Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-22
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.22 . 28 elfogadott. Látványosan bejelentette: feladja függetlenségét és belép a Fideszbe. Pedig 2000 októberében a z Index fórumának vendégeként még azt nyilatkozta: "Nem szándékozom politikai pályára lépni annak ellenére, hogy a nagykövetség egyértelmű és világos politizálást kíván tőlem. Sosem izgatott a politika, mint ahogy a pénz sem. Másképpen állok dolgokhoz, min t az igazi politikusok, ezért valószínűleg nem is érezném jól köztük magamat." Azóta vélhetően megváltozott véleménye, hiszen egyetlen posztot, felkérést sem utasított vissza. Politikai rutintalansága ugyanakkor hamar kiderült; míg párttársai a kormány al kalmatlanságával kampányoltak a 2004es EPválasztások előtt, Schmitt úgy vélte: "Le kell hogy ríjon rólunk, elsősorban magyarok vagyunk (...), és másodsorban kell hogy a párt érdekeit szolgáljuk". Ennek ellenére, vagy épp ezért a Fidesz listavezetőjeként szerzett mandátumot, s a párt EPdelegációjának vezetője lett. A 2009es EPválasztáson ismét mandátumot szerzett, s az Európai Néppárt jelölésére az Európai Parlament alelnöke lett. Az már nehezen tudható be a rutintalanságnak, amit 2005 március 15én mon dott. Ünnepi beszédében ugyanis a 2004es népszavazásra utalva kijelentette: a kormány nehezen gyógyuló sebet ejtett a 15 milliós magyar nemzet lelkében a kettős állampolgárságról szóló referendum ügyében mutatott "nemzetáruló" politikájával. Gyurcsány Fer encet úgy jellemezte, hogy "...egy tál lencse miatt képes volt elárulni a 15 milliós magyar nemzetet". Schmitt beszéde miatt Baráth Etele lemondott MOBtagságáról, s felmerült az is, hogy a Fidesz alelnökét vissza kellene hívni a sportszervezet éléről. Ugy ancsak nehezen érthető, mi vitte rá Schmitt Pált, hogy szolidaritást vállaljon a Kossuth téri tüntetőkkel 2006 őszén. 2005ös botrányt kavaró beszéde után azt erősítgette, ez az utolsó ciklusa a MOB élén, később a Nemzeti Sportnak nyilatkozva bejelentett e: mégis folytatná. Egyik érve az volt, már nem a Fidesz alelnöke. Azóta hazai képviselő lett, s az Országgyűlés elnökévé választották. A MOBelnökségről mégsem mondott le, hiszen, mint tőle megtudtuk, erről semmilyen összeférhetetlenségi szabály nem szól. Ha államfővé választják, a MOB éléről mégis távoznia kell. Legalábbis a hatályos alkotmány szerint. Szocialista vendég a fideszeseknél Balogh András az MSZP hivatalos államfőjelöltje. Magyarország thaiföldi nagykövetét a szocialista frakció tegnap egyha ngúlag támogatta erre a posztra, a képviselők által aláírt ajánlóívet be is nyújtották az Országgyűlésnek. A frakció tegnap meghallgatta a jelölt programját, amelyet a diplomata "a magyar emberek érdekeit szem előtt tartva" állított össze. Balogh az ülés u tán elmondta, össznemzeti érdekeket szeretne képviselni és hozzátette, Magyarországon nem barikádokat, hanem hidakat kell emelni. Kijelentette, kiáll az emberi, a kisebbségi és a nemzeti jogok mellett, illetve az egyik legfontosabb feladatnak azt tartja, h ogy a demokratikus jogok gyakorlását is biztosítani lehessen. Úgy vélte, a köztársasági elnök fő és szent feladata az ország szuverenitásának, területi integritásának, a magyar érdekeknek a biztosítása - az Európai Unión belül. A szocialista frakció megkö szönte a nagykövetnek, hogy a jelen politikai helyzetben is vállalta az államfőjelöltséget, hiszen kicsi esély van arra, hogy meg is válassza a Ház erre a posztra - mondta Mesterházy Attila. A nagykövet arról is beszélt, hogy néhány hét múlva hazatér állom ás helyéről, erről a külügyminiszterrel is egyeztetni fog. Baloghot ma délután 15 órakor a Fidesz képviselőcsoportja is meghallgatja. A kormánypárti frakció Lendvai Ildikót, az MSZP leköszönő elnökét is meghívta a délutáni nyilvános ülésre, ám Mesterházy t egnap bejelentette, véleményük szerint a diplomata egyedül is el tudja mondani az elképzeléseit. A jelölt megtiszteltetésnek tartja, hogy meghívást kapott a legnagyobb parlamenti frakcióhoz és optimizmussal néz a beszélgetés elé. Ugyanakkor reményét fejezt e ki, hogy a június 29re tervezett választás nem pártlojalitás, hanem programok alapján dől el. F. Á. vissza Bugár kivonulással fenyeget Nszv 20100622 Robert Ficónak már csak egy napja maradt arra, hogy dűlőre jusson a z új koalíció megalakításáról. Közben az ellenzék is folytatja egyezkedéseit az új kormányról. Egyre több vita körvonalazódik a négy párt között a tárcák esetleges elosztásáról.