Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-07
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.07 . 12 Ivan Gasparo vic szóvivője megkeresésünkre viszont azt válaszolta, hogy az elnök addig nem nyilatkozik, ameddig nem bizonyosodik meg arról, hogy ezeket az óriásplakátokat valóban a Szlovák Nemzeti Párt megbízásából rakták ki. A Magyar Koalíció Pártja felkérte Szlováki a legfőbb ügyészét, hogy haladéktalanul vizsgáltassa ki, vajon nem törvénysértőeke az SNS óriásplakátjai. Bugár Béla, a Híd elnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az a párt, amely faji gyűlölködésre ösztönöz, immár négy éve tagja lehet a pozsonyi k ormánykoalíciónak. Anna Belousová, az SNS elnökhelyettese, tegnapi sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az a fajgyűlölő, aki az óriásplakáton cigányt lát, mert az a férfi szerinte szlovák, habár sötét a haja. A pozsonyi Sme munkatársai egyébként megta lálták a Szenc melletti Nagygurabon (Velky Grob) az óriásplakátokon látható Bart Lukácsot, aki szlovák romának tartja magát. Kiderült, hogy nincs is aranylánca, amelyet grafikai eszközökkel helyeztek a fényképére, miként a tetoválások nagy részét is. Fotój áért 150 eurót fizetett neki az egyik reklámszakember, aki azonban nem árulta el neki, hogy milyen céllal fényképezi őt. vissza Vajdasági übermagyar és echte magyar Vajdaságma.info 2010. május 7. [8:59] Többször is elolvasva, mondatról mondatra haladva próbáltam megérteni K ároly Atya kommentárját a Vajdaság Mán a vajdasági übermagyarokról, akik kívülről kiabálnak be a pályára és nem belülről varázsolják élhetőbbé a közösség életét. Függetlenül a „senki mellett – sem párt, sem egyház, sem civil szervezet mellett – el nem köte lezett”ségre vonatkozó minősítéstől, bevallom, első körben mégis pártvezetőkre gondoltam. Azokra, akik kívül maradtak a nemzeti tanácsi választásokon arra hivatkozva, hogy nem jó a törvény. Igazuk lehet ezeknek a pártvezetőknek abban, hogy nem azok a lehe tőségek jelentik az igazi autonómiát, amit ez a mostani szerbiai törvény lehetővé tesz, találgatom magamban, mégis úgy érzem, ők megmaradtak a bekiabálók szintjén, mert így kényelmesebb és biztosabb a politikai talaj, mint bárminemű versenypályán. Húsz évi politizálásuk alatt mi újságírók végigkövethettük, miként alakulnak át a különböző autonómiakoncepcióik tökéletes papírformává, és ezek a papírok miként válnak politikai alku tárgyává, minden alkalomra megfelelő politikai témává. Jó állapot ez a számukra, miért változtatnának rajta? Egyszerűbb elutasítani, mint cselekedni. A cselekvés lehetősége természetesen most arra vonatkozik, hogy a közvetlen szavazáson megválasztott emberek a Magyar Nemzeti Tanácsban június 6án felváltsák a hét éve, valamiféle jogi ügyeskedés alapján még mindig regnáló tagokat. Nem túl nagy ez a tét, mitől mégis a hangzavar? A szavazási előkészületek nemcsak a pályán levőkre és a kívülről bekiabálókra osztották meg a vajdasági magyar közösséget, hanem pályán belül lett igazán nagy a megosztottság. A ki az igazi echte magyar lett igazán a nagy kérdés, és nem az, hogy ki a pályán kívülről bekiabáló übermagyar... Az az igazi magyar, aki nem egy szerb párt (a Demokrata Párt) által támogatott listán szerepel, merthogy ez az a szerb párt i deológiáját nézve is nemzeti párt – olvasom a magyarázatot. Ugyanakkor olvasom és hallom, hogy egy másik, teljesen pártmentes magyar civil listán szereplő emberek irányába is gyűlölködnek, ellenségeskednek valakik olyannyira, hogy mindezt megfélemlítésként élik meg az emberek. Mintha nem a közösségért való cselekvés esélye lenne a tét, hanem valamiféle korlátlan hatalom emberek és pénz fölött, amire csak azoknak a magyaroknak van joguk, akiket egy kiváltságos csoportosulás magyarnak minősít. Pedig vigyázat: amikor más mondja meg, hogy mik vagyunk, és nem azok lehetünk, akiknek érezzük magunkat, akkor nagyon nagy a baj abban a közösségben. Az én nemzedékem a „testvériségegység” időszakában a rendszert dicsőítő tanárok karrierizmussal fűtött beszédei alatt az zal szembesült, hogy milyen jó most nekünk, bezzeg a királyi Jugoszláviában az olyanok, mint Blaskó, Friedrich, Flotz, Ibisits.. nem járhattak volna magyar iskolába. Mert nem jó a nevünk. S ettől kezdődően kezdett foglalkoztatni, miért változtatják meg az emberek a nevüket. Nálunk a családban is akadt rá példa, jobban mondva egy legenda egy híres nagybácsiról, akit sohasem ismerhettünk meg, de akire igazán felnézhettünk volna. Ő Bán Antal, aki Rozmayernek született, anyja pedig Friedrich Ilona, a nagyapám é des testvére. Bán Antal a jugoszláv, majd a magyar szociáldemokrata párt kiemelkedő politikusa volt a két háború között, 1944ben Magyarország német megszállása után az illegális ellenállási mozgalom, a Magyar Front aktív résztvevője, majd a háború utáni t öbbpárti kormányban szociáldemokrata politikusként iparügyi miniszter egészen 1948ig, amikor külföldre távozik és az emigrációban is a magyar szociáldemokrácia egyik kiemelkedő alakja egészen 1951ben bekövetkezett korai haláláig – szűröm le róla Strassen reiter Erzsébet
