Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.23 . 13 A magyarkanizsai konferencia az első állomása egy kerekasztalmegbeszélés sorozatnak, a tervek szerint több szerbiai határ menti városban, településen is megszervezik a tanácskozást. A konferencián résztvevők az EU, a gazdaság, régiófejlesztés, az IPA programról szerezhettek hasznos információkat. A szerb parlament az elmúlt időszakban rendkívül hatékonyan funkcionált, vagyis a törvényalkotási nagyüzem beindult. ,,A törvényhozás csak az egyik aspektusa az ország EU integrációs folyamatának. Annak ellenére, hogy tavaly a szerbiai képviselőház igen eredményes munkát folytatott - legalábbis ami a törvényalkotást, a jogszabályok számát illeti – sem a társulá si megállapodás ratifikációs folyamata, sem a tagfelvételi kérelem nem került továbbításra az Európai Bizottsághoz. Ez azt bizonyítja, hogy igen összetett és sokrétű az a feltételrendszer, amit teljesíteni kell. Úgy tűnik, hogy a törvények alkalmazásának a folyamatára helyeződik a hangsúly’’ – mondta dr. Varga László. A törvények gyakorlati alkalmazása igencsak nehézkesen megy az országban, ebből kifolyólag a szakértők kevés esélyt látnak arra, hogy az ország EU integrációs folyamata felgyorsulna. vissza (tor.) Vajdaságban is megnyílt a képviselők kapcsolattartó irodája Vajdaságma.info 2010. április 22. [16:30] Nagybecskereken ma ünnepélyes keretek között megnyílt a képviselők kapcsolattartó irodája, amely Vajdaságban az els ő, Szerbiában pedig Leskovac, Belgrád, Novi Pazar és Valjevo után az ötödik ilyen iroda. A nagybecskereki Városháza dísztermében köszöntő beszédet mondott Slavica Đukić Dejanović a Szerbiai Képviselőház elnöke, őt követte dr. Mileta Mihajlov, Nagybecskerek polgármestere, majd Aleksandar Marton, a nagybecskereki képviselőtestület elnöke szólt az egybegyűltekhez. Ünnepi beszédet mondott Thomas Kelly, a szerbiai Nemzeti Demokratikus Intézmény igazgatója, Bianka Menendez, az Egyesült Államok belgrádi nagykövet ségének képviselője, valamint felszólaltak még a képviselők: Kovács Elvira (a képen) a Vajdasági Magyar Szövetségből, Jelena TravarMiljević a G17 Pluszból, Branka Ljiljak a Demokrata Pártból, Judita Popović a Liberális Demokrata Párt képviselőjeként, a Sz erbiai Képviselőház alelnöke, Zoran Kasalović a Szerbiai Szocialista Pártból, Lódi Gábor a Demokrata Pártból és Milorad Krstin a Szerb Radikális Párt képviselője. Bojan Kostreš nem volt jelen az ünnepségen. Mint többen is hangsúlyozták, az iroda létrehozás ának a célja, hogy fellendítse a képviselők és a választópolgárok közötti kommunikációt, hogy a parlament munkája a számukra átláthatóbb legyen. Ugyanakkor a polgároknak arra is lehetőségük adódik, hogy az iroda szakszolgálatának tagjaival megbeszéljék a g ondjaikat, ugyanakkor más képviselőkkel is találkozhatnak ebben az irodában. Az iroda Nagybecskerek központjában, a néhai víztorony, az OTP bank épületében található, és a polgárok előtt nyitva áll hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között, szombaton pedig 8t ól 13 óráig. Egyébként a képviselők irodájának projektumát a Szerbiai Képviselőház kezdeményezte közreműködve az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztő Hivatalával (USAID) és a Nemzeti Demokratikus Intézménnyel (NDI). vissza Kó nyaKovács Otília A szarajevói konferencia is a brdói sorsára jut? Vajdaságma.info 2010. április 22. [12:53] Spanyolország és Törökország diplomáciai vezetői sikertelenül keresték Belgrádban azt a diplomáciai formulát, amely lehetővé tenné, hogy mind Szerbia, mind Koszovó vezető képviselői jelen legyenek a nyugatbalkáni konferencián, amelyet Szarajevóban tartanak június 2án. Belgrád nem kíván megjelenni ugyanabban a teremben, ahol Pristina is képviselteti magát. Ezzel ugyanis a szerb vezetők eszeri nt elismernék Koszovó függetlenségét még a hágai Nemzetközi Törvényszék döntése előtt. Mint emlékezetes Szlovéniának és Horvátországnak sem sikerült Szerbiát rávenni a brdói konferencián való részvételre, mivel az értekezletre meghívták a koszovói kormány főt is. Boris Tadić (a képen) szerb elnök szombaton Törökországban tárgyal. Feltehetőleg erről a kérdésről is szó esik. Ott találkozik ugyanis Haris Silajdžićtyal, a boszniahercegovionai elnökség elnökével. vissza Slota: M ikloško adja vissza a magyaroktól kapott kitüntetését Bumm.sk 2010. 04. 22 František Mikloško független képviselő adja vissza a Magyar Köztársaságtól kapott Eszterházy János Díjat - javasolja Ján Slota, az SNS elnöke. A nemzetiek vezére így válasz ol a KDHnak arra a javaslatára, hogy Slota