Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.21 . 11 A felmérés eredményei szerint a megkérdezettek több mint a fele nem tart attól, hogy a köz eljövőben veszélybe kerülne a szólásszabadság és a demokrácia Ukrajnában. Ezenkívül — a Gorsenyin Intézet szakemberei szerint — a közvéleménykutatás eredményei arra is rávilágítottak, hogy az ukrajnaiak ma a korábbinál lényegesen felelősségteljesebb hatal mat szeretnének látni. A megkérdezett állampolgárok 81,3 százaléka azon véleményének adott hangot, hogy a politikai erőknek felelősséget kell vállalniuk parlamenti képviselőik tevékenységéért. Csupán minden 10. válaszadó (11,9 százalékuk) vélte úgy, hogy a pártok nem tartoznak felelősséggel honatyáik cselekedeteiért. vissza A szakemberek megnevezték azokat a tényezőket, amelyek a gazdasági fejlődés útjában állnak Ukrajnában www.umdsz.uz. ua /TSN .ua /2010.04.20. A szakértők azon véleményüknek adtak hangot, hogy a szellemi tulajdon védelmi rendszerének tökéletlensége jelenti a legnagyobb akadályt Ukrajnában a gazdaság fejlődése előtt. Szerintük ez riasztja el a leginkább a befektetőket. Err ől azon a kerekasztalmegbeszélésen volt szó, amelyet a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogok védelmének kérdésében rendeztek. Dmitro Huzij ügyvéd — aki a találmányok, védjegyek és művészeti alkotások tulajdonjogának védelmére specializálódott — e szféra legnagyobb problémái között nevezte meg a jogszabályok hiányosságait, tökéletlenségét. A kerekasztalmegbeszélésen elhangzott, hogy a Legfelsőbb Tanács oktatási és tudományos bizottsága nemrég ismertette a nemzetközi szakértők azon következtetését, miszeri nt Ukrajna a 114. helyen áll a világ országainak rangsorában a szellemi tulajdon védelme tekintetében. Volodimir Dmitrisin, a szellemi tulajdon kérdéseivel foglalkozó hivatal vezetőjének helyettese cáfolta ezt az állítást. „Ukrajna rendelkezik a szellemi t ermékek védelmének egyik leghatékonyabb rendszerével Európában” — mondta, azt is hozzátéve, hogy mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Michel Platininek, az UEFA elnökének semmilyen kifogása nincs a szellemi tulajdon védelmének ukrajnai rendszerével kapcs olatban. vissza A kárpátaljai ukrán sajtó szemléje www.umdsz.uz.ua 20100420 • A Novini Zakarpattya c. lap 2010. április 20i száma arról tájékoztatja az olvasókat, hogy új járási v ezetőket neveztek ki Kárpátalján. Viktor Janukovics államfő április 17én kelt rendelkezésével új vezetőket nevezett ki több járási állami közigazgatási hivatal élére. Íme a névsor: Ungvári járás – Bordás István; Munkácsi járás – Vaszil Lazar; Szolyvai jár ás – Georgij Ulihaninec; Perecsenyi járás – Andrij Hotyko; Nagybereznai járás – Ivan Olijnik; Ilosvai járás – Vaszil Usztics; Nagyszőlősi járás – Rezes Károly; Huszti járás – Fedor Turcsin; Mizshirjai járás – Ivan Roman; Técsői járás – Mihajlo Selever; Rah ói járás – Dmitro Andrijuk. vissza Törvényt sért a "nyelvrendőrség" Felvidék Ma 2010. április 20., kedd Ahogy arról múlt héten már beszámoltunk, Szlovákia "nyelvrendőrsége" a felvidéki magyarság szórványban élő részé t "célozta meg". A kálazi Csemadok Új Hajtás színjátszó csoportja műsorfüzetével állítólag megsértette az államnyelvtörvényt. Ladányi Lajos, az MKP elnökségi tagja és a színtársulat szereplője szerint az ellenőrzések célja a megfélemlítés és az egyre fogyó zoboraljai magyarság elbizonytalanítása. A kulturális minisztérium államnyelvszakosztálya vezetőjének, Elena Kačalovának az a kifogása a szórólappal kapcsolatban, hogy az nem tartalmazza szlovákul is mindazt, amit magyarul feltüntettek rajta. "Évtizede k óta ilyen a műsorfüzet. Jómagam 30 éve vagyok a színjátszó kör tagja, és még soha egyetlen kifogást sem hallottam. Sem a lakosságtól, sem azon falvak polgármestereitől, ahol felléptünk" – mondta Ladányi Lajos. A minisztériumi ellenőrzés során Ladányi k ezdeményezte, hogy az eljárás magyarul folyjon, hiszen Kálazon jóval 20 % felett van a magyarok lélekszáma, és így törvény adta joguk, hogy a hivatalos érintkezésben magyarul beszéljenek. A nyelvrendőrök ezt elutasították. Ladányi Lajos rámutatott, a "nyel vrendőrök" a nyelvtörvénynek