Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-10
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.10 . 43 logikáját és rendszerét, azt, hogy az EU mit vár el a romániai pályázó vállalatoktól. Dezső Péter GWCigazgató arra is emlékeztetett, hogy Romániában sok kereskedelmi társaság áldozata a téves információknak, aminek gyakorta a sietség is lehet az oka. Általában javallott, hogy ugyanaz a tanácsadó cég készítse elő a pályázatot, amelyik azt meg is írja – tette még hozzá. A konferenciasorozaton a részvétel ingyenes, Kolozsvár után a felvilágosító körutat Marosvásárhelyen (jún. 15én), Szatmárnémetiben (jún. 16án), Nagyváradon (jún. 21én), Székelyudvarhelyen (jún. 22én), Nagyszebenben (jún. 23án), Szörényvárán (jún. 28án), Krajovában (jún. 29én) és Bukarestben (jún. 30án) folytatják. A kolozsvári konferenciára már több mint ötvenen iratkoztak fel, a részvétel egyetlen feltétele egy ingyenes regisztráció a www.conferintapot.ro/pot/hu.html weboldalon. vissza A fájdalmas reformokat szorgalmazta az EPelnöke Szabadság 2010. június 10. Olvasta 72 felhasználó. ÖSSZEFOGLALÓ Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a kormány által tervezett bér- és nyugdíjcsökkentés nem a helyes válságkezelő megoldás, és hozzá nem értéssel vádolja az Emil Boc vezette kormányt a bizalmatlansági indítványban. A kabinet azonban tegnap erőteljes külföldi lobbinak örülhetett, hiszen Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke a román honatyák előtt szorg almazta a reformok és a megszorítások elfogadását. Tegnap délelőtt olvasta fel a parlamentben a PSD frakciója nevében Dan Şova szenátor a kormány megbuktatására irányuló bizalmatlansági indítványt, amelyről a parlament kedden fog szavazni. A szociáldemokr aták szerint a bér- és nyugdíjcsökkentés az állampolgári szabadságjogok elleni támadás, és szerintük a megszorítások társadalmi „genocídiumhoz” vezetnek, amit meg kell akadályozni. Mint írják, milliókat ítél szegénységre a kormány megszorító csomagja. Az i ndítvány szövege szerint a PSD azzal vádolja a kormányt, hogy nem rendelkezik következetes és hatékony válságellenes intézkedéseket tartalmazó programmal. A PSD populizmussal, demagógiával és hazugsággal vádolja a Bockormányt, és azt állítja, hogy a bér- és a nyugdíjcsökkentés tovább mélyíti majd a gazdasági válságot. Az indítvány szövegét nem olvashatták fel teljes egészében, mert időközben megérkezett a bukaresti parlamentbe Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, aki tegnap hazánkba látogatott, és be szédet mondott a tiszteletére tartott ünnepi parlamenti ülésen. Az EP elnöke a reformok folytatása mellett szállt síkra, és kijelentette: a politikusoknak akkor is meg kell hozniuk „a helyes döntéseket”, ha népszerűségük ezáltal csökken a választók körében . Kifejtette, hogy Romániának végre kell hajtania a reformokat, és gazdasági válság idején nagyon fontos meghozni a helyes döntéseket még akkor is, ha időnként ezért magas politikai árat kell fizetniük a politikusoknak. Rámutatott: ugyanezt mondta el néh ány nappal ezelőtt Görögországban, és a következő időszakban ezt az üzenetet továbbítja személyesen a gazdasági válság által erőteljesen sújtott Spanyolországnak és Portugáliának is. Buzek emlékeztette a román honatyákat arra, hogy tőlük függ a reformintéz kedések elfogadása, és arról biztosította őket, hogy az Európai Unió szolidáris lesz Romániával a válság idején is. Tegnap a PSD eldöntötte, hogy kizárják a pártból azokat a törvényhozókat, akik igazolatlanul hiányoznak kedden, amikor a kormány és egyben a megszorítások sorsáról szavaz a parlament. Időközben újabb kérdőjelek merültek fel a megszorítások kapcsán, hiszen Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök szerint az Alkotmánybíróságban kialakult patthelyzet miatt a taláros testület nem tudja majd megvit atni a megszorításokat tartalmazó két törvénytervezetet, ha a bizalmatlansági indítványt elutasítja a parlament. A PSDsek ugyanis már korábban bejelentették: a taláros testületnél is megtámadják az intézkedéscsomagot. Az Alkotmánybíróságban jelenleg két b írói poszt betöltetlen, ezért jelenleg csonkán működik a testület. vissza