Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-03
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.03 . 3 (képünkön) ma a Marosfőn szervezett EUtáborban. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének programirodája, valamint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) szervezte rendezvényen a miniszter a Fennt artható fejlődési stratégiák Rom ániában címmel tartott előadást (Szabadság) EU TÁBOR – Markó: érdemes kormányon maradni – „ Az új oktatási törvényben van fontosabb is, mint a történelem és a földrajz magyar nyelven való oktatása ” - derü lt ki az EU Tábor záróelőadásán (Transindex) Szórványprogram: idén is együttműködik BeszterceNaszód és Hargita megye – Idei együttműködésről szóló megállapodást írt alá Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke és B orsos Károly László , a BeszterceNaszód megyei Bethlen Egyesület vezetője a Hargita megyei önkormányzat Összetartozunk című szórványprogramjának ker etében (Transindex) S ZERBIA Németh Zsolt: demokratikus fordulat megy végbe Szl ovákiában – „ Úgy tűnik, demokratikus fordulat megy végbe Szlovákiában ” - jelentette ki Németh Zsolt , a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a vajdasági Kishegyesen. " 2006tól Szlovákiában volt egy beteg, sérült, hungarofób politika, amely sok bosszúságot, szenvedést és nehézséget okozott a szlovákmagyar viszonyban és az egész magyar nemzetpolitika számára " - mondta a fideszes politikus a IX. Vajdasági Szabadegyetemen tartott előadásában. „ Ez a politika megbukott, demokratikus fordulat megy végbe Szlovákiában. Remélhetőleg hamarosan el lehet mondani, hogy Magyarországnak végre mind a hét szomszédjával olyan a politikai kapcsolata, amelyre lehet építeni ” - mondta az államtitkár (Bumm.sk) Németh: az etnikai pártok j elentik a határon túliak jövőjét – … az érdekérvényesítést illetően a határon túli magyar közösségek jövőjét igazán a magyar etnikai pártok jelentik. A IX. Vajdasági Szabadegyetemen tartott előadása után a szlovákiai magyar pártokra vonatkozó kérdésre vála szolva Németh Zsolt úgy nyilatkozott, hogy nem szabad beolvadni és engedni a liberális irányultságú többségi pártok csábításának (Felvidék.ma) Önazonosság, képzett magyar fiatalok – A Szabadegyetemen résztvevők kérdései az MNT új elnökéhez – Szombaton esedékes az MNT új statútumának elfogadása – Dr . Korhecz Tamás , a Magyar Nemzeti Tanács újonnan megválasztott elnöke a Kishegyesen zajló IX. Vajdasági Szabadegyetemen A magyar kulturális autonómia fejlődéstörténete: a politikai prog ramcéltól a hatályos jogig címmel tartott előadást péntek délelőtt 11 órai kezdettel. Miután a fiatal értelmiségiek végighallgatták az előadást, a szokásokhoz híven kérdéseket intéztek az előadóhoz, ezek közül elsősorban a magyar nyelvű oktatást érint ő pr oblémafelvetést emelnénk ki (Magyar Szó) Értékmentés és értékteremtés – A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának tegnap elkezdődött csókai találkozóján a határon túli magyar újságírók egyik legfontosabb feladataként az értékmentést és az értékteremtést emelté k ki az összejövetel résztvevői (Magyar Szó)