Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-29
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.29 . 4 Lis zkay Gáborral , a Magyar Nemzet és a Hír TV első emberével állapodott meg az Erdélyi Napló újraindításáról. (Duna Tv) „ Nyitott és népi ” jellegű a PSD bizalmatlanságija – A döntést azt követően hozták az ellenzéki párt vezetői, ho gy a tegnapi frakcióülésen csak mintegy nyolcvan aláírást sikerült összegyűjteni, ugyanis nagyon sokan hiányoztak a tanácskozásról. A PSD vezetői ugyanakkor remélik, hogy kezdeményezésüket aláírják a Nemzeti Liberális Párt (PNL) honatyái, és azok a demokra taliberálisok is, akik a korábbi, megbukott bizalmatlanságit megszavazták. (ÚMSZ) LÉGBŐL KAPOTT ÁRAM – A teljes projekt 240 szélturbina építéséről szól, a beruházás értéke 1,1 milliárd eurót tesz ki. A spanyol Iberdrola – világv ezető a szélenergia szektorban – 2017ig 1 600 MW teljesítményű erőművével a világ legnagyobb szélenergia parkját szeretné megépíteni Dobrudzsában. Ez a teljesítmény két cernavodai reaktor erejének felel meg. (Transindex) S ZERBIA „ Választási taktika ” – Bunyik Zoltán helyett Rácz Szabó László, Murényi Tibor helyett pedig Vass Tibor kerül be az holnap megalakuló Magyar Nemzeti Tanácsba – Szerdán tartja alakuló ülését az új Magyar Nemzeti Tanács. Ifj. dr. Korhecz Tamás , a június 6i nemzeti tanácsi választásokon elsöprő győzelmet arató Magyar Összefogás lista vezetője lapunknak elmondta, hogy Sebestyén Imre visszalépése óta listájukat illetően nem történt változás. Sebestyén Imre helyét a listán soron következő ifj. Lengyel László veszi át. Dr. Csengeri Attila , a Humentis civil szervezet Vajdasági magyarként Európába nevet viselő listájának vezetője szintén nem tudott semmiféle változásról beszámolni lapunknak, mint ahogyan László Bálint , a Magyar Remény Mozgalom listavezetője sem. A Magyar Liga és a Kézfogás a MagyarságértPolgári Mozgalom – Bunyik Zoltán és Rácz Szabó László listák esetében azonban történt változás. A szóban forgó listák a nemzeti tanácsi választásokon elért eredmények alapján egyegy mandátumot tudhatnak magukénak , a mandátumokat azonban nem a listavezetők, hanem az őket követő személyek, tehát Vass Tibor , illetve Rácz Szabó László veszik át (Magyar Szó) Kegyelem nélkül – Csendes tiltakozást tartottak a temerini fiúk szülei. Ismét a köz vélemény figyelmét szerették volna felhívni a gyermekeikre kirótt példátlanul hosszú börtönbüntetésre. Hat évvel ezelőtt, június 26án Temerinben öt magyar fiatal brutálisan bántalmazott egy újvidéki drogkereskedőt (Pannon RTV) H ORVÁTORSZÁG Kettős szavazati jog a horvátországi kisebbségeknek – " Horvátország az Alkotmányán, a nemzeti kisebbségek jogairól szóló alkotmányos törvényen és más jogalkotáson keresztül, valamint gyakorlatban is, az emberi és kisebbségi jogok magas szin tű támogatását gyakorolja " - mondta Jadranka Kosor kormányfő, miután a Horvát Szábor döntő többséggel (131 igen szavazattal, 4 nem szavazat ellenében) elfogadta a HDZ (Horvát Demokratikus Közösség), illetve a kormány alkotmánymódosítási javaslatát ( www.smumesz.hr )