Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.20 . 3 Politikamentesítik a közrádiót és tévét? – Elvi megállapodás született tegnap a kormányzó Demo krataLiberális Párt (PDL) és az RMDSZ között a közszolgálati televízió és rádió működését szabályozó törvény módosítása ügyében többek között arról, hogy a két intézmény igazgatótanácsának tagjait ezentúl nem a parlamenti pártok, hanem a civil szervezetek delegálják (Krónika) Takács: a PSD nézzen tükörbe – Takács Csaba , az RMDSZ ügyvezető elnöke a PSDnek a hatalomkisebbségek viszonyáról szóló belső használatú dokumentuma kapcsán elmondta: a PSDnek tükörbe kellene néznie, és a z RMDSZ nem téríthető meg oly mértékben, mint azt mások szer etnék (Nyugati Jelen) Flutur: az RMDSZ megértő volt – Gheorghe Flutur PDLalelnök az alakulat országos állandó tanácsának ülése után közölte: tárgyaltak az RMDSZszel a SRR és SRTV politikamentessé tételéről, és a szövetség egyetértett azzal, hogy a civil társadalom nevezze ki a két intézm ény igazgatótanácsi képviselőit (Nyugati Jelen) Orbántól Băsescuig Markó Bélával – „ A Fidesz győzelme Magy arországon jó hatással lesz Románia és Magyarország kapcsolatára, és a protokolláris egyeztetéseken kívül mód nyílik majd tartalommal teli együttműködésen is ” – jelentette ki Markó Béla a Nyugati Jelennek, ugyanakkor hajánál fogva előrángatott ötletnek nev ezte a parlamenti választási k üszöb tíz százalékosra emelését (Nyugati Jelen) Lesze kohéziós politika 2013 után? – Az Unió kohéziós politikájának jelenleg futó hét éves tervezési szakasza 2013ban véget ér. Ráadásul, ugyanebben az évben kezdődik az új hét éves költségvetési keret is, így a regionális politika összetétele mellett annak költségvetési előirányzatáról is heves viták várhatóak. A Régiók Bizottságának sajtóközleménye szerint évi ötven milliárd eurós támogatástól eshet el a politikaterület a következő költségvetési időszakban várható reformok miatt. (Euractiv.hu) Az IMF lefelé módosította Románia gazdasági előrejelzését – Az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank közös küldöttségének a szokáso s negyedévi látogatására április 27. és május 7. között kerül sor. A nemzetközi pénzintézet szakemberei elsősorban arra kíváncsiak, hogy Románia teljesítettee a tavaly márciusban az IMF szervezésében megkötött csaknem 20 milliárd euró értékű hitelegyezmén y feltételeit. (Impulzus) PSD: lefizetik a kisebbségeket – A romániai nemzeti kisebbségek szenvednek amiatt, hogy a Bockormány tisztségekkel fizeti le a vezetőit – fogalmazott tegnap Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök, hangs úlyozva, hogy alakulata javítani szeretné kapcsolatát a nem magyar kisebbségekkel. Ponta kijelentésének apropója, hogy Mădălin Voicu PSDs képviselő egy vitaanyagot állított össze az alakulat országos tanácsa számára, amelyben azt javasolja, hogy „ magas sz intű tárgyalásokkal építse újra és konszolidálják ” kapcsolatukat a tizennyolc kisebbségi közösséggel. (ÚMSZ) TVR: marad magyar vezető is – A politikus tájékoztatása szerint a két közszolgálati médium igazgatótanácsának 1313 tagja lesz: 11 tagot a civilszervezetek delegálnak, egyet a magyar kisebbség és egyet a többi nemzeti kisebbség mindkét intézmény esetében. „ Eszerint 11 helyre a civilszervezetek jelölnek majd személyeket, egyegy helyre pedig azok a szervezetek, amelyek a magy arságot, illetve többi nemzeti kisebbséget képviselik a parlamentben ” – magyarázta a törvénymódosításra vonatkozó elképzeléseket Bokor Tibor . (ÚMSZ)