Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-10
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.10 . 39 szabadságjogok érvényesítésének következetes és rendíthetetlen képviselőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett a román kommunista diktatúra megdöntésében, egy szabad Románia és Európa felép ítésében”. Winkler Gyula és Sógor Csaba RMDSZes európai parlamenti képviselők üdvözölték az Európai Néppárt frakciójának közfelkiáltással meghozott döntését. „Tőkés László, a Magyar Összefogás listájának első helyezettje, jelölése és leendő tisztsége oly an eszközt jelentenek, amelyek által nagyobb hatékonysággal jeleníthetőek meg sajátos kisebbségi törekvéseink és az Európai Unió nemzeti kisebbségi közösségeinek jogairól rendelkező keretszabályozás ügye. A jelölés nyomán a parlament egyik fontos tisztségé t romániai magyar töltheti be, ami újabb esélyt, lehetőséget teremt a romániai magyarság közösségi érdekeinek európai képviseletére” – fogalmaz közleményében Winkler és Sógor. „Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen fontos tisztségre jelöltek. Azon fog ok munkálkodni, hogy az európai értékek alapján kiszélesítsük és erősítsük a magyarromán együttműködést. Amennyiben megválasztanak, azon leszek, hogy a temesvári forradalom értékeit, szellemiségét képviseljem a jövőben is” – nyilatkozta Tőkés László a fra kciószavazás után. vissza Soros uniós elnökség a szórványmagyarokért is ÚMSZ, Gyulay Zoltán, Budapest | 20100610 07:45:52nyomtat | elküld „Együtt kell maradni, mert különben baj lesz” – idézte Markó Béla RMDSZelnök szava it Csutak István, a szövetség szakpolitikusa egy Budapesten megrendezett fórumon. A fő téma az új magyar kormány programjának „néhány kérdése” volt, de alapvetően a jövő év január 1jétől esedékes európai uniós soros magyar elnökségről és a Kárpátmedencéb en élő magyarság helyzetéről esett a legtöbb szó. „Együtt kell maradni, mert különben baj lesz” – idézte Markó Béla RMDSZelnök szavait Csutak István, a szövetség szakpolitikusa egy Budapesten megrendezett fórumon. A fő téma az új magyar kormány programjá nak „néhány kérdése” volt, de alapvetően a jövő év január 1jétől esedékes európai uniós soros magyar elnökségről és a Kárpátmedencében élő magyarság helyzetéről esett a legtöbb szó. Markó Béla idézett szavai akkor hangzottak el, amikor az RMDSZelnök Fe lvidéken a Magyar Koalíció Pártjának kampányolt. Ezzel kapcsolatban Csutak István még egy epizódot felelevenített: amikor a magyarok egyidejűleg Romániában és Szlovákiában is kormánytényező voltak, a pozsonyi kormányfőhelyettes Bukarestbe látogatott, és eb ből az sült ki, hogy a végig magyarul folyó megbeszéléseket a tárgyaló felek fordították le – a tolmácsoknak, akik hivatalból voltak jelen. A KözépEurópai Club Pannonia (KEP) rendezvényén – amelyen jelen volt Szép Gyula, az RMDSZ ügyvezető alelnöke is – Szabó András nyugalmazott nagykövet felvázolta azokat a várakozásokat, amelyek a soros magyar elnökséget előzik meg. Jóllehet az irányító szerepet betöltő országra rendszerint olyan feladatok várnak, amelyek vagy az előző elnökségből (jelen esetben a belgá ból) öröklődnek át, vagy az új rendszerben együttműködő – az előző és a következő elnökséggel közösen alkotott – trió munkatervéből adódnak, így is nyílik elegendő mozgástér. Elhangzott: nagy valószínűség szerint a jövő év első felében írják alá Horvátor szággal a csatlakozási szerződést, ami azt mutatja, hogy a magyar külpolitika prioritásai elmozdulnak a NyugatBalkán irányába. Megkezdődhetnek a tárgyalások Szerbiával, ami Budapestnek nem egyszerűen a szomszédság okán érdeke, hanem azért is, mert Vajdasá gban negyedmilliós magyarság él. „Az Uniónak nincs ugyan kisebbségi kérdésekben egységes állásfoglalása – ismertette a nagykövet – , és ennek egyebek mellett az is az oka, hogy vannak saját nemzetiségi problémái, a soros magyar elnökség mégis megragadhatj a a lehetőséget a térséget feszítő gondok enyhítésére.” Erre a kijelentésre rímelt Csutak azon megállapítása, hogy amikor Románia EUtagsága szóba került, az itteni magyarság számára nem volt kérdéses, hogy az ügy mellé kell állni. Mert az egységes állásf oglalás dacára a közösségben léteznek olyan mechanizmusok, amelyek garantálhatják a jogok kiteljesedését.