Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-30
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.30 . 22 Enn ek pedig komoly hátrányai lennének. Az ön kérdései – amelyeket nagy tisztelettel hallgatok – egy kimerevített állapot szempontjából próbálják elemezni a helyzetet. Úgy gondolom, hogy a történelem és az élet ennél sokkal gazdagabb. Kérem, hagyjunk egy kis k ifutást ezeknek a dolgoknak. A teljes interjú - a kérdező Barát József volt - a 168 óra honlapján olvasható (168ora.hu) vissza Nem lesz intézőbizottság – Dr. Korhecz Tamás: Az MNT végrehajtási szerve egy közigazgatási szolg álat lesz, s terveink szerint azt is majd az MNT elnöke, tehát én fogom vezetni Magyar Szó Varjú Márta 2010. június 30., szerda Ma áll fel a június 6án megválasztott Magyar Nemzeti Tanács. Dr. Korhecz Tamást, az új összetételű MNT várhatóan új elnök ét arra kértük, mondja el, mi várható a 35 tagú testület mai ülésén: – Ma 12 órakor a szabadkai Városháza dísztermében tartjuk az alakuló ülést, amelyet a kisebbségügyi minisztérium hívott össze, de természetesen előtte egyeztettük az időpontot és a helys zínt. A Magyar Nemzeti Tanács alakuló ülése ünnepélyes jellegű lesz. Az a célunk, hogy megválasszuk a nemzeti tanács elnökét és alelnökeit, majd hitelesítsük a mandátumokat. Ezt követően feláll az új összetételű Magyar Nemzeti Tanács, és megszűnik a jelenl egi MNT tagjainak és elnökének a mandátuma. Néhány napra rá szeretném megtartani az első, úgymond munkajellegű ülést is. Az a tervem, hogy az MNT ezen összejövetelén elfogadjuk a statútum, a működési szabályzat, avagy a házszabály módosítását, és ugyanezen az ülésen megválasztanánk a bizottságok elnökeit és tagjait. Ugyanekkor felállnának az MNT testületei, és egyben elkészítenénk azt a keretet, amely az elkövetkező időszakban az MNT számára lehetővé teszi majd a hatékony működést. A további testületek meg alakulása mikorra várható, konkrétan az intézőbizottságé? – Nem lesz intézőbizottsága az MNTnek. A végrehajtási szerve egy közigazgatási szolgálat lesz. Terveink szerint azt is majd a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, tehát én fogom vezetni. Szeretném átszer vezni a nemzeti tanácsnak a végrehajtó, döntéselőkészítő struktúráját, amiről már korábban nyilatkoztam. Azért teszem ezt, hogy egy teljesen hatékony testület vagy szerv jöjjön létre, hiszen az új feladatok, a nagy ambíciókkal felvértezett programok megkö vetelik egy efféle új struktúrának a létrehozását. Ehhez a statútum és az ügyrendi szabályzat módosításával teremtjük meg a feltételeket, ami egyben azt jelenti majd, hogy a jogi alap is meglesz ahhoz, hogy létrejöjjön az új struktúra, amely lehetővé teszi a program végrehajtását és az érdemi munka mielőbbi elkezdését. Milyen érzéssel tekint az alakuló ülés elé? – Az ünneplés ideje befejeződött. Én is és az MNT tagjainak a többsége úgyszintén azon gondolkodunk, hogyan lehetne a ránk váró nagyon komoly fel adatokat minél hatékonyabban ellátni. Mindarra a programra gondolok, amelyről a választópolgároknak a Magyar Összefogás a kampány során beszélt. Máris munkahangulatban vagyok. Arra koncentrálok, hogy miként tud majd megfelelni ez az új MNT a közösség elvár ásainak. Most, amikor már nem kérdéses, hogy a Magyar Nemzeti Tanács legális és legitim, amikor ezt az alkotmány, a törvény mind alátámasztja. Ezúttal csak egyetlen dolog foglalkoztat: hogyan lehet ez a magyar autonómiatestület hatékony, és miként tudjuk i gazolni a kulturális autonómia létfontosságát Szerbiában. vissza Borban a lélekerősítés – Holnap kezdődik Kishegyesen a IX. Vajdasági Szabadegyetem – Veiszer Alinda, Pálffy István, Rókusfalvy Pál a vendégek között Magyar Szó t.r. 2010. június 30., szerda Az előző évekhez hasonlóan idén is két munkacsoport lesz a holnap kezdődő IX. Vajdasági Szabadegyetemen, azzal, hogy idén több plenáris előadást tartanak, tehát olyanokat, amely mindkét csoport résztvevőinek szól, ám ah ogy azt Varga Diósi Viola főszervező hangsúlyozta, az előadások nyitottak, így bárki ellátogathat a kishegyesi Kátaitanyára meghallgatni ezeket. – A témák társadalmi beállítottságúak, gyakran nehéz meghúzni a vonalat a gazdaság, a közélet, a média között is, és számos olyan előadónk van, amely mindkét munkacsoport szempontjából érdekes lehet, úgyhogy több tömeges