Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.08 . 14 Ladányi Lajos, az MKP nyitrai járási elnöke szerint több szakértő is azon a véleményen van, hogy az állampolgárság ügye Trianonnal vette kezdetét. A békeszerződés kimondta, hogy mindenki azon utódállam állampolgárságát szerzi meg, amelynek területén "illetősége" van. "Az elszakított területeken rekedt magyarok millióit az anyaország sem tekintette tovább állampolgárainak - sem Trianont, sem a második világháborút követően. Egyféle kárpótlásnak tekinthetik hát a határon túlra szakadt magyarok és leszármazottaik a készülő törvényt. - Remélhetőleg az új magyar kormány nem marad meg a szólamoknál, s folytatja a Fidesz korábbi törekvésének, a nemzet határokon átnyúló egyesítésének megvalósítását, a kibővített szellemi haza megteremtését, mert szerintem ez a lényeg a kettős állampolgárság kérdésében. A gesztus. Az, hogy érezze a felvidéki, a vajdasági, az erdélyi, a kárpátaljai magyar, hogy szorosan tartozik valahová: nemzetéhez, amely nyelvében, kutúrájában, szellemiségében integráló erőt jelent és szükség esetén menedéket nyújt - mondta Ladányi. Nem egyedülálló dologról van szó - mutatott rá Ladányi. - Európában is számos példa akad rá, beleértve Szlovákiát is. Ha amerikai állampolgárságú szlovákoknak lehet szlovák állampo lgárságuk is, a szlovákiai magyar is lehessen Magyarország állampolgára, anélkül, hogy a határ túloldalára települne. A nemzetközi jog gyakorlatában is elfogadott jogszabály a kettős állampolgárság, sőt, a többes állampolgárságot is elismerik. A világban nagyjából 90 ország ismeri el ezt a jogot. Ausztráliában a lakossság 25 százalékának van kettős (ausztrál és brit ) állampolgársága. A külföldön élő svájciak 60 százaléka használja ki ezt a lehetőséget. Kárpátalján a románok 70 százalékának van román állam polgársága. Sorolhatnám tovább az adatokat, kiemelve Csehország és Szlovákia 2003ban elindított intézkedéseit, melyek Csehszlovákia kettéválása után kezdték rendezni a Szlovákiában ragadt csehek és a Csehországban ragadt szlovákok kettős állampolgárságát. S mindenképpen meg kell említenem a külföldön - bárhol a világon - élő szlovákokat megillető azon lehetőséget, hogy meglévő állampolgárságuk mellé kérhetik, és meg is kaphatják a szlovák állampolgárságot is. Ugyanez érvényes a szlovákiai állampolgárokra: a jogszabályok lehetővé teszik, hogy más állam is felruházza őket állampolgársággal - a második állampolgárságot adó ország ide vonatkozó jogszabályai szerint. Ez vonatkozik tehát a szlovákiai magyarokra is. Végtére is az Európai Unió tagállamában élünk, s 2010et írunk - mondta Ladányi. Bugár Béla, a HídMost párt elnöke a Népszavának nyilatkozva nyomatékosította, hogy a kettős állampolgárság elfogadott dolog több európai uniós oszágban. Bízik benne, hogy Martonyi János külügyminiszter diplomáciai és poli tikai tapasztalatai feszültségmentes tárgyalásokat eredményeznek majd. "A legfontosabb az, hogy ezt a kérdést a magyar fél megtárgyalja a következő szlovák kormánnyal," emelte ki Bugár. Vörös Péter, a HídMost képviselőjelöltje leszögezte: "Nagyon örülün k, hogy a kettős állampolgárság kérdését a magyar Országgyűlés hamarosan lezárja, és törvényi úton szabályozza. Úgy gondolom, hogy ez a törvény elsősorban a kárpátaljai és szerbiai magyar nemzeti kisebbség számára fontos, hiszen őket még mindig határ válas ztja el Magyarországtól. Természetesen a magyar kormánynak diplomáciai úton konzultálnia kell a környező országok kormányaival." Vajdaság: nemzeti egység a kérdésben De vajon hogyan értékelik a kettős állampolgárság kérdését a szerbiai magyar pártok veze tői? A Vajdaság Ma című internetes lapnak nyilatkozva Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kijelentette: nagyon fontosnak tartja azt, hogy igen hosszú idő után ilyen széles körű nemzeti egység alakult ki egy kérdésben. Ez teljesen újszerű a z elmúlt évtizedek vonatkozásában és az embert azzal az érzéssel tölti el, hogy büszkeség magyarnak lenni. Ez nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzeti akarat és nemzeti ambíció kérdése. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke azon reményé nek adott hangot, hogy "a Fidesz Orbán Viktor vezetésével megteremti a feltételeket ahhoz, hogy Magyarország a határon túli magyarok közösségeivel együtt foglalja el helyét a nemzetek Európájában". Szerbia egyébként feltétel nélkül engedélyezi a kettős állampolgárságot saját polgárai számára. A külföldiek közül is bárki kérheti és többnyire meg is kapja a szerb állampolgárságot. A külföldön élő kettős állampolgárságú