Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.29 . 40 A cseh állampolgárságot kérő szlovákiaiak helyzetét is megnehezítették Transindex • 20100530 Szlovák és cseh szakértők konzultálnak a módosított szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos r észletekről - közölte a két ország külügyminisztériuma. A szlovák parlament - a kettős állampolgárságról elfogadott magyarországi törvényre válaszul - szerdán fogadta el azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében egy más ország állampolgárságát önként f elvevő szlovák állampolgárok - kevés kivételtől eltekintve - elveszítik szlovák állampolgárságukat. Az új szlovák jogszabály megnehezíti a cseh állampolgárságáért folyamodó szlovák állampolgárok helyzetét, akik így gyakorlatilag nem tudják megőrizni szlov ák állampolgárságukat. Az állampolgárság automatikus elveszítése nem vonatkozik azokra, akik születéskor vagy házasság révén kapják meg az állampolgárságot. A törvénymódosítás elfogadása után Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter azt mondta, hogy a tör vény nem vonatkozik a cseh állampolgárságért folyamodókra. Később a szlovák külügyminisztérium úgy módosította a közleményt, hogy Lajcák azt akarta mondani, hogy azokra nem vonatkozik, akik már megkapták a cseh állampolgárságot. A cseh törvény értelmében a szlovák állampolgárok más országok állampolgárainál könnyebben kaphatják meg a cseh állampolgárságot. Ez azokra vonatkozik, akik vegyes, csehszlovák házasságban születtek, kiskorúak voltak 1992. december 31én, Csehszlovákia kettéválása idején, és csehsz lovák állampolgárok voltak. Ha Ivan Gasparovic államfő aláírja, az új szlovák állampolgársági törvény július 17én lép életbe. Filip Kanda, a cseh külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy valóban tartottak szakértői tárgyalást, de részleteket nem közölt. Szlovák kollégája, Peter Stano sem árult el részleteket. Több szlovák állampolgár érdeklődött a cseh állampolgárság megszerzéséről a nagykövetségeken. A pozsonyi cseh külképviseleten elmondták, hogy a törvény elfogadása óta számos kérdést kaptak telefonon és emailen. Jakub Karfík, Csehország szlovákiai nagykövete megerősítette, hogy az elmúlt két napban egyetlen állampolgársági kérelmet sem kaptak. vissza Semjén: Közjogi értelemben egyesült a magyar nemzet Paramét er.sk • 2010, május 29 - 18:17 Közjogi értelemben egyesült a magyar nemzet - jelentette ki Semjén Zsolt a FideszKDNP nagygyűlésén szombaton a Kossuth téren.