Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-31
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.31 . 28 A magyar Országgyűlés szerdai döntése kapcsán, amely szerint a határon túl élő magyarok is igényelhetnek magyar állampolgárságot, az EMNT gazdasági szakbizottsága azt is tervei közé ékelte, hogy az új magyar kormány ágazati partnereként aktív szerepet vállal majd a nemzetegyesítés program gazdaságfejlesztési céljainak a megv alósításában, továbbá azt, hogy álláspontjukat az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum gazdasági szakbizottságában is képviseltetik. vissza Szerző(k): Dénes Emese Videokonferencián beszéltek a kormánytagok a prefektusokkal a megs zorító intézkedésekről Krónika 2010. május 31. „A kormánynak, illetve a területi képviselőinek egyaránt nehéz lesz az elkövetkező időszak, hiszen nekünk kell elmagyaráznunk a nyugdíjasoknak a megszorító intézkedéseket, a fizetések és nyugdíjak csök kentésének szükségességét, de nincs alternatíva” – jelentette ki tegnap Emil Boc (képünkön) miniszterelnök a prefektusokkal folytatott videokonferencián. Hozzátette: Románia sem egy elefántcsonttoronyban helyezkedik el, hogy megmenekülhessen a világgazdasá gi történések hatásától. A miniszterelnök megszólalásában többnyire megismételte, összefoglalta korábbi bejelentéseit, mintegy tájékoztatva a prefektusokat, hogy milyen intézkedésekre kényszerül a kormány a költségvetési megszorítások keretében. Mint hang súlyozta, a két felmerülő lehetőség – az adóemelés és a kiadások csökkentése – közül a kormány az utóbbit választotta – 25 százalékkal csökkentette a béreket, 15 százalékkal a nyugdíjakat, a gyermeknevelési pótlékot, illetve a szociális juttatások egy rész ét – , mivel ezek által csökkenteni lehet a strukturális hiányt, s egy időben lehetőséget teremt arra, hogy pénzösszegeket különítsenek el a magánszféra számára, elindítva ezáltal a gazdasági fellendülést. Boc ugyanakkor leszögezte, hogy a megszorítások csa k ideiglenesek, december 31éig érvényesek. A kormányfő ismételten úgy vélekedett, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzetéért a Tăriceanukormány tehető felelőssé, amely 2007 – 2008ban „mérgezett ajándékokat” adott a lakosságnak a bérek, nyugdíjak emel ésével, ezeket ugyanis nem tették lehetővé a munkatermelékenységi mutatók. „Még amit megtermelünk, azt is rosszul osztja be a költségvetés, ez az elmúlt 20 év Romániájának problémája” – hangoztatta Boc. Emil Boc ugyanakkor arról is beszámolt, hogy olyan i nformációk jutottak el hozzá, hogy egyes önkormányzatok a napokban 25 százalékos béremelésről hoztak határozatot, hogy a csökkentés nyomán a jelenlegi szinten maradhassanak a bérek. Éppen ezért a kormányfő azt kérte a prefektusoktól, hogy támadják meg a kö zigazgatósági bíróságon az ilyen jellegű határozatokat. A területi kormánymegbízottakat egyúttal arra is kérte, hogy kezeljék prioritásként a beruházásokat, mivel – mint hangoztatta – az idei év első harmadában 13 százalékkal ugrottak meg a különböző java kra és szolgáltatásokra fordított kiadások. Eközben – példálózott – a minisztériumoknak és a központi közigazgatási intézményeknek sikerült ezeket a kiadásokat 3 százalékkal csökkenteniük. Bírák a megszorítások ellen Nem indokolható a nemzetbiztonságra v aló hivatkozással a kormány megszorító intézkedéseinek elfogadása – reagált szombati közleményében a romániai bírákat és ügyészeket tömörítő szervezet Emil Boc kormányfő azon kijelentésére, hogy a megszorító csomag elfogadásának szükségességét az alkotmány nemzetbiztonsági érdekeket rögzítő 53. cikkelye alapján kívánják megindokolni. Érvelésükben rámutatnak: az intézkedés nem érinti az egész nemzetet, csupán egy részét, hiszen csupán a közalkalmazottakra és a nyugdíjasokra vonatkoznak a megszorítások. Lesz ögezik: a kormány ezen tervezett lépése a jogállam iránti megvetést jelzi.