadálya annak, hogy megvalósuljon az elképzelés. Többen azért nem támogatják a hírekhez való hozzáférés ingyenessé tételét, mert az intézmény csődjétől tartanak. Erre az évre a fenntartási költségek fedezésére 2,6 milliárd forint állami támogatást kapott az MTI, tavaly az összes bevételének 60 százalékát a költségvetési támogatás, 40 százalékát a saját bevétel tette ki. Ha ezentúl nem kellene fizetni, évente mintegy 1,5 milliárd forint vesztesége lenne az intézménynek. Úgy tudni, a magá t 1881 óta jogfolytonosnak tekintő, mintegy 350 embert foglalkoztató közszolgálati hírgyárból a terv megvalósulása után csupán tízhúsz főt alkalmazó kormányzati hírügynökség maradna, amely a minisztériumok és a kormányszervek sajtóhíreit közvetítené. Ez a hír még a választások előtt röppent fel, amit akkor hevesen cáfolt a párt, most - bár senki nem akarja megerősíteni vagy cáfolni , a személycsere és más tervek alapján mégis erre lehet következtetni. A szocialisták szerint egyértelmű, hogy a Fidesz a kö zmédiumokat teljesen hatalma alá rendeli. A kormány törvényjavaslata alapján a médiumokat irányító testületekbe kilenc évre bebetonozná embereit, az MTV, a Magyar Rádió, a Duna TV, valamint az MTI élére szakmai pályáztatás nélkül, már a nyáron kinevezhetik saját embereiket. Médiacsomagjuk tartalmazza azt is, hogy a közmédiumok és az MTI szervezetileg külön maradnának ugyan, de nonprofit zártkörű részvénytársaságokként működnének tovább. Különálló felügyeleti szervük helyett egy közös, úgynevezett Közszolgál ati Közalapítvány felügyelné a működésüket. A civil kontrollt egy tizennégy tagból álló Közszolgálati Testület biztosítaná, feladatuk a többi között az lenne, hogy a közszolgálati média és a nemzeti hírügynökség számára előírt Közszolgálati Kódex betartásá t ellenőrizze. A civileket az előző kormány is bevonta, a jelenleg még hatályos médiatörvény szándéka az volt, hogy az évente másmás civil szervezetek küldöttei jelentsék a pártok feletti társadalmi kontrollt. Csakhogy a rendszer a gyakorlatban többször b izonyította, a jogalkotó szándéka ellenére ez aligalig valósult meg. Sok esetben tetten érhető volt, hogy a társadalmi szervezetek valamelyik párt holdudvarához köthetők, ezért a kontroll helyett inkább a pártellenőrzés érvényesült. Többek között a Magyar Televízió elnökválasztása is rendre a civilek miatt hiúsult meg. Létrejön egy úgynevezett Médiatanács is, amely nemcsak a frekvenciákról dönthet majd, hanem az összevont közmédiumok vagyona fölött is rendelkezhet. Sőt arról is, hogy ezt a vagyont miként hasznosíthatja, és az egyes vagyonelemeket, ingatlanokat, vagyontárgyakat, eszközöket milyen feltételekkel veheti igénybe a három közszolgálati műsorszolgáltató és az MTI. A rádió Bródy Sándor utcai székháza mellett jelentős értékű az MTI Naphegyen lévő kö zpontja is.