Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-05
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.05 . 26 köszöntötték a végzős osztályt, majd a ballagók vállára került a tarisznya, annak jelképéül, hogy a vándorút folytatódik, mellükre az érettséget jelző piros szalag, s bizonyítványuk mellett egyegy személyre szóló lelki útravalót is átvehettek. Dencs Elemér gazdasági igazgató beszédében kiemelte, a mulandó földi élet igazi értékei nem evilági és anyagi természetű dolgok. A mértéktelen hajsza gúzsba köti, rabul ejti az embert. A beregszászi magyar konzulátus képviseletében Nagy Petronella kívánt további sikereket a diákoknak, akik, mint mondta, tanulmányaikkal, szorgalmukkal bizonyságot tettek magyarságuk és anyanyelvük szeretetéről, közös kultúránk, történelmünk, hagyom ányaink ápolásáról, megőrzéséről és emberszeretetről. Köszöntötte a diákokat az Egyesült Angliai Református Egyház és a pathworthi gyülekezet képviselőjeként Jannet Davidson, illetve a Pándy Szekeres Dávid iskolatanácsos kíséretében érkezett egyesült álla mokbeli vendégek. A Técsői Református Líceumban harmincnyolc végzős intett búcsút az alma maternak. Ambrus Pál, az intézmény igazgatója ünnepi beszédében visszapillantott az eltelt évekre és a sikerekre. Az eddigi 272 végzősükből 230an kerültek be valame lyik felsőoktatási intézménybe. A líceum a régió magyarságának szellemi központját hivatott betölteni, ennek érdekében további fejlesztések történnek. vissza Kisebbségi kérdésekről tanácskoztak Marosvásárhelyen Krónika • 201 0. június 06. Tizenkettedik alkalommal szervezett pénteken kisebbségi konferenciát a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a rendezvényen a hazai kisebbségek sorskérdéseiről, problémáiról esett szó. Elhangzott: a tolerancia nem váltható ki törvényekkel, szükség van a teljes körű anyanyelvű oktatásra, az autonómiát pedig államszervezési elvként kellene alkalmazni. Arról is szó volt, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után a mai romániai társadalmat még mindig a Ceauşescukorszak b eidegződései irányítják. A nemzeti kisebbségek kulturális autonómiája – egy lehetséges megoldás? című tanácskozáson a hazai kisebbségek képviselői, politikusok, önkormányzatok és civil szervezetek képviselői, valamint marosvásárhelyi értelmiségiek vettek részt, a rendezvényt a szervező alapítvány elnöke, Borbély László környezetvédelmi miniszter nyitotta meg. „Bár a rendszerváltás óta több vonatkozásban eredményeket értünk el a kisebbségi jogok gyakorlása terén, tennivaló akad még bőven. Például feltétlen ül oda kell hatnunk, hogy a többség elfogadja: ott, ahol jelentős számban élnek kisebbségek, képviselőiknek joga van a vezető állásokhoz”, mondta a politikus. Borbély hangsúlyozta: „A kisebbségek az államnál jobban tudják, hogy mi kell nekik, ezt meg kell érteni. El kell oda jutnunk, hogy a kisebbségi szakértőket ne fújhassa el a politika szél”. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Kelemen Atilla vendégeket üdvözlő beszédében úgy fogalmazott: a „világosságot a fejekbe”, jelszóval jellemezhetők azok a szemináriumok, amelyeket a Bernády Alapítvány szervez. Frunda: el kell tüntetni az etnikai sorompókat Frunda György ügyvédszenátor hangsúlyozta: Erdélyben sok nemzetiség él együtt, és noha ennek az együttélésnek voltak ellentmondásos szakaszai, forró pi llanatai, ezek nagyon ritkán fordultak elő. A tősgyökeres erdélyi magyarok és románok évszázadokon át beszélték egymás nyelvét, „de mára ez a normalitás megszűnt”, sajnálkozott Frunda, aki szerint „a tolerancia nem valósítható meg törvények útján”. Feltétl enül szükségesnek tartja a kulturális autonómiát, hogy legalább ilyen téren a kisebbségek maguk döntsék el, mire van szükségük. Az új oktatási törvény kapcsán megjegyezte: régen bebizonyosodott, hogy bizonyos tantárgyak – a történelem és a földrajz – romá n nyelven való oktatása nem segíti elő az állam nyelvének a jobb elsajátítását. A hangsúlyt arra kell helyezni, hogy a tanulók megfelelően rögzítsék az ismereteket, ehhez pedig anyanyelven kell tanulniuk. Frunda úgy gondolja: az Európai Unióban csökken a n emzeti parlamentek jelentősége, és a nemzetpolitika terén a cél az, hogy eltűnjenek a népeket elválasztó sorompók. Az autonómia, mint államszervezési elv Varga Attila