Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek F őosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.05 . 4 Csengeri: A Humentis nemcsak az MNTvá lasztásokra jött létre – „ A Humentisben úgy gondoltuk, hogy a szervezetnek van akkora kapacitása és rendelkezik olyan káderekkel, akikből összeállíthat egy versenyképes listát az új MNT megválasztására ” – nyilatkozta a Vajdaság Mának Dr. Csengeri Attila t artományi oktatási titkár, a Humentis által állított Vajdasági Magyarként Európába elnevezésű lista vezetője (Vajdaságma.info) Folytatódik a felsőoktatás reformja – A felsőoktatási törvény módosításáról a Tartományi Képviselőház ban – Pontosítani a tartomány jövőbeni felhatalmazásait az oktatás terén – Szakmai körökben talán nem okozott feltűnést, a közvéleményt annál inkább meglepte, hogy öt évvel a felsőoktatási törvény elfogadása után a köztársasági szervek elkészítették a tör vény számos területének módosítására vonatkozó javaslatukat. A módosítási javaslatokról az Újvidéki Egyetem kezdeményezésére a Tartományi Képviselőház oktatási bizottsága nyilvános vitát szervezett tegnap, melyre meglepően nagy számú érdeklődő érkezett, az egyetemi karok és az egyetemi hallgatók képviselői mellett a Szerbiai és a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia képviselői, a Nemzeti Oktatási Tanács vajdasági képviselői és mások (Magyar Szó) Követelni fogják a magyarelle nes megtorlások elítélését – Pásztor Bálint: Nagyon félreérthető lenne, ha a VMSZ a szerbek ellen elkövetett gaztettek esetében nemmel szavazna – A Szerbiai Képviselőház kollégiuma ma tárgyal a BoszniaHercegovinában, Horvátországban, Koszovóban és a NATObombázások idején a múlt század kilencvenes éveiben a szerb nemzet, illetve a Szerbia állampolgárai ellen elkövetett gaztettekről szóló határozatról. A rezolúcióban átfogóan ítélik el a gaztetteket, nem kerül részlet ezésre egyetlen egyedi eset sem (Magyar Szó) A Dunastratégia kidolgozása – A 77. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron Újvidéken az idén bemutatkozik Magyarország, és ennek keretében kerekasztalbeszélgetésekre kerül sor, amelyeken többek között szó lesz a Dunastratégiá ról is. Ennek kapcsán tegnap Egeresi Sándor , a Tartományi Képviselőház elnöke fogadta Varga Imrét , a Magyar K öztársaság belgrádi nagykövetét (Magyar Szó) S ZLOVÉNIA Kitűzték a szlovéniai népszavazás időpontját – Június 6án tartják a népszavazást Szlovéniában a Horvátországgal fennálló határvita ügyében a ljubljanai parlament hétfő esti döntése értelmében. A képviselőknek mintegy 7 órás vitát követően sikerült egyhangúlag megegyezniük a kérdésben. A referendum kérdése a követ kező: " Egyetérte azzal, hogy a szlovén parlament által 2010. április 19én jóváhagyott törvény érvénybe lépjen, amely a Szlovén és a Horvát Köztársaság közötti, döntőbíróságra vonatkozó megállapodás ratifikálásáról rendelkezik? " (MTI) S ZLOVÁKIA Fórum Intézet: romlott a kisebbségek jogbiztonsága Szlovákiában – „ Romlott a nemzeti kisebbségek jogbiztonsága az utóbbi négy év alatt Szlovákiában ” - állítja a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet. Petőcz Kálmán , az intézet programig azgatója