Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-08
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.08 . 3 Băsescu , államfőnek megvan a tartalék megoldása arra az esetre, ha a bizalmatlansági indítván y szavazásán megbukik a kormány (Nyugati Jelen) Diagnoszták, igazmondók, lármázók – A szeretet népe lenne a magyar? Azért olyan sok közöttünk a beteg, mert elfordultunk a múltunktól és a hitünktől? Ha ú gy cselekednek a váradiak, ahogy azt a távolról jöttek javallják, akkor – mire visszajönnek – megpezsdül a városban az élet? A feltámadás megkezdődött? Nagyot mondani, kiáltani, lármázni kelle ma Nagyváradon? Számtalan kérdés merült fel azokban, akik vasá rnap délután a református püspöki palota dísztermében megtartott előadáson megjelent ek (Reggeli Újság) Tüntetés kint, felelősségvállalás bent – Tegnap délután a bukaresti törvényhozás két házának együttes ülése előtt ismerte a m iniszterelnök azt a két törvénytervezetet, amelyért felelősséget vállal. Az eljárás lényege, hogy az így előterjesztett jogszabály (vagy politikai nyilatkozat) változtatás, vita nélkül elfogadottnak minősül, ha nem terjesztenek be a kormány ellen bizalmatl ansági indítványt, vagy ha az indítvány nem kapja meg a törvényhozók többségének szavazatát. Ha a bizalmatlansági indítvány „ átmegy ”, akkor a kormánynak távoznia kell. Igaz, Romániában ez nem sok változást eredményezne, mert a kormányalakítási megbízatást Traian Băsescu elnök annak adja, akinek akarja, így akár ismét Emil Bocot kérhetné fel miniszterelnöknek (Reggeli Újság) S ZERBIA Tarolt a Magyar Összefogás – A VMSZ által támogatott lista győzött a vajdasági nemzeti tanácsi választásokon – Elsöprő gy őzelmet aratott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által támogatott Magyar Összefogás elnevezésű lista a nemzeti tanácsi választásokon. A nem hivatalos eredmények szerint több mint 77 százalékot szerzett, ami kétharmadosnál is nagyobb többséget szavatol a Magyar Nemzeti Tanácsban (MNT), a vajdasági magyar közösség miniparla mentjében ( MN ) VMSZsiker a Vajdaságban – Hétfő délután még nem volt ismert az előző napi szerbiai nemzeti tanácsi választ ások nem hivatalos végeredménye; a szerb központi választási bizottság közlése szerint ez idő alatt a szavazatok ke vesebb mint felét összesítették (Nsz) Út az autonómiához – Belgrád a nemzeti tanácsok megválasztását példának tartj a Európa számára – A nemzeti tanácsok a kulturális autonómia legfőbb szervei, és széles körű javaslattételi és véleményezési joggal rendelkeznek az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás és az anyanyelvhasználat területén. Például beleszólásuk van az iskolai gazgatók kinevezésébe, a tankönyvhasználatba, a helységnevek írásmódjába, továbbá médiaalapításai jogot is kapnak. A legnagyobb magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Összefogás lista támogatója azonban a kampányban arra mutatott rá, hogy mind ezek az eredmények „ nem az égből pottyantak ”, a magyar politikusoknak szívós harcot kellett értük folytatniuk (MH) Egyértelmű MÖerőfölény – Szavazatok száma községenként – Választási körkép – A végleges, nem hivatalos adatok szerint a vasárnapi nemzetitanácsválasztásokon a kisebbségi választói névjegyzékre feliratkozott és ezáltal szavazásra jogosult polgárok