Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-22
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.22 . 3 Alkotmánymódosító javaslattal rukkolt elő a kormány – Az RMDSZ részben ellenzi, részben támogatja a te rvezetet – Traian Băsescu államfő és a demokrata párt fel akarja gyorsítani az alkotmánymódosítás vitáját. Ennek érdekében konkrét lépést is tettek, így a kormány tegnap elfogadott egy törvénytervezetet, ami az alkotmány módosításáról szól. A dokumentumon a kormány és az elnöki hivatal szakértői egyaránt dolgoztak. A tervezet legfőbb újdonsága, hogy bevezetné a legfeljebb háromszáz főből álló egykamarás parlamentet. Az RMDSZ nem ért egyet ezzel, a magyar érdekvédelmi szervezet továbbra is valós kétkamarás rendszerben látja a megoldást. Ugyanakkor elismeri azt, hogy mélyreható parlamenti reform szükséges. Frunda György RMDSZes szenátor az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) a sürgős összehívását tartja szükségesnek, mert szerinte az RMDSZ több tör vényhozója sem ért e gyet az egykamarás parlamenttel (Szabadság) S ZERBIA Kasza József: meglesznek a pénzek a szabadkai színházépületre – „ Mégsem elveszett ügy a szabadkai Népszínház épületének újjáépítése, a munkálatokhoz s zükséges pénzeszközök biztosítva lesznek ” – mondja Kasza József , az igazgatóbizottság elnöke, miután tárgyalt a köztársasági és tartományi illetékesekkel Belgrádban (MNO) Szerbek a vajdasági listákon – Élénken érdeklődik Belgrád a Magyar Nemzeti Tanács első ' választása iránt – Eddig hét lista jelentette be, hogy részt vesz a Magyar Nemzeti Tanács június 6ára kiírt választásain. Hogy valóban in dulhassanak is, össze kell gyűjteniük 1300 aláírást, a magyar választói névjegyzéken szereplő polgárok egy százalékának a támogatását ( MN ) A hatalom vonzásában – Mihal Ramacs: A mikor valaki már nagyon hosszú ideje van hatalmon, akkor lassan elveszíti ka pcsolatát a valósággal – Annak ellenére, hogy már a mostani kormányalkotó hatalmi koalícióban olyan pártok társultak egymással, amelyek kapcsolatát néhány évvel ezelőtt csak nehezen tudta volna bárki is elképzelni, az utóbbi időben még különösebb, és vára tlanabb mozgások figyelhetők meg a szerbiai politikai színtéren. Maja Gojković , a Néppárt elnöke néhány nappal ezelőtt együttműködési szerződést írt alá Mlađan Dinkićtyel , a G17 Plusz elnökével, Vladimir Cvijan , a szerb államfő volt tanácsadója pedig a múl t héten belépett a Szerb Haladó Pártba. A téma kapcsán Mihal Ramaccsal , újvidéki újságíróval, médiaszakértővel beszélgettünk (Magyar Szó) S ZLOVÁKIA Vígjátékból pozsonyi szomorújáték – A szlovák kulturális minisztérium a nyelv törvény megsértése miatt vizsgálódik a Nyitrához közeli, kálazi amatőr színjátszóknál (Nsz) Rosszul áll az MKP és a Híd – Nem kis meglepetést váltott ki szlovákiai politikai berkekben a Median Sk iroda minap közreadott közvélem énykutatási eredménye. A felmérés szerint, ha most tartanák a választásokat, akkor a törvényhozó testületen kívül rekedne a Csáky Pál által irányított Magyar Koalíció Pártja (MKP), valamint a Bugár