Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-17
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.17 . 22 Valla György, a Rákóczi Szövetség beregszászi járási szervezetének elnöke megidézte azt a kort, amiko r a kurucok szabadságharca elkezdődött és felelevenítette a dolhai csata eseményeit. Megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel id. Csobolya József történész, aki Dolha község történetéről, az itteni nemesi családok múltjáról beszélt. A felszólalások közt a B eregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesületének kórusa, az ilosvai Borzsova hagyományőrző kórus és ifj. Csobolya József előadásában korabeli népdalokat, kuruc énekeket hallhattunk. Ezután a rendezvény résztvevői elhelyezték a megemlékezés koszorúit a tu rulmadaras emlékmű talapzatán, majd Denisz Dobra, a „Borzsovai kezdeményezés” társadalmi szervezet vezetője meghívására az „újkori kurucok” lóháton, lovas szekereken az egykori csata helyszínére, a Sorompómezőre mentek, ahol jelenleg a Borzsova szanatóriu m működik. Itt valóságos kuructáborban találta magát a látogató. A tarpaiak korhű ruhába öltözve sátrakat állítottak, és természetesen tábori konyha is működött. Egyegy tallérért bárki megkóstolhatta a helyi konyha jellegzetességeit, a birkagulyást, a juh túrós puliszkát, a töltött káposztát. De akinek épp arra volt kedve, lovagolhatott is. Itt is fellépett a Borzsova kórus és ifj. Csobolya József, majd a beregvidéki nyugdíjsklub Nosztalgia zenekara szórakoztatta a vendégeket. A rendezvény jó példája a nemz etek közötti barátság ápolásának, a békés egymás mellett élésnek. A dolhai csata évfordulóján együtt emlékezünk meg a Rákócziszabadságharc magyar és ruszin hőseiről. Nem is lehet ez másképp, hiszen az itt élő népeknek közös a történelme és közös a jövője is. Reméljük, hogy ez a barátság erősödni fog és közösen folytatjuk ezt a szép hagyományt. vissza Tuba Judit “Kultúrszemle” a járási intézményekben Beregi Hírlap • 2010 július 16., péntek 14:43 A járási tanács és a kö zigazgatási hivatal munkája során kiemelt figyelmet fordít a művelődési intézmények működésére. A “Beregvidék 2010 – 2015” szociálisgazdasági fejlesztési program előkészítése keretében Medvigy István, a közigazgatási hivatal elnökének első helyettese, vala mint Braun Béla és Petruska István, a járási tanács elnökhelyettesei a járási gyermekkönyvtárat , a járási könyvellátót, a járási központi könyvtárat, a mozit, illetve a veteránszervezet irodáját keresték fel. Halász László, a járási művelődési osztály vez etőjének kalauzolása mellett a szemlét az I. Franko utcai épületben kezdték, ahol a járási költségvetés révén kisebb felújításokra került sor, azonban az elmúlt hónapokban a munkát akadályozta, hogy a könyvtárban sem villany, sem fűtés, sem pedig mellékhel yiség nincs. Medvigy István arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a szomszédos telektulajdonosokkal sikerült megállapodni a villamos kábel kihelyezéséről, így hamarosan lesz áramellátás a könyvtárban. Sajnos az egykori moziépület (amely a járás és a váro s közös tulajdona) helyenként katasztrofális állapotban van, különösen a felső szinteken, ahol a beázások következtében a padló és a falak gombásodásnak indultak. vissza Bugár elégtételt érez Bumm.SK • 2010. 07. 17 Bugár Bé la, a Híd elnöke bizonyos elégtétel érzésével tér vissza a parlamenti alelnöki székbe. „Hazudnék, hanem nem mondám, hogy természetesen ezt így is érzem. Tudják, eleinte úgy nézett ki, hogy talán távozok a politikából,“ mondta Bugár a SITA hírügynökségnek. Egyben hozzátette, hogy elégtételt főleg az MKP néhány képviselőjével szemben érez, akik azt mondták, hogy a Híd pártnak nincs esélye a parlamentbe jutásra. „ Arról is beszéltek,hogy gyakorlatilag a Smer sötét lovai vagyunk, állítólag a Smer alapított min ket, a Smer pénzel bennünket, miközben mi voltunk azok, akik azt mondtuk, hogy a Smerrel nem kormányzunk. Mint látja, volt erre lehetőségünk, de azt mondtuk, hogy nem megyünk bele. Abból a szempontból is elégtétel , hogy azok, akik valótlan információkat á llítottak rólunk, végül úgy jártak, ahogy jártak. Pedig én mondtam, hogy jobb lenne, ha a parlamentben lennének“ - jelentette ki Bugár. Bugár szerint azért, hogy az MKP a parlamenten kivűl maradt, nem csupán Csáky Pál és Duray Miklós viselik a felelőséget , de a többiek is „Volt kollegáimnak lehetőségük volt arra, hogy megakadályozzák azt, ami történt. Nem tették meg. Olyan emberek, mint Bárdos Gyula vagy Miklós László, és folytathatnám a sort, az egyik oldalra beszéltek a másikra oldalra beszéltek, de soha sem mondtak ellent Csákynak vagy Duraynak. Én emlékszem az alapszabályzatra. Ha az elnökség egyharmada úgy kívánja, akkor az elnöknek össze kell hivnia az elnökséget. Oda,