Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-13
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.13 . 7 nehéz időszakban lett a párt elnöke, ez nem vitás. Erről eszembe jut, hogy is volt, amikor a mečiari diktatúra idején a nagy gondban lévő Csemadokban főtitkárrá választották őt. Alig pár napig töltötte be a tisztséget, mert miután felmérte a terepet, visszaadta a megbízatást. Egyébként igaza volt, olyan körülmények közt, amilyeneket a Csemadoktitkárok teremtenek a szervezetben, valóban nem lehet eredményesen dolgozni, az idő Beré nyit igazolta. Azóta pedig eltelt több mint tizenöt év, amit már a politikában töltött ” Pogány Erzsébet cikke (Felvidék.ma) Értékelvű külpolitika – „ Sok évvel ezelőtt, még MVSZelnöksége idején, Csoóri Sándor hívta föl a figyelm et Németh Lászlónak egy harmincas évekbeli mondatára: Magyarországnak egy külpolitikája van ma: a belpolitika. Azaz a jó külpolitika alapja a jó belpolitika. Németh László mondata jó háromnegyed évszázad múltán ugyanúgy érvényes. Ráadásul érvényes megfordí tva is: a rossz belpolitika rossz külpolitikával jár. Ha valaki ennek tükrében akarna sommás véleményt alkotni az elmúlt nyolc év magyar külpolitikájáról, szinte fölösleges lenne bármit hozzátennie; elég ezt az egyetlen megállapítást idéznie ” Pordány Lász ló cikke (MH) Ne próbáljanak kiszorítani! – „ Kár, hogy Frunda György épp Oroszországban tartózkodott a pénteki SZKT alatt, s így levélben volt kénytelen megfogalmazni az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával kapcsolatos aggályai t, s lehetőséget adott arra is, hogy Markó Béla a helyzethez egyáltalán nem illő szarkazmussal levelezőtagnak nevezze a szövetség politikáját bíráló szavakkal illető szenátort ” Simó Erzsébet cikke (Háromszék) Száll a kakukk fészkére – „ Immár több mint két hónapja valóságos tébolydában érezheti magát az a romániai polgár, aki éveken át abban a hitben ringatta magát, hogy élete egy többékevésbé jól megszabott mederben zaj lik. A romániai polgár, aki mindaddig abban a meggyőződésben élt, hogy az állam, annak intézményei és vezetői, a törvények és a civilizációs szabályok valamiféle biztonságot adnak számára ” Salamon Márton László cikke (ÚMSZ) HN: A magyar radikalizmus nagy veresége? – „ Csáky Pál és Duray Miklós kimaradása a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetéséből "jó hír " - írja a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági és politikai napilap hétfőn az MKP szombati rendkívüli kongresszusát elem ezve. " Ezzel beteljesült a 2010es választások legfőbb és legfontosabb üzenete. Az üzenet: a magyar nacionalizmus megsemmisítő veresége " - állítja Dag Danis , a lap főkommentátora (Paraméter.sk) Az MKP gagyog és korántsem ragyog Barak László cikke (Paraméter.sk) A kultúrgyilkos arany – In memoriam Verespatak – „ Az arany az emberiséggel egyidős kísértés. Funkcionalitását és hasznosságát aligha értékelhetjük többre, mint a gyémántét: státusz és presztízsszimbólum, az emberi mohóság, hatalomvágy és önsovén egoizmus csillogó, nemegyszer véres mementója. Évezredek óta a föld tonnáit mozgatják meg érte, úgy, mintha egy mélyinterjút készítenénk lelkiismeretfurdalás nélkül: múltunk legmélyére mászunk, hogy jelenünket ékesítsük efemer örömökkel ” T. Szabó Csaba cikke (Szabadság) Tanulni kéne a szomszédok (versenytársak) receptjeiből, ami nem szégyen, hanem erény – Viktornak nehéz lesz – „ A magyar kormány gazdaságpolitikai sikerességét