Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-19
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztál ya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.19 . 30 Nem tudom, hogy a kormánypárti politikusok saját magukat akarták megkímélni a stúdiókban számukra gyakorta felforrósodott székektől, vagy Traian Băsescunak akartak kedveskedni a „mo gulok” mellőzésével, tény azonban, hogy mindkét esetben bután jártak el. Sokkal aggályosabb a második eset. Az a tény, hogy a miniszterelnök „jóslata” nyomán és annak szellemében eljár a CNA már felveti a sajtószabadság illetve a médiafelügyelő intézmény autonómiája megsértésének gyanúját. Természetesen nem lehet kizárni, hogy a két eset között nincs semmilyen összefüggés, azonban egy kormányfőnek akkor is tartózkodnia kellett volna attól, hogy prejudikáljon bizonyos intézményes döntéseket. Szigorúan viz sgálva az esetet, már annak puszta ténye, hogy a miniszterelnök közli elvárásait egy bizonyos tárgykörben bíráskodó testülettel szemben, már önmagában kimeríti a jogállamiság megsértését. Ez még akkor is beavatkozás lenne egy független médiahatóság működés ébe, ha a (CNA) történetesen nem engedelmeskedett volna a kormányfői sugalmaknak. A legsúlyosabb azonban mindenképpen az, amit a román kormány egyik minisztere megengedett magának. Elena Udrea nyílt és formális beavatkozása egy független tévécsatorna műso rpolitikájába már a sajtószabadság tetten érhető megsértése, amely minden bizonnyal felkelti majd a nemzetközi újságíró szervezetek figyelmét is. És még ennél is súlyosabb az a körülmény, hogy a szóban forgó műsor tervezett tartalmát Elena Udrea nyilvános forrásokból nem ismerhette. A televízió műsorvezetője szerint a tervezett műsorról kizárólag az adás gyártásvezetőjével beszélt telefonon. A miniszterasszonynak – ha meg akarja őrizni bár a demokrácia látszatát – sürgősen magyarázatot kell adnia arra, ho gy miként jutott birtokába a telefonbeszélgetés tartalmának. Ellenkező esetben azt vagyunk kénytelenek feltételezni, hogy Elena Udrea lépése jobb esetben letesztelni óhajtotta egy műsorvezető zsarolhatóságát és/vagy megvásárolhatóságát, rosszabb esetben nem egyéb alvilági figyelmeztetésnél, amellyel megfélemlíteni kívánta egy deklaráltan kormányellenes műsor népszerű moderátorát. Ennek a gesztusnak az üzenete ugyanis: „Én vagyok a hatalom, aki megfigyelem minden lépésedet, és aki bármikor megsemmisíthet lek.” vissza Berceanu: valószínű, hogy egyetlen kilométer autópályát sem adunk át 2010ben Transindex 20100419 A PiteşiNagyszeben útszakasz lesz a prioritás 2010ben – jelentette ki Radu Berceanu közlekedési miniszter. A z északerdélyi autópálya építése kapcsán elmondta, már elejétől fogva hiányzott a stratégiai tervezés, így várhatóan egyetlen kilométert utat sem adnak át idén, mivel a minisztérium pénzhiány miatt nem tudja a finanszírozni a munkálatokat. (realitatea) vissza Folytatja közösségépítő munkáját az EMKE Szabadság 2010. április 19. Olvasta 160 felhasználó. SZERZŐ: NH. D., Ö. I. B. Egész napos rendezvénysorozattal ünnepelte szombaton, Kolozsváron megalapításának százhu szonötödik évfordulóját az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Az 1885. április 12i alakuló ülés, a pánszlavizmus és pángermanizmus akkori magyarországi terjedésének hatására, az erdélyi magyar közművelődés és közigazgatás megerősítése céljából született, a szervezet első elnökéül pákéi Sándor Józsefet választották. A totalitárius társadalmi rendszer negyvennégy évre betiltotta az egyesületet, amelynek azonban napjainkban az erdélyi fővárosban székhely központja, szerte vidéken pedig 17 fiókszer vezete és 75 társszervezete működik. A jubileumi ünnepséget délelőtt a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében az EMKE évi közgyűlése vezette be. Délután Sándor József Házsongárdi temetőbeli sírjánál koszorúzás és megemlékezés, este a Magyar Operában nag yszabású gálaműsor következett. [Kommentálható]