Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-04
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.04 . 31 Gondoljunk bele, csak Eu rópában és a közvetlen környezetünkben milyen zsákutcái volnának annak, ha a történelmi emlékezet ilyen jellegû geopolitikai igazságszolgáltatásként mûködne: hány konfliktus éledhetne újra (csak kapásból idézem fel a francia – német, angol – német, cseh – német, lengyel – német, magyar – román, magyar – szlovák viszályokat). Rendszeresen oktatok módszertani kérdéseket a történetírás egyik ágára specializálódott egyetemi hallgatóknak és az utóbbi években többször kértem meglepetésszerûen arra õket (például Pierre Noráé knak a monumentális, Franciaország „emlékezetét” feltérképezõ vállalkozásához kapcsolódva), hogy legkevesebb öt percen át idézzék fel: a huszadik század különféle, általában sorsdöntõnek tekintett eseményeit hogyan élte meg a családjuk? Nyilván arra voltam kíváncsi, hogy milyen módon, mennyire hatékonyan és szervesen mûködik a kisközösségi és a családi emlékezet. Hiszen a szerves társadalmi emlékezet nem tekinti külsõnek az utóbbi évszázad eseményeit: teljesen más az, amikor valaki a második világháborút úg y meséli el, mint számára tá voli események sorozatát, amelyhez képest õ „kívülálló” és megint más az, amikor tudja, hogy a saját családjának a sorsát hányféleképpen érintette a háború. Nagyon más érdekeltség, szellemi élmény, lépték van mind ezekben: péld ául teljesen más a halálról beszélni a két lépték logikája szerint. Noha a hallgatóim sok más egyetemi szakhoz képest kiemelkednek a mezõnybõl és kiemelkedõen pontosan fel tudták idézni a különféle huszadik századi sorsdöntõ történelmi események részleteit is, alig volt valaki, aki a saját családtörténetébe vagy a saját szûk közössége történetébe beágyazva tudta volna felidézni akár még a legutóbbi ötven évet is. Idõközben ezt a kísérletet – némi kollegiális segítséggel – kipróbáltam más egyetemi helyszínek en és szakokon, sõt a közoktatásban is próbálkoztam, többékevésbé ugyan ilyen eredményekkel. Ami önmagában nem azt jelenti, hogy a hallgatók tájékozatlanok lennének. Sõt, számos tekintetben meglepõen tájékozottak. Csak épp „külsõ”, „másokkal” megtörtént e seményként tekintenek még a huszadik század traumatikus eseményeire is – miközben nem egyszer látszólag nagyon túlfûtötten, személyesen, alig palástolt indulatokkal beszélnek róluk. Ilyenkor szoktam elgondolkodni azon, hogy miközben emberek életérõl, halál áról, nemzetek sorsáról, határairól beszélünk, milyen értelemben ismerjük ezeket valójában? Hogyan foglalkoztatnak ezek igazából bennünket? Tudjuke érzékelni valójában azt, amikor egyegy történelmi eseményt propagandisztikus célra használnak, kisajátítan ak? Tudunke gondolkodni arról vagy csak „elsajátítottuk”? Hiszen Trianon emlékezete kapcsán is ez az egyik legfontosabb kérdés: értjüke valójában ennek az eseménynek a szerepét, hatását, el tudjuke helyezni lokális léptéktõl egészen egy olyanig, amelyb en ez egy európai vagy globális történés – vagy kizárólag egyetlen nézõpontból, egy sérelmi politikai álláspont felõl vagyunk hajlandók szemügyre venni? Meg tudjuke magyarázni más közösségeknek, hogy számunkra miért fontos ez az alkalom és egészen pontosa n mit jelent? Eközben meg tudjuke érteni és elfogadni azt, hogy más közösségek miért nem erre vagy miért másként emlékeznek? Szakmai segítségbõl mára már van elég egy ilyen jellegû szellemi attitûdhöz, elég csak Romsics Ignác és fiatal kutatókból álló kut atócsoportjának sikeres munkáira gondolni. Ha az új magyarországi emléknap és a Trianonra való emlékezés valóban így tud mûködni, akkor mintát jelenthet más traumatikus történelmi események feldolgozásában is. De ez nem fog menni némi reflexió, szakmai seg ítség és soksok kérdés nélkül. vissza Felmérés a székelyföldi munkaerőpiacról Szabadság 2010. június 04. Ö. I. B. Az Iskola Alapítvány székhelyén mutatták be tegnap a szerzők a sajtónak azt a kutatómunkát, amelyet a k olozsvári Kvantum Research közvélemény- és piackutató cég végzett Kiss Tamás, Barna Gergő és Kozák Gyula szociológusok vezetésével a székelyföldi munkaerőpiaci keresletről. A felmérést 2010. május 3 – 12. között 119 olyan Kovászna, Hargita és Maros megyei cég esetében végezték, amelyek 2008ban legalább 5 alkalmazottat foglalkoztattak. A válaszokból kialakult kép a vállalatok pénzügyi forgalmát, gazdasági környezetét, az alkalmazottak számának beosztások szerinti alakulását, a keresletnek a szakmák szerinti megoszlását jellemzi. Érdekesség például, hogy nőtt a kereslet az érettségit nem igénylő szellemi munka iránt: a megkérdezett cégek 2008ban 123, 2011ben már 213 ilyen alkalmazottat tartottak számon. Jelenleg a kutatásban résztvevő cégek összesen 530 új munkahelyet kínálnának, az állások 13,6%át szakképzetlen munkásnak, 8,3%át víz- és gázszerelőnek, 6,6%át ácsnak, 5,5%át elárusítónak stb. hirdették meg. A munkaerő jellemzésével és a kompetenciával kapcsolatban a megkérdezett munkáltatók szerint „képze ttségi szakadék” van az
