Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-12
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.12 . 16 A Szlovák Nemzeti Párt nyilatkozatban ítélte el a történteket, s azt állítja: nem véletlen, hogy mindez a választások napján történt . Más pártok, politikusok, illetve állami hatóságok nem reagáltak a történtekre. Az emlékművet június 4én, a trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulóján állította az SNS; a párt képviselői elutaztak Révkomáromba, hogy a helyszínen ellenőrizzék le az emlékoszlop állapotát. A több mint másfél méteres kőoszlopot, amelyet a határátkelő egykori épületeinek közelében, az Erzsébet hídra vezető út két oldalát elválasztó középső füves sávban állították fel, Ján Slota, az SNS elnöke avatta fel. A révkomáromi Tr ianonemlékmű felirata teljesen megegyezik annak a Trianontáblának a feliratával, amelyet egy nappal korábban helyezett el a pozsonyi főposta épületének falán az SNS. "A Szlovák Köztársaság köszönetét fejezi ki a szövetséges hatalmaknak, hogy 1920. júniu s 4én a Párizs melletti Versaillesban, a NagyTrianon palotában megkötötték a trianoni békeszerződést Magyarországgal, amely megpecsételte a történelmi Magyarország szétesését, létrehozta Csehszlovákiát, valamint más államokat az őket megillető határokon belül, és új arcot adott Európának" - áll az oszlopon. Ezután egy idézet olvasható Stefan Osusky nagykövettől, a szerződés szlovák aláírójától: "Amikor 1920. június 4én háromnegyed ötkor a Trianon nevet viselő szerződés alá odaírtam a nevemet, tudtam, ho gy a szlovák nemzet elszámolását írom alá a volt történelmi Magyarországgal, elszámolást az elejétől a végéig a nemzetem vérével, szenvedésével és nyomorúságával aláírt szerződésekért. Az ilyen elszámolás örök" - szól az idézet. A tábla aláírása: "A hálás szlovákok". vissza Plácido Domingo lett az Europa Nostra új elnöke Népszava • 20100612 Plácido Domingo tenor és karmester lett az Europa Nostra, a műemlékvédelmi szervezetek európai csúcsszervezetének elnöke. Domingót sze rvezet az éves konferenciáján pénteken választották meg Isztambulban, ezzel Pilar spanyol infánsnő, I. János Károly spanyol király testvérének helyét vette át. "Az Európa Nostra az európai kulturális örökség hangja, és nagyon büszke vagyok arra, hogy elnök ként a szervezet hangja lehetek" - mondta Domingo a küldötteknek címzett üdvözletében. Az Europa Nostra műemlékvédelemmel, vidék- és várostervezéssel foglalkozó nonprofit szervezet 1963ban jött létre az Európa Tanács, valamint több helyi és regionális s zervezet kezdeményezésére. Megalapítása óta jelentős befolyásra tett szert a kontinens épített és természetes környezetének megőrzése, valamint a nemzeti és nemzetközi szervezetek műemlékvédelemmel és területfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységének koordi nációja területén. Az Europa Nostra az elmúlt évtizedekben szoros kapcsolatot épített ki az Európa Tanáccsal, az UNESCOval, és az Európai Unióval. A harmincöt európai ország szervezeteit tömörítő Europa Nostra fő feladatának az európai identitás megóvásá t tekinti, melynek érdekében műemlékvédelmi konferenciákat szervez, számos szakmai folyóiratot jelentet meg, és 1980 óta díjjal jutalmazza az európai kulturális örökség megőrzéséhez hozzájáruló építészeket és tervezőket. vissza Schmitt: jövőre Budapesten írhatják alá az EUhorvát csatlakozási szerződést MTI • 2010. június 11. 19:35 Schmitt Pál, a magyar Országgyűlés elnöke Cipruson, az Európa Tanács tagországai parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken horvát kollégájának kijelentette: jó az esély arra, hogy jövőre Magyarországon írják alá az Európai Unió és Horvátország közötti csatlakozási megállapodást. Schmitt - mint azt az MTIvel telefonon közölte - kétoldalú tárgyalásokon tájékoztatta főként a szomszédos országokat a magyar kormány programjáról és az uniós elnökség prioritásairól. A ciprusi parlament elnöke felszólította Magyarországot, hogy ne ismerje el a ciprusi török közösség frissen megválasztott elnökét. Schmitt biztosította kollégáját, hogy Budapest csupán a " térség vezetőjeként titulálja" Dervis Eroglút, de az északi török szakadár államot nem ismeri el önálló államalakulatként. vissza