Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-29
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.29 . 20 Hadd ismertessek önökkel egy másik b esorolást is, amelyet a bársonyos forradalmat követő években gyorsan felépülő önálló szlovákiai magyar politika, illetve a szlovákiai magyar politika kommunális képviselői kezdeményezésére készítettek el a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének megbízá sából — éppen azzal a céllal, hogy a fenn említett gondokra igazságos és törvényes megoldást találjunk a településeken együttélő nemzeti közösségek egyenrangú és egyenjogú fejlődésének biztosítása céljából. A felmérésbe és a besorolásba az összes szlováki ai települést bevonták, nemzetiségi szempontból pedig három kategóriát állítottak fel: azokat, ahol a "más" nemzetiségűek aránya nem érte el a tíz százalékot, "szlovák", "magyar", "roma" stb. megjelölést kapták, azok, ahol a lakosságnak legalább a tíz száz aléka más nemzetiségű volt, mint a település domináns nemzeti közössége, kettős meghatározást kapott, azaz "szlovákmagyar" avagy "magyarszlovák", attól függően, melyik nemzeti közösség alkotta a többséget, tehát legalább ötven százalék plusz egy főt. Alc soportokba sorolták azokat a településeket, amelyekben több nemzeti közösség élt egymás mellett, s mindegyik elérte a lakosság legalább tíz százalékát. Az ilyen település a nemzeti közösségek arányától függően kapta a például "szlovákmagyarroma" megjelöl ést, miközben a sorrend a nemzeti közösségek nagyságát jelölte, első helyen a legerősebb nemzetiséggel. Nos, a felmérés és besorolás azt az eredményt hozta, hogy a szlovákiai magyarság összesen 437 településen nevezhető dominánsnak, vagyis alkot többséget a vele együttélő más nemzetiségű polgárokhoz viszonyítva. A 437 településből a "magyar" jelzőt 192 kapta meg, azaz ezeken a településeken a magyarsággal együttélő más nemzeti közösségek nem érték el a 10 százalékot, "magyarszlovák" jelzőt 227, "magyarrom a" megjelölést pedig 6 település kapott, vagyis ezeken a településeken a magyarság alkotta a többséget. Hármas jelzős besorolást — "magyarszlovákroma" — 12 település kapott, ami ugyancsak azt jelenti, hogy ezekben a falvakban is a magyarok alkották a töb bséget. A magyarság által lakott városok és falvak besorolása esetében a teljességre törekedve mondom el, hogy 83 olyan település van, amely a "szlovákmagyar" megjelölést kapta, három pedig a "szlovákmagyarroma" jelzőt, vagyis ezeken a telpüléseken a ma gyarok aránya minimum 10 százalékos volt, de nem haladta meg az ötven százalékot. Csak megjegyzem, hogy jelentős mennyiségű magyar él a lakosság száma szerint meghatározott első kategóriás két városban, Pozsonyban és Kassán, de ezek a telelülések "szlovák" jelzőt kaptak, minthogy a magyarok aránya Pozsonyban mindössze 4,2 százalék (mintegy húszezer emberről van szó), Kassán pedig 5,9 százalék, ami csaknem 10 ezer személyt jelent. Amennyiben azt állítottam vitaanyagom bevezetőjében, hogy Szlovákia a vidék o rszága, akkor azt kell mondanom, a szlovákiai magyarság a kis- és közepes településeket alkotó nemzeti közösség. Az, mert az imént ismertetett besoroláshoz tartozik tényként, hogy két kezünkön megszámolhatók azok városi rangú települések, ahol a magyarok t öbbségben élnek még, miközben nagyságrendileg ezek a városok a lakosság száma alapján meghatározott hatodik kategóriába tartoznak csupán, azaz 10 és 20 ezer közötti lélekszámú településekről van szó. Ilyen városnak minősül még Somorja, Dunaszerdahely, Nagy megyer, Komárom, Gúta, Párkány, Királyhelmec és Nagykapos. Olyan településeken, mint Galánta, Érsekújvár vagy Rimaszombat már kisebbségben élnek a magyarok, sőt, Losoncon, Léván vagy Szepsiben arányunk már a harminc százalékot sem éri el. Amennyiben arró l számolok be önöknek, hogy a kistelepülések legnagyobb gondja Szlovákiában is a pénzügyi források szűkössége, nyilván senkit nem lepek meg, ha pedig hozzáteszem, hogy a magyarok által lakott régiókban a feljebb vázolt nemzetiségi megosztottság okán a köze pes települések is a kistelepülések gondjaival küszködnek, akkor megintcsak nem meglepő, ha azt állítom: a szlovákiai magyarok által lakott régiókban az önkormányzatok nagy többsége folyamatosan borotvaélen táncol, a napjainkban tapasztalható válságos idők ben pedig az összeomlás szélén áll. Pedig az első és második Dzurindakormányzás idején — amikor a Magyar Koalíció Pártja kormányon volt, jómagam pedig a parlament közigazgatási bizottságában fejthettem ki aktív munkát — igazából elfogadható önkormányzati törvények születtek megfelelően széles jogkörökkel felvértezve a mi települési önkormányzatainkat is, s elvben a mai napig elfogadható pénzügyi decentralizációt is sikerült végrehajtani. Ez utóbbinak az a lényege, hogy az állami költségvetésből a személyi jövedelemadóból befolyó bevételeket az önkormányzatok kapják meg, nevezetesen a helyi önkormányzatok, tehát a falvak és a városok a bevétel 70,3 százalékát kapják, a megyei önkormányzatok — szlovákiai terminológiával az önkormányzati kerületek — 23,5 száza lékban részesülnek az adókból, az állam pedig az esetleges korrekciós célokra átmenetileg 6,2 százalékot tarthat meg magának. Napjaink gondjait az okozza, hogy az elmúlt négy év nemzetiszocialista kormánya további feladatokat ruházott át az önkormányzatok ra további pénzügyi források nélkül, miközben a 2004ben "átmenetinek" mondott 6,2 százaléknyi bevételt is beépítette a kormány költségvetésébe, s nem osztotta tovább a településeknek. Ez önmagában költségvetési zavart okozott a kistelepüléseknek, ehhez tá rsult a válság, amely növekvő munkanélküliséggel, a bérek stagnálásával, illetve csökkenésével járt, ami — röviden és nagy számokban — azt jelenti, hogy amíg 2008ban a települési és a megyei önkormányzatok és az állam 1 milliárd 280 millió 973 ezer euró ö sszegen osztozott, ez az összeg tavalyra 80 millió euróval zsugorodott, az idén pedig pedig további 70
