Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-10
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.10 . 16 A szombati választások kampányában Csáky Pál kifejtette: – Egy párt van, amely a szlovákiai magyar közösségből nőtt ki, ez az MKP, amely az elvek pártja. Meggyőződésem, hogy a HídMost nevű formációt Robert Fico hozta létre és pénzeli azzal a céllal, hogy szavazatokat vigyen el a MKPtól, gyengítse a szlovákiai magyarságot. Bugár szerint viszont az a furcsa, hogy a Híd megítélésében Csáky Pál és Ján Slota teljesen egyetért. – Volt kollégám attól tart, hogy ha sikeresek leszünk, akkor kiderül, hogy másként is lehet politizálni, mint ahogy azt ő teszi. A nacionalista pártvezér pedig valósággal retteg, mert ha a Híd értékrendje érvényesül, akkor kiütik a kezéből a magyarkártyát, s kiszorul a politikai porondról. Mondandóját azzal támasztja alá, hogy több szlo vák, ukrán, ruszin polgár között Rudolf Chmel, az egykori Csehszlovákia utolsó nagykövete is belépett a Hídba, ahol az egyik alelnökké választották. Döntését azzal indokolta, hogy a pártoknak nem etnikai alapon kellene szerveződniük, hanem értékek mentén. Mértékadó szlovák közvéleménykutató intézmények az MKP várható támogattságát 68 százalékra becsülik, a Híd eseté ben még inkább rezeg a léc, mert az előrejelzéseik 46 százalék között ingadoznak, s a parlamentbe való bejutáshoz öt százalék kell. Lapunk értesülése szerint Orbán Viktor kormányfő ma Esztergomban találkozik az MKP vezetőivel. A szlovák kormány határozottan visszautasítja a magyar kormány és a parlament revizionista törekvéseit, mert azok szerinte megkérdőjelezik a XX. század történelmét – derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet a szlovák kormány fogadott el szerdán a trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából. Pozsony szerint ez a magyar politika éket ver a nemzetek és az államok baráti és békés együttélése közé, s a nemzetk özi békerendszerek és a XXI. századi modern európai politika iránti tisztelethiány megnyilvánulása. A szlovák kormány erélyesen tiltakozik az első világháború utáni politikai történések egyoldalú és tendenciózus értelmezése ellen – reagált Pozsony a június 4i trianoni emléknapra. (MTI) vissza Fico Európa szívének rendszeres dobogásáról szónokolt MNO 2010. június 9. 15:27 A középeurópai államhatárok szilárdsága a biztosítéka annak, hogy a kontinens szíve rendszeresen fog dobogni – hangoztatta a szlovák miniszterelnök, amikor szerdán Pozsonyban a ligetfalusi Dunaparton felavatta az I. világháború után aláírt békeszerződések emlékművét. • Pozsony: a magyarok éket vernek a nem zetek békés együttélése közé „Aki kísérletezni kezd a szívvel, könnyen előidézheti annak halálát, s az európai egyesülés gondolatának a halálát is” – tette hozzá. „Ezeket a szerződéseket egy egységes rendszernek tartjuk, amely tiszteletben tartja a nemze tközi jogot és a dokumentumokat aláíró partnerek közti egyenjogúságot” – jelentette ki Robert Fico. Leszögezte: aki a szerződéseket megsérti, a nemzetközi jogot sérti meg, s olyan arrogáns, másokat nem tisztelő hozzáállásról tesz tanúbizonyságot, amelynek a demokratikus Európában nincs helye. vissza Zűrzavar az intézmények élén Krónika 2010. június 10. Továbbra sem tisztázódott a dekoncentrált intézmények vezetőinek helyzete. Bár a két kormánypárt, az RMDSZ és a Demokr ataLiberális Párt (PDL) az év elején valamennyi erdélyi megyében megállapodott abban, hogy melyik politikai alakulat képviselői kerülnek a kormánynak alárendelt megyei intézmények élére, kinevezésük csak részben történt meg. A folyamatot az gátolja, hog y számos, még a Tăriceanukormány által kinevezett, majd az előző Bockabinet által leváltott igazgató bíróságon támadta meg a döntést, és az igazságszolgáltatás visszahelyezte őket tisztségükbe. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök lapunknak elmondta , arra törekednek, hogy minél több intézmény élére nevezzék ki az RMDSZ által jelölt szakembert. Háromszéken ugyanis a kormánypártok osztozkodása után csupán néhány jelölt kapott hivatalos kinevezést. Például a környezetvédelmi őrség élére egy év után vis szakerült