Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-18
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.18 . 34 úgy döntöttem, mégis maradok hazai pályán, a nálunk folyó bizalmatlansági indítvány megtekintését követem, ott, a hírhedt parlamentünkben, hongyagyáink becses társaságában. ( Tisztelet a kevés kivételnek!) Sosem képzeltem, hogy ilyet is lehet onnan hallani... – de látni!? Hogy mégis miért maradtam erre hangolódva a tót focicsapat helyett? Mert parlamentünkben már javában, patakban folyt a kloakás guanó, egyik honfi szájából a másikba. Aztán a replika jogán vice versa. Hallhattuk, ki mit tett egyik kormányban zsebre, kiknek mit játszott át, milyen volt a közbeszerzés, milyen csalafinta, de mégis átlátszó összeköttetéseken keresztül... Szóval, amikor egyik mai miniszterünk – Rad u Berceanu – pátoszbeszédét a hallgatóság felé teátrálisan tartotta éppen, a pulpitusra valaki egy rózsaszínű toalettpapírtekercset felcsempészett. De olyan szemfüles sebességgel, a szállításügyi minisztérium monologizáló alfahímje észre sem vette, sem a vécépapírt, sem ennek tudatos, igen „tetszetős” célzatát… Szemrebbenés nélkül folytatta tovább. S ennek láttán döntöttem. Mégis maradok hazai pályán. Délafrikai világbajnokság helyett, mert e hangnemben ha folytatják, meglehet, nemsokára előkerülhet a küb li is… Az éjjeliedény mégsem került a pulpitusra, pedig nagyon vártam. Kiérdemelték volna egyes „kiválóságok” a szónoki emelvényen. Úgy rájuk borítva! Mert kiábrándító, igen elkeserítő vádaskodásokat hallhattunk. S ez egyáltalán nívó lenne? Hisz elképesztő , kiút nélküli világról tanúskodott az élő közvetítés… Még azt várják, hogy higgyünk nekik? Mégis, a lehangoló közvetítés után valami csak megmelengette lelkemet. A világnak bár egy parányi, de nekünk magyaroknak óriási értékű hírt közöltek a médiák. Az Eu rópai Parlament strasbourgi plenáris ülése alelnökévé választotta Tőkés László erdélyi magyar képviselőt. Személyében a második magyar származású és az első román állampolgárságú alelnöke lett az Európai Parlamentnek. És erre mi büszkék lehetünk! Nem úgy a vonagló, jövőnket alakító bukaresti katyvaszra… vissza Márton István Készítette: Boér Krisztina * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnap Reggel - Vg = Vil ággazdaság - Ng = Napi Gazdaság - FH = Független Hírügynökség - ÚMSZ = Új Magyar Szó (Bukarest) - KISZo = Kárpáti Igaz Szó - ÚMKÚ = Új Magyar Képes Újság (Eszék) -