Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.27 . 45 Minden embernek szíve joga eldönteni, akare élni egy törvény adta lehetőséggel. Ezért valakit megfosztani állampolgárságától, másod ik Benešdekrétumokat törvénybe iktatni legalább annyira avítt, mint nemzetállamban gondolkodni. Miközben elfogadhatatlan, de érthető a kétoldalú tárgyalások körüli budapesti alibizés. Pozsony, amely a nyelvtörvény elfogadása idején arrogánsan azt üzente Budapestnek, hogy a kérdés belügy, nincs miről tárgyalni, most ugyanezeket a szavakat hallja, csak magyarul. Édes bosszú – gyalogáldozattal. Mert milyen célt követ Magyarország a kettős állampolgárság megadásával? Jobbá akarja tenni a határon túli magyarok helyzetét? Esetleg közérzetét? Ha igen, akkor nagyon rosszul cselekedett, legalábbis Szlovákia esetében. Túszokká, pofozógépekké tett minket. Valószínűleg megutáltatta a szlovákiai magyarok legnagyobb részével még annak gondolatát is, hogy valaha magyar á llampolgárságért folyamodjon. Ha viszont nem ez volt a cél, akkor minden érthető. A belpolitikai piros pontokért a legegyszerűbb beáldozni a bamba határon túli magyart, az legalább határon belül nem fáj. Persze, mindez csak Szlovákiára vonatkozik, mert csa k itt válnak politikai kategóriává a komplexusok a Magyarországgal szomszédos országok közül, de hát akkor is él itt félmillió magyar, a francba! vissza Megszületett Magyar Szó F odor István 2010. május 27., csütörtök F elemelő érzés volt tegnap hallgatni a hatalmas országgyűlési vastapsot azt követően, hogy a képviselők elsöprő többséggel igent mondtak a határon kívül rekedt magyarság számára fontos törvénymódosításra, amellyel lehetővé teszik a kedvezményes honosítást. Magyarán: a kettős állampolgárság megszerzését. Mert mégiscsak abszurd helyzet az, hogy az óceánon túlra vándorolt magyarok leszármazottai sokkal egyszerűbben válhattak magyar állampolgárrá, mint azok, akiket kilencven esztendővel ezelőtt a határok átrajzo lásával idegen országba utaltak. Igen, Trianon árnyékáról van itt szó, bárhogyan is kerülgetnénk, és olyasféle nemzetegyesítés lehetőségéről, amelyre egyéb mód most már aligha kínálkozik. A fiatal és félelmében agresszív Szlovákia kivételével a többi éri ntett ország nyilván jól méri föl a helyzetet, s ennek tudatában fogadta el hallgatólagosan a törvénymódosítást. Persze, ugyanez megtörténhetett volna öt évvel ezelőtt is, de akkor a magyarországi hatalmi politikai elit érdekei mást diktáltak. Nem nemzetbe n, hanem tőkében és egyéb irányvételű egységben gondolkodtak. Meg is szenvedték ezt a külhoni magyarok tíz- és százezrei, amikor állampolgárságért folyamodtak, és végig kellett járniuk a bürokrácia gyakran megalázó, évekig tartó és költséges útját. Pedig a legtöbbször számunkra, határon túliak számára jelentett hatalmas veszteséget a többnyire képzett vagy tőkével rendelkezők távozása, az okos „anyaországnak” saját érdekében is tárt karokkal kellett volna fogadnia őket. Ha már kénytelenek voltak távozni, va gy menni akartak. Nem is igaz, hogy csak a külhoni magyarság számára fontos a most megadott lehetőség. Dehogy! Mert korántsem minden esetben a határon kívüli számít gyámolításra szoruló kistestvérnek – gondoljunk csak a felvidéki vagy a szlovéniai magyaro kra! – ; ha pedig elfogy, eltűnik a szomszédos országokban a magyarság, vele együtt fog veszni történelmünk, kultúránk komoly része Erdélytől a Felvidékig. Valóban egy lépés történt a nemzeti érdekek érvényesítése terén, de mindazok érdekében, akik a határ egyik és a másik oldalán laknak, mert gondoljunk csak arra, hogy Magyarország lakossága előreláthatólag még idén tízmillió alá esik, s ebben benne vannak az áttelepült magyarok ugyanúgy, mint a nem magyar ajkú bevándorlók. Nem lelkesítő, hogy egy tegnap nyilvánosságra hozott közvéleménykutatás szerint – Fideszközeli lap rendelte! – a magyarországi lakosságnak csupán hatvan százaléka támogatja a kettős állampolgárságot. A kilencven év megtette a hatását – mondhatnánk. Vigasztalóbb, hogy a fiatalok az élv onalban vannak. Mégis úgy tűnik: az országban halkabban szól a vastaps, mint a parlamentben. vissza
