Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-17
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.17 . 12 Robert Fico Annyi mindazonáltal már az eredményhirdetés másnapján biztos, hogy a szlovákiai politikai élet is képes nagy csodákat produkálni (pár hete ezt mondtuk a csehekre), miszerint a választások toronymagas g yőztese egyben a kitüntetett alkalom legnagyobb vesztese is. A hivatalban lévő miniszterelnök, Robert Fico pártja, a SmerSD közel harmincöt százalékos eredményt elérve nemhogy kétszer annyi mandátumot szerzett, mint második helyre szorult fő vetélytársa, az SDKÚ (Dzurindáék, egy ideje inkább Radicováék), de fölülmúlta négy évvel ezelőtti teljesítményét (akkor a 150 fős házban 50, most 62 helyet szereztek) éppúgy, mint gyakorlatilag az összes mértékadó közvéleménykutató intézet várakozásait. A választások előtt, de még urnazáráskor is hajszálnyival harminc százalék alá lőtték őket, s kis híján 35öt szereztek. Mindezek tükrében akár még igazságtalanságnak is tűnhet, hogy minden valószínűség szerint mégsem Robert Fico alakíthat kormányt. Technikailag azért, mert eddigi koalíciós partnerei leszerepeltek, Meciar ugye kizúgott, Slota és nácijai pedig jó, ha ezer szavazattal estek át a parlamenti küszöbön (5,2 százalékuk 9 mandátumot fial). De ez csak a jelen pillanatban, számokban kifejezésre jutó bukás: a leara tott babér. Ha még csak négy év elhibázott kormányzásának méltó büntetése lenne, de - nyilván sajnos - nem az. Bármennyire is szeretnénk. Vagy bármennyire is szeretnénk tévedhetetlen zsűrinek látni Szlovákia választópolgárait (már azt a közel 60 százalékny it, aki megjelent). Mert Robert Fico egy négy évvel ezelőtti döntés és egy hozzá passzított - ugyancsak téves, ám következetesen végigvitt - stratégia árát adja meg ezekben a napokban. Már jóval a 2006os választások előtt Szlovákia legnépszerűbb politikus a volt - félreértés ne essék, ma is az (hétfőn ti.). Akkori győzelme biztosnak látszott. A Szlovákiát a NATOba, az unióba bevivő, s nem mellesleg a meciarizmust politikai szemétdombra vető, nyolc éve regnáló Dzurindakormány el is fáradt, meg ki is kezdte a korrupció. Evidens volt a váltás, jöjjön Fico! Ám mivel népszerűsége dacára az egyedüli kormányzás közelébe sem ért, társakat kellett választania - s választásától a fél világ dobott egy hátast, hisz' nácikat és szoftnácikat vett maga mellé, okkal vélh etően azért, hogy mellettük azt csinál majd, amit akar, s azok meg úgyis elhasználódnak a négyéves semmittevésben, monomániáik szakadatlan óbégatásában, hogy négy év múlva (most) megvalósulhat a nagy álom: egyedül kormányozni tovább. Ráadásul Fico mindezt nem is bízta a véletlenre, gyorsan elszedte, magáévá tette szövetségesei egyetlen játékszerét, a nacionalizmust (ha tetszik: magyarellenességet), s egyébként tényleg azt csinálta, amit akart (kormányzott a kormányzásért). Amivel nem is vesztett egy fia sza vazót sem! Ellenben nem is szerzett, különösebb ne hézség nélkül kimutatható, hogy a Smernek annyival lett most több szavazója, amennyit elszedett - a szövetségeseitől. Robert Fico zsákmányával bukott ki Meciar, s bukott be a küszöbön Slota. ...és a többiek Biztos, ami annak látszik, az eddig ellenzékben politizáló két párt és a két újonc szinte már a választás éjszakáján sietett világossá tenni, hogy Ficóval márpedig nem, nem, soha nem szűrik össze a levet. Higgyük is el nekik, noha nem mindenki van evvel így, Gasparovic államfő például egyáltalán nincs. Miután kiadta a győztesnek a kormányalakítási megbízást, szinte még ugyanazzal a mozdulattal magához kérette Jan Figel't, az eddig ellenzéki KDH (Kereszténydemokrata Mozgalom) elnökét. Vajon miért? Nyilván van neki egy ötlete, "mi lenne, ha" kezdetű. Bár arról persze beszélgethetnénk, hogy a KDH programja, még inkább magatartása a napi politikai ügymenetben kihez áll közelebb, vajon a Smerhez (de akár az SNShez is), vagy például a reménybeli koalíciós partnerhez, a nyugodtan liberálisnak nevezhető SaSho z? Nem is kérdés, de más a politika: Figel' szemét ki kell, hogy szúrja Fico eddigi partnereinek minap beteljesedett (s kisvártatva bevégződő) sorsa. Nos, örüljön, hogy megúszta: négy éve a KDH neve (nota bene: az MKP mellett) felmerült már mint a Smer leh etséges partnere - szerencséjükre Fico a komolytalan segéderőkre tett (nem mintha e tekintetben a tűzbe tennénk a kezünket a KDHért vagy az MKPért). Rendben, így lesz: a KDH nem csinál tölcsért a szájából, és nagy valószínűséggel a súlyosabb pénzmosási d isznóságai miatt háttérbe irányított Dzurinda helyére lépő bukott államelnökjelölt, Iveta Radicova alakíthat négypárti kormányt, melynek egyetlen lehetséges öszszetétele egyfelől a rugalmasság, a kompromisszumkészség és az önmérséklet próbája lesz, másfelő l egy új világ kezdete, mely szerint lezárult a keletközépeurópai demokráciák első menete. Bizonyítást nyert, hogy immár semmi nincsen lebetonozva, legkevésbé a pártstruktúrák, a szemünk láttára dőlnek ki nagyvadak és masztodonok, s születnek új... mik i s? Ígéretek és jelszavak. Csehországban az idén két őszintének tűnő új formáció került a törvényhozásba, a VV és a Top 09, róluk a múltkorában bővebben harangoztunk. Magyarországon egy neonyilas csoport (a Jobbik) meg egy szlogen (Lehet más a politika). Sz lovákiában pedig a SaS és a HÍDMOST. Valamivel mindkettő többnek látszik ígéretnél - eddig
