Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.20 . 10 Bunyik Zoltán megkeresésünkre elmondta, hogy ő lesz a Kézfogás a Magyarságért Polgári Mozgalom listavezetője, és hamarosan a listán szereplő többi név is ism ert lesz, ezt megelőzően azonban holnap, kedden Belgrádban hivatalos engedélyt kérnek a lista állítására. - A közös lista állításáról aláírt kérelmünket kedden én adom át a kisebbségi és emberi jogi minisztériumban Belgrádban, és számításaim szerint már ho lnap meg is kapjuk az engedélyt. Ezt követően, amikor tehát meglesz a zöld út a listát támogató aláírásgyűjtéshez, közzé tesszük a listán szereplő neveket is, ugyanis azt akarjuk, hogy már a listát támogató aláírások gyűjtésekor ismert legyen a közvélemény előtt, hogy az emberek kiknek a részére adják az aláírásukat. Mivel a választási szabályok szerint a választásokon elnyert mandátumok a listán kialakított sorrend szerint oszthatók ki a választások után, mi úgy döntöttünk, hogy amíg a támogató aláírásokat gyűjtjük, addig nem véglegesítjük a sorrendet, viszont a névsort ismertetni fogjuk – nyilatkozta Bunyik Zoltán. vissza Korhecz Tamás visszautasítja és megcáfolja a durva MRMes vádaskodást Vajdaságma.info 2010. április 19. [14:44] Dr. Korhecz Tamás egyetemi tanár, a Magyar Összefogás listavezetője. Válasz a László Bálint és Setyerov Zorán által aláírt, a Magyar Remény Mozgalom nevében kiadott személységemet sértő nyilatkozatra, amelynek címe „Ordináré hazugsággal indítja a kampányt Korhecz Tamás”. Közel tíz éve veszek részt szakpolitikusként a közéletben. Munkám során kínosan ügyeltem az igazmondásra, a szakma és a jog szabályaira, a tények iránti feltétlen alázatra és a másként gondolkodók véleményének tiszteletben tart ására, más szóval a becsületemre. Talán ennek is köszönhetően soha senki a szerbiai politikai közéletben nem állította rólam, hogy hazudok, hazudozok, nem sértett meg becsületemben oly durván és személyesen, mint az MRM két fent említett politikusa. Minden amit a Vajdaság Mának kijelentettem, közvetlen személyes tapasztalataim, a rendelkezésemre álló tények, adatok, sajtóhírek alapján tettem. Nem hogy hazudni nem volt szándékomban, csúsztatni, de elhallgatni sem akartam semmilyen tényt. Továbbra is állok mi nden kimondott állításom és szavam mögött: „Nem diktáltunk sem programot, sem fe ltételeket – garantált befutó helyet ígértünk nekik, hogy még annak a látszatát is elkerüljük, esetleg átverésről vagy üres ajánlatról van szó. A magyar pártvezetők fanyalogtak, egyesek azért nem mentek bele, mert akkor elveszik a választások megmérettetésjellege, és egyfajta népfrontos kezdeményezésre hasonlít az egész. Egyesek úgy fogalmaztak: nem vetik el az ötletet, majd megvizsgálják. Tulajdonképpen egyetlen párt sem tette meg az ajánlatát. Végül mindenki kifarolt.” Kijelentésemben nem részleteztem kü lönkülön, minden magyar párt reakcióját és elutasításának módját a közös listaállítás kapcsán, de erre az interjú terjedelme és témája nem is volt alkalmas. Mindazonáltal, miután az említett személyek becsületembe gázoltak, szükségesnek tartom, hogy ténye kkel támasszam alá kijelentésemet az esemény kapcsán. Az MNTs közös listaállítással kapcsolatos február 26i óbecsei pártközi találkozóra minden magyar politikai párt kapott meghívót. A találkozó előtt közvetlenül Ágoston András kijelentette, hogy a Hatva nnégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal történő összefonódás gyanúja miatt visszavonja a meghívóját, amelyet az MRMnek küldött. (Lásd Magyar Szó, február 26, péntek, 4. oldal). László Bálint a hírre reagálva kijelentette hogy a meghívás visszavonásától függet lenül már azelőtt, „szerdai ülésükön már eldöntötték, hogy nem tesznek eleget a mai párttalálkozóra való meghívásnak.”(Lásd, Magyar Szó, február 26, péntek, 4. oldal.). A többi magyar párt elutasításának indokairól a Magyar Szó bővebben is beszámolt (Lásd, Magyar Szó, február 2728, 5. oldal). A kudarca fulladt VMSZes kezdeményezés után a többi magyar párt se szóban, sem írásban nem jelezte, hogy esetleg felülvizsgálná előző elutasító álláspontját. Nos, ezek lennének a tények. Az elkövetkezőkben nem kíván ok reagálni az önök rágalmaira, neveltetésem és „gyerekszobám” nem engedi meg, hogy az írás szerzőit minősítsem, politikai szerepvállalásom pedig arra kötelez, hogy a sértést ne tereljem bírósági útra. Végső soron egyszer mindenkinek el kell számolnia csel ekedeteivel, ennek első állomása június 6án lesz! vissza Polgári alternatíva: a MostHíd választási programja Bumm.sk 2010. 04. 20 A tavaly megalakult MostHíd nemzetiségi pártként vonult be a köztudatba, választás i programja alapján azonban egyértelműen piacorientált, liberális politikai csoportosulásként lehet jellemezni. A programja az egész ország állapotán szeretne javítani.Piacgazdaság és a vállalkozások