Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-11
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.11 . 26 kapcsán k ulturális jellemzést is tartott, érdekességként megemlítve, hogy bár Trianon következtében megszakadt a területi kapocs az anyaországgal, mégis kialakulhatott egy olyan kultúra az itteni református egyházon belül, mely észrevehetően a magyar kultúra és nép művészet jegyeit viseli magán. Ami a kiállítást illeti: látható itt többek között fából és keménycserépből készült úrasztali boroshordó Beregdédából, illetve Hetyenből, úrasztali boroskancsó Csongorról, úrvacsorai kanna Tiszabökényből, ezüst úrvacsorai po hár Beregsomból, fakulacs Feketeardóból, 1659ben készült aranyozott ezüst úrvacsorai tányér Técsőről, verbőci persely, nürnbergi tányérok, 19. századi fancsikai bronz kisharang, a Beregi Helvét Hitvallású Egyház pecsétnyomója 1845ből, fatányérok, úraszta li terítők, a kárpátaljai református templomokat bemutató fotómontázs, az írott és nyomtatott emlékek sorából pedig számos jegyzőkönyv, illetve dr. Forgon Pál, Kárpátalja néhai püspökének lágert megjárt Újszövetsége. vissza Fi scher Zsolt EUdiplomaták a Rákóczifőiskolán Kárpátaéja 20100611 Európai Uniós támogatással megvalósuló kárpátaljai projekteket látogattak meg múlt pénteken az EUtagországok ukrajnai követségeinek képviselői, élükön Jose Manuel Pintu Teishera na gykövettel, az Európai Unió ukrajnai képviseletének vezetőjével. A kárpátaljai látogatás összefügg az Európa Napok ünnepségsorozatával, amelyet az alapító atyák május 9i nyilatkozata évfordulójára az Európai Bizottság szervez Ukrajnaszerte. A tucatnyiná l is több európai uniós ország, köztük Magyarország diplomatái Munkács, Técső és Aknaszlatina mellett ellátogattak Beregszászra is, ahol a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán dr. Soós Kálmán rektor kalauzolta a magas rangú vendégeket. A főisko la tanáraival és diákjaival rendezett találkozón a rektor hangsúlyozta, hogy a mintegy száz kárpátaljai magyar iskola pedagógusokkal való ellátásának biztosítására létrehozott Rákóczifőiskola nem állami fenntartású oktatási intézmény, s a beregszászi önko rmányzat által 2001ben átadott épület rekonstrukciója is társadalmi szervezetek, alapítványok, magyarországi önkormányzatok és magánszemélyek támogatásával folyik. A főiskola terveiről szólva Soós Kálmán elmondta, hogy a régió sajátosságaiból adódóan terv eik között szerepel turisztikai szakemberek képzésének beindítása, továbbá a német nyelv és a néprajz oktatásának megszervezése is. A főiskola számára azonban jelenleg az épület tetőszerkezetének felújítása és a külső tatarozás jelenti a legnagyobb kihívás t. A rektor mindjárt fel is ajánlotta a diplomatáknak, hogy amennyiben hozzá kívánnak járulni a tető javításához, vásároljanak az e célra kibocsátott cserépjegyekből. Pintu Teishera nagykövet felszólalásában mindenekelőtt gratulált a főiskola vezetőinek a nagyszerű felsőoktatási intézményhez. Mint mondta, nagy eredmény, hogy Ukrajna függetlenségének elnyerése után lehetőség nyílt egy önálló felsőoktatási intézmény létrehozására a térségben. A diplomata végezetül reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió tá mogatási projektjei a főiskola épületének felújítási munkálataihoz is pénzügyi forrásokat jelenthetnek a határon átnyúló együttműködés keretében. vissza BBTE: önállósult magyar szakok Krónika 2010. június 11. A napok ban befejeződött a magyar szakok akkreditációs folyamata az alapszakok és a mesterképzés esetében is, így önállóbbá vált a Babeş – Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Magyari Tivadar, az egyetem rekto rhelyettese. „Ez az önállóság jogbiztonságot jelent, hiszen a külön is akkreditált magyar szakok létezését most már a törvény garantálja” – értékelte a Krónikának a kétéves akkreditációs folyamat végeredményét Magyari Tivadar. A