Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-29
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.29 . 38 A HMDK üdvözli a kettős állampo lgárság lehetőségére vonatkozó törvényt Új Magyar Képes Újság • 20100527 A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége üdvözli a szerdán megszavazott kettős állampolgárságról szóló törvényt. Történelmi szavazás volt, melyre a határon túli magyarok már régóta vártak. A FideszKDNP koalíció betartotta ígéretét, és első rendelkezései között valósította meg a magyar nemzet határmódosítás nélküli egyesítését. A kettős állampolgárság minden igaz magyar számára szimbolikus értékű. Jakab Sándor, a HMDK elnöke a következőt nyilatkozta: - Örülünk a törvénynek annál is inkább, mert mi az elsők között álltunk ki azzal a kéréssel, hogy a határon túli magyarok is igényelhessék a kettős állampolgárságot. A VMSZ kérte először írásban az akkori szocialista, liberális ko rmánytól a kettős állampolgárság intézményesítését, amihez a HMDK azonnal csatlakozott. A Magyarok Világszövetségének kezdeményezésével nem értettünk egyet, tartva annak sikertelenségétől, de mindent megtettünk annak érdekében, hogy eredményes legyen. Így örömmel üdvözöljük a magyar parlament tegnapi döntését, amely lehetővé tette egyéni kérelem útján a magyar állampolgárság felvételét. Úgy vélem, hogy a horvátországi magyarság mindenképpen érzelmi szempontból, belső indíttatásból fogja kérni a magyar állam polgárságot, és nem holmi előnyök céljából. Elítéljük a szlovák kormány szélsőséges megnyilvánulásait, és egyetértünk azzal, hogy a magyar kormány nem engedte magát befolyásolni általa. Tulajdonképpen ez Ficoék politikájának a vereségét is jelenti. Nem uto lsósorban pedig üdvözöljük a horvát kormány pozitív hozzáállását a törvényhez - mondta Jakab Sándor. A 2001es népszámlálási adatok szerint Horvátországban 16.595 személy vallja magát magyarnak. vissza - MICHELI Tünde Támoga tják a horvátmagyar együttműködést Új MagyarKépes Újság • 20100513 A MagyarországHorvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési program részeként 2009ben meghirdetett pályázati keretben 42 pályázónak 12,3 millió euró támogatást ítéltek meg eddig. Z ichermanMikulás Brigitta, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség részéről kifejtette, hogy a 42 pályázó közül 30 szervezettel írták alá eddig a támogatási szerződéseket. Terveik szerint május végén írják ki az újabb pályázati felhívást, amelynek jóvoltából minte gy 11 millió euró értékben nyílik lehetőség újabb közös pályázatok támogatására Zala, Somogy és Baranya megyében, valamint nyolc horvátországi megyében. Silvija Malnar, Horvátország budapesti nagykövetségének első titkára szerint a két ország közötti törté nelmi kapcsolatok jó alapot adtak a programokhoz a 356 kilométer hosszúságú közös határ mentén. Hozzátette, hogy az európai uniós csatlakozásra váró Horvátországot erősíthetik az együttes projektek, amelyek nemcsak a gazdasági fejlődést, de a térségben élő k életkörülményeinek javítását is szolgálják. Závoczky Péter, Magyarország zágrábi nagykövetségének vezető külgazdasági szakdiplomatája emlékeztetett rá, hogy Magyarország és Horvátország között már épül egy közös gázvezeték, az olajszállító vezetékek terv ezett összekapcsolása pedig lehetővé teszi, hogy a Földközitenger felől is olajhoz jusson Magyarország. Mindezek mellett néhány héten belül átadják a két ország közötti nagyfeszültségű elektromos távvezetéket, amely az energiabiztonságot és a több forrású beszerzés lehetőségét is biztosítja. A zalacsányi rendezvény keretében írták alá a horvát Međimurske Vode gazdasági társaság Mura menti térséget érintő szennyvíztisztítási tervét, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak a Dráva folyó mentén kite rjesztendő katasztrófavédelmi információs rendszerét, valamint általános iskolák együttműködési tervét szolgáló támogatási szerződést. A már aláírt szerződéssel rendelkező tervek közül bemutatták a Pannon Egyetem regionális turisztikai terméktervét és a Dé ldunántúli Regionális Munkaügyi Központ magyarhorvát foglalkoztatási szakértői akadémiáról szóló programját is. vissza Magyar konzulok Temesváron Nyugati Jelen • Pataki Zoltán • Péntek, 2010. május 28., 20.00 A Magyar Kö ztársaság kolozsvári főkonzulátusának vezetői, Szilágyi Mátyás főkonzul és dr. Szűcs Zoltán konzul csütörtökön és pénteken megejtett hivatalos temesvári látogatásuk során találkoztak Gheorghe Ciuhandu polgármesterrel, Ft. Roos Martin római katolikus püspök kel, az RMDSZ és a magyar intézmények vezetőivel.