Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-18
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.18 . 29 nem lehet megvalósítani az ugyancsak fontos gazdasági és reg ionális fejlesztési feladatokat" – fejtette ki az Új Szóban Petőcz. Úgy véli, a kompromisszumokat az egyes törvényeken belül kell keresni. "Egyelőre a törvényjavaslatokat még nem hozták nyilvánosságra, ezeknek egy konzultációs folyamat keretében kell elké szülniük, nyilvánvaló, hogy kompromisszumokra szükség van, de azoknak olyanoknak kell lenniük, hogy az egész kezdeményezés lényegét megőrizzék" – mondta a szakember. vissza Két tárca jutna az RMDSZnek az átalakított kormány ban Szabadság 2010. június 18. Szinte biztos, hogy a Demokrata Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ tagjaiból álló kabinetet karcsúsítani akarja a miniszterelnök. Az MTI értesülései szerint várhatóan először a nyáron, majd pedig ősszel lesz minisztercser e néhány tárca élén. Emil Boc állítólag nem csupán személycseréket kíván végrehajtani, hanem tárcákat is össze akar vonni, csökkentve a miniszterek, államtitkárok és más hivatali vezetők létszámát. A román sajtó szerint a lakosság most „vért kíván”. A pár tjának belső „árulói” miatt amúgy is felbőszült miniszterelnök állítólag eleget is akar tenni ennek az össznépi óhajnak, ha nem is menteni, de legalább „szépíteni” próbálva saját arcát. A hírek szerint Băsescu államfő áldására van szükség, ami várhatóan me g is születik a hétvégéig, addigra össze is áll a feláldozandó miniszterek listája. Az eddigi pletykák szerint máris csomagolhatnak a politikailag nem túl fajsúlyos személyek, így Sebastian Vlădescu pénzügy, Mihai Seitan munkaügyi, Daniel Funeriu oktatás i, Gabriel Sandu távközlési, valamint Mihail Dumitru földművelésügyi miniszter. Valószínűnek tartják azonban, hogy a PDL kemény magjának számító „hármasfogat” tagjai – Radu Berceanu közlekedési, Adriean Videanu gazdasági és kereskedelmi, valamint Vasile B laga belügyminiszter – közül is csak az utóbbi marad a posztján. Az Evenimentul Zilei csütörtöki számában a „kormánykoalíció köreiből” származó információkra hivatkozva tudni véli, hogy alaposan megcsappanna a minisztériumok száma. Ez a feltételezés „ríme lni” látszik Liviu Negoiţă demokrataliberális pártalelnök korábbi jelzésére, amely szerint Emil Boc a magyar kormány szerkezetét tekintené mintának, vagyis az új kormányban mindössze nyolc miniszter kapna helyet, s abban a PDLnek öt, az RMDSZnek kettő, a függetleneknek pedig egy tárca jutna. A lap úgy értesült ugyanakkor, hogy a jelenlegi tizenöt tárcából ötöt szüntetnének meg. Ennek értelmében összevonnák a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztériumot, és Borbély László jelenlegi RMDSZes minisz ter irányítaná az új intézményt. A lap szerint az RMDSZnek, illetve Kelemen Hunornak le kellene mondania a kulturális tárcáról, amelyet beolvasztanának az oktatásügyi minisztériumba. Állítólag egybegyúrnák a közlekedési, a régiófejlesztési és a távközlési minisztériumot, ezenkívül egy hivatallá válna az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium. vissza Kolozsvárra is ellátogat Semjén Zsolt Szabadság 2010. június 18. Hivatalos látogatást tesz Romániában péntektől vasárnap ig Semjén Zsolt. A miniszterelnökhelyettes a két országot érintő kérdésekről tárgyal a román politikai és egyházi élet vezetőivel Bukarestben, majd az RMDSZ politikusaival, illetve a helyi egyházak püspökeivel találkozik – közölte a Miniszterelnök Sajtóst ábja csütörtökön az MTIvel. A magyar kormány képviselőjét pénteken Bukarestben a Cotrocenipalotában fogadja Traian Băsescu államfő, ezt követően Semjén Zsolt megbeszélést folytat Emil Boc miniszterelnökkel. A magyar miniszterelnökhelyettest hivatalába n fogadja Daniel pátriárka, a román ortodox egyház vezetője. Semjén Zsolt a nap folyamán megbeszélést folytat Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, Románia miniszterelnökhelyettesével és Elena Gabriela Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszterrel – olvasható a közleményben.