Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-31
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.31 . 37 Karácsonyi a MÚRE új elnöke ÚMSZ, Fleischer Hilda | 20100531 01:35:2 0nyomtat | elküld Karácsonyi Zsigmond vezeti hétvégétől a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE). A szervezet hétvégi tisztújító közgyűlésén Vajda György, a marosvásárhelyi Népújság és Gáspár Sándor, a marosvásárhelyi rádió munkatársa is pályázott a z elnöki tisztségre, ám Karácsonyi már az első fordulóban megszerezte a szavazatok hetven százalékát. Karácsonyi Zsigmondot választották meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnökévé a hétvégi tisztújító közgyűlésen, amelyen az egyesület f ennállásának húszéves évfordulóját is megünnepelte a 260 tagot számláló szakmai szervezet. A tisztségre Vajda György, a marosvásárhelyi Népújság és Gáspár Sándor, a marosvásárhelyi rádió munkatársa is pályázott, ám Karácsonyi már az első fordulóban megszer ezte a szavazatok hetven százalékát. Ambrus Attila leköszönő elnök az alapszabály szerint már nem jelentkezhetett új mandátumra. A MÚRE új vezetője lapunknak elmondta: legfontosabb célkitűzésnek a területi szervezetek munkájának megerősítését tartja. „Buk aresttől Szatmárig, Temesvártól Csíkszeredáig, Sepsiszentgyörgyig óriási területeken fejtünk ki tevékenységeket, és szükségesnek látom, hogy a fiókszervezetek a jövőben hatékonyabban működjenek, az újságíróknak szakmai és etikai képzéseket biztosítsanak” – fejtette ki az ÚMSZnek Karácsonyi Zsigmond. A MÚRE közgyűlésén módosult az alapszabály is: az igazgatótanács tagjainak számát tizenkilencről tizenötre csökkentették, megszüntették az ügyvezető elnöki tisztséget, helyét az ügyvezető igazgató veszi át. A mbrus Attila eddigi elnök a döntést lapunknak azzal magyarázta, hogy „a kétfejű vezetést, amely a MÚREt húsz éven át jellemezte” már nem találták korszerűnek. „Úgy érzem, az elmúlt évek alatt sikerült egy élő, tartalommal telített szervezetet felépítenü nk. Fontos kapcsolatokat építettünk ki magyarországi, vajdasági, kárpátaljai, és felvidéki kollégákkal, s ezekre a struktúrákra építve, remélem, a jövőben növekedni fog az egyesület tagsága” – mondta az ÚMSZnek a leköszönő elnök. A közgyűlés Csép Sándor t választotta meg az audiovizuális sajtóért felelős alelnöknek, az írott sajtóért Szekeres Attila alelnök felel majd, a becsületbíróság elnöke pedig Maksai Magdolna lett. A hétvégi rendezvény záróünnepségén átadták a Veszely Károlydíjakat. Az elismerés eket Benkő Levente, a Krónika napilap újságírója (a kommunista korszak bűneinek feltárásáért) és a Bányavidéki Új Szó szerkesztősége (a máramarosi olvasók információs igényeinek kielégítéséért) kapta. vissza Székelyföld romá nul is ÚMSZ | 20100531 01:34:48nyomtat | elküld Egy, Hargita, Kovászna és Maros megye román lakosságát képviselő érdekvédelmi szervezet panaszt tett a kormánynál amiatt, hogy egy sürgősségi rendeletben megjelenik a Székelyföld megnevezés. A Illyefalva k özség címerét jóváhagyó rendelet május 11én jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A rendelet leírja, mit ábrázol a címer, és megállapítja, hogy „az ezüst határkő Székelyföld és a Barcaság határát jelképezi”. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke egy korábbi nyilatkozatában kifejtette: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését, amelyet következetesen „úgynevezett Székelyföldként” emleget. A szervezet szerint a ren deletben használt terminológia alkotmányellenes, úgy vélik, a Székelyföld megnevezés figyelmen kívül hagyja a három megye 40 százaléknyi román nemzetiségű lakosságát. A szervezet a határ szó használatát is kifogásolja, mert az a román értelmező szótár szer int két országot egymástól elválasztó vonalat jelent. Szerintük a kormányhatározat ellentmond az alkotmány első cikkelyének, amely kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam. vissza