Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-31
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.31 . 24 Ennek érdekében az új MNT úttörő szerepet vállalna abban, hogy széles körű kampányt indítson a magyar nyelv hivatalos használatának tudatosításáért. Széles k örű kampányokra van szükség, hogy megteremtődjön a valós igény az anyanyelv használatára. Erőteljes fellépést ígér a program a magyar nyelv méltó helyének kiharcolásában a közigazgatásban, a bíróságokon és egyéb hivatalos helyeken, mégpedig: „A nyelvi jogo k megszegése esetén hatékony jogvédelem biztosítása – próbaperek, alkotmánybírósági panaszok, eljárások kezdeményezése az ombudsmannál, a strasbourgi bíróság előtt stb.” A VMSZ által támogatott lista programja szerint szükség van arra is, hogy a többségi nemzet is elsajátítsa a magyar nyelvet, a hivatalnokok munkahelyükön tanfolyamokon, illetve az iskolák szerb tagozatain a diákok második idegen nyelvként tanított tantárgy keretében. A magyar szakmai nyelv meghonosítására az eddig szervezett szemináriumok körét bővítenék, illetve szakmai szótárakat készítenének, hogy a szerb nyelven végzett szakemberek biztonsággal használhassák anyanyelvüket az igazságszolgáltatásban és az élet más területein. A Magyar Liga a nyelvhasználattal kapcsolatban leszögezi, hogy a magyar nyelv hivatalos használata ne csak jog legyen az állami szervekben, hanem gyakorlat is. Ezzel az egy gondolattal intézi el a Liga a nyelvhasználat kérdését. A megvalósítás mikéntjével adós marad a program. A fenti négy terület tartozik a nemzeti tanácsok hatáskörébe, ám a Magyar Összefogás és a Humentis által támogatott listák programját kivéve a többi egyebekkel, főként egzisztenciális kérdésekkel is foglalkozik. Közös bennük, hogy a magyarság gazdasági felemelkedése elengedhetetlen érvényesülés éhez. Ezekkel nem foglalkozunk, mert nem tartozik szorosan a nemzeti tanácsok hatáskörébe. Új gondolatnak számít a Kézfogás a Magyarságért lista programjában, hogy üvegzseb program beindítását ígéri, azaz átláthatóvá kívánja tenni az MNT mellett működő Sz ekeres László Alapítvány munkáját. vissza Régi adósságot törlesztett Magyarország Beregi Hírlap 2 010 május 31., hétfő 05:13 Nagyon régi adósságát törlesztette a magyar parlament az állampolgársági törvény módosításáv al – mondta az MTInek Gál Kinga (Fidesz) európai parlamenti (EP) képviselő, aki eszmecserén vett részt helyi magyarok körében a washingtoni Kossuth Házban helyi idő szerint szerda este. Szlovákia magatartását, a szlovák parlament által gyorsan elfogadott törvényt az ország állampolgársági törvényének módosításáról „hisztériakeltésnek látom, amely beleillik abba a hisztériába, amelyet a szlovák kormány folyamatosan épít soksok lépéssel” – fogalmazott. Gál Kinga szerint „azon a ponton vagyunk, hogy mindeg y, mit csinál Magyarország, a magyar parlament vagy a kormány, valami kifogása biztos lesz a szlovák kormánynak”. Hozzátette, szerinte „nem lehet már ezeket egy adott szinten komolyan venni, hiszen közös Európai U nióban és közös NATOban vagyunk, egyszerűen érthetetlen ez a hisztériakeltés”. Az EPképviselő úgy vélekedett: a szlovák kormány nagyon rossz üzenetet küld saját állampolgárai felé, megint azt sugallja, hogy nem tartja egyenrangú állampolgároknak a szlov ákiai magyarokat. „Ez viszont elfogadhatatlan, ez az, ami uniós elveket és az uniós alapokat sérti, nem lehet megtenni ezt a megkülönböztetést” – fogalmazott. Gál Kinga utalt arra, hogy a magyar állampolgársági törvény módosítását az amerikai magyarság is szorgalmazta. Az Együtt egymásért Európában című szerdai eszmecserén részt vett Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő is. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke történelmi jelentőségű politikai tettnek nevezte a magyar Ország gyűlés szerdai döntését, amellyel jóváhagyta az állampolgársági törvény módosításáról szóló javaslatot. Az EMNT elnöke közleményében üdvözölte a parlament döntését. Szerinte az Országgyűlésben leadott szavazatok száma azt mutatja, hogy kialakulóban van az a szükséges nemzeti minimum, amely mentén a nemzeti együttműködés rendszere kiépíthető.