Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-12
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.12 . 6 napját. Nem halasztja el a június 4ei megemlékezést a Te Ügyed Kör (T. Ü. Kör) Polgári Társulás, amely már korábban jelezte: a trianoni szerződés 90. évfordu lóján farag ott emlékoszlopot készül avatni (Új Szó) Csáky szerint Slota politikai primitivizmust honosított meg – „ Nem lehet megakadályozni a magyarkártya előhúzogatását, mert a szlovák politikusoknak erre szükségük van ” - véli Csáky Pál . Az MKP elnöke erről a TASR hírügynöksé gnek adott interjújában beszélt (Új Szó) Nemzetállam vagy polgári állam? – Szerinte mindazok a szlovákiai magyar politikusok, akik szorgalmazzák a határon túli magyarok kettős álla mpolgárságát, ezzel „ lényegében azt követelik, hogy Magyarország a nemzetállami logika szerint működjön ". „ Ugyanazok az emberek ugyanakkor azt akarják Szlovákiától, hogy modern polgári alapokon nyugvó állam legyen, s a saját területén élő kisebbségekhez ép pen a megfordított logika szerint viszonyuljon. A második esetben igazuk van, Szlovákiának éppen így kellene működnie " – jegyzi meg. (Impulzus) Pozsony várja Martonyi Jánost – Az elemzők szerint annak ellenére, hogy nem hivatalos látogatásról van szó – hiszen Martonyi még csak külügyminiszterjelölt – „ fontos gesztusról van szó, amely a kölcsönös kapcsolatok javítására való igyekezetet jelzi ” – írta a Pravda c ímű független szlovák napilap. Nem számít azonban túlságosan szokványosna k, hogy egy miniszter még a kinevezése előtt külföldre látogat. (ÚMSZ, MTI) U KRAJNA Ukrán ellenzéki tüntetés Kijev és Moszkva közeledése ellen – Az Oroszországhoz való közeledés politikája ellen tüntetett az ukrán ellenzék a p arlament épületénél kedden, kevesebb mint egy héttel az orosz elnök kijevi látogatása és újabb oroszukrán megállapodások aláírása előtt. Az ellenzék Julija Timosenko volt miniszterelnök felhívására összegyűlt mintegy kétezer híve kéksárga zászlókat lobog tatva azt skandálta: " Ukrajna! Janukovics (elnök), az ember nem árusítja ki a szüleit és a hazáját! " A parlamentben eközben a képviselők 399226 arányban megszavazták, hogy a kormány szerdán tájékoztassa őket a tervezett oroszukrán megállapodások tartalmá ról (MTI) A régiósok szerint újabb ellenzékiek csatlakoznak a koalícióhoz – A Régiók Pártjában biztosak abban, hogy tovább gyarapodik majd a parlamenti többséghez tartozó honatyák száma. Erről Makszim Luckij régiós parlamenti k épviselő beszélt a média képviselői előtt. „Én , illetve frakciónk tagjai biztosak vagyunk abban, hogy naprólnapra tovább gyarapodik majd a koalíció ” — közölte a honatya ( www.umdsz.uz.ua /UNIAN/2010.05.11. ) Külügyminisztérium: Európában támogatják Ukrajna közeledését Oroszországhoz – Az Európai Unió tagországai pozitívan viszonyulnak ahhoz, hogy kezdenek helyreállni a kapcsolatok Ukrajna és az Orosz Föderáció között. Erről az Ukrajna Baráta i csoportba tartozó 13 EUtagországnak a külügyminiszterei és diplomáciai képviselői tájékoztatták Kosztyantin Griscsenkót , Ukrajna külügyminiszterét brüsszeli találkozójuk alkalmával. Griscsenko részletesen tájékoztatta európai kollégáit Kijev új politika i irányvonaláról