Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.20 . 12 A mezőgazdasági politika úgyszintén rendhagyó. A Most - Híd az élelmiszerek minőségén keresztül közelíti meg a kérdést. Simon Zsolt szerint mindent meg kell tenni, hogy lejárt szavatosságú ter mékek ne kerülhessenek fel a polcra. Az oktatásügyön belül kiemelt szerepet kap a szlovák nyelv minél jobb elsajátítása konverzációs szinten. A szlovák iskolarendszer további hibájának tartja gimnáziumok túlságosan nagy arányát a szaktanintézetekhez képe st, illetve a „sok nem megfelelő minőségű főiskolát”. (Ožvald Erzsébet) A korrupció olyan téma, amely egy szlovákiai választási programból nem maradhat ki (Gál Gábor). Az elképzelések nyolc területen összesen 45 pontban vannak felsorolva. A környezetvéd elem területén (Solymos László) a párt prioritása a hulladékgazdálkodás megoldása. Polgári ország A párt egy olyan társadalmat szeretne kialakítani, ahol az egyén beleszólása van a dolgok alakulásába. Külön fejezet foglalkozik a civil társadalom kialakí tásával (Ivan Švejna). Ehhez kapcsolódik az úgyszintén Ivan Švejna vezetésével összeállított a közigazgatás hatékonyságának a javításával foglalkozó fejezet. Cél a kiegyenlített költségvetés elérése. További elképzelés az egyes intézmények létjogosultságán ak a megvizsgálása vagy decentralizáció folytatása. Végső értékelés A Most - Híd választási programja modern, áttekinthető és jelentős részben akár meg is valósítható. Külön érdeme, hogy nem foglalkozik mindennel, hanem a témakörönként néhány fontosabb k érdésre fókuszál, így azok mondanivalója sokszor néhány fő pontban összefoglalható. Gyakorlatilag nincs benne olyan mondat, amely úgy kezdődne „Többet adnánk …”. A javaslatok általában átszervezéssel és hatékonyabb működéssel is valósítaná meg. Átfogó refo rmokat nem hirdet, ellenben tartalmaz néhány igen eredeti ötletet (pl. kockázati tőke bevonása). A program szellemisége Ivan Švejna racionális ötleteire épül. vissza Megemelte az EU Lengyelország, Csehország és Szlovákia uni ós jussát Bumm.sk 2010. 04. 19 Összesen egymilliárd euróval több uniós forráshoz juthat Csehország, Lengyelország és Szlovákia a következő három évben az eddig tervezettnél, mert gazdaságuk a 20072009es időszakban kiugróan jól teljesített - jele ntette be az Európai Bizottság hétfőn. A most folyó hétéves (20072013) pénzügyi keretköltségvetésről kötött uniós intézményközi megállapodás értelmében automatikusan megemelik azon tagállamok részesedését a felzárkóztatási (strukturális) alapokból, amelye k gazdasági növekedése a 20072009 közötti időszakban legalább öt százalékkal meghaladja a büdzsé jóváhagyásakor készített becslésekben szereplő mértéket. Márpedig a GDPemelkedés Lengyelország esetében 8, Csehország esetében 7,5, Szlovákiában pedig 10,8 s zázalékkal magasabb volt a becslésnél - fejtette ki brüsszeli közleményében az EU végrehajtó testülete. A döntés értelmében Lengyelország 633, Csehország 237, Szlovákia 138 millió euróval több uniós támogatásra jogosult 20112013 között, mint azt a forrás ok eredeti elosztásakor rögzítették. Janusz Lewandowski költségvetési biztos külön gratulált az érintett országoknak azért, hogy a jelentős javulást az ismert nemzetközi gazdasági nehézségek ellenére érték el.