Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.16 . 23 Roma szavazatok vásárlása - előszezonban... Paraméter.sk 2010, április 15 - 12:45 A Szlovákiai Romák Uniója szerint több helyen már most szavazatvásárlással készülnek a választásokra. A Szlovákiai Romák Uniója szerint mintegy hat politikai pártot – parlamentit és parlamenten kívülit – érint a szavazatvásárlás ügye. František Tanko, a párt képvisel ője azonban nem nevezte meg, mely pártokról van szó. A szavazatvásárlásra vonatkozó bizonyítékokat – rendszámokat, fényképeket, neveket majd május második felében, Kassán hozzák nyilvánosságra egy sajtótájékoztató keretén belül. A vásárlásokra szerintük Rimaszombatban, Nagytapolcsányban, Nyitrán, Nagyrőcén, Tiszócon és Poprádon került sor. Azoknak a romáknak, akik „mögött” nagyobb kolónia áll, 89 eurójával kínáltak javadalmazást. „Hatalmas harc lesz a roma szavazatokért, ennek már most is vannak jelei. Biztosan felhasználják ezeket a voksokat és a romakérdést.” - nyilatkozta Tanko. Az unió 50 önkéntesét kínálta fel a Belügyminisztériumnak, hogy segédkezzenek a helyzet felmérésében, megakadályozva ezzel a roma szavazatok megvásárlását. Szükség esetén t öbb embert is be tudnak vonni a munkába. Amennyiben a minisztérium nem tart igényt a segítségre, úgy önállóan is cselekedni fognak, akár más szervezetekkel összefogva is. A Szlovákiai Romák Uniója Tanko szerint apolitikus szervezet, mely semmilyen politi kai párttal nem kötött választási szövetséget, de ha valaki meggyőzi őket, hogy érdemben képviselik majd a romák ügyét, úgy hajlandóak lesznek azt támogatni. Az eddig őket megszólítókat visszautasították, mivel az elmúlt négy évben nem tettek semmit. vissza Smeres hazugságdömping Új Szó 2010. április 16. péntek, 07:29 | Gál Zsolt A fő szlovák kormánypárt honlapján ott virítanak a négyéves kormányzásuk 20, illetve 100 pontban összefoglalt legfőbb eredményei. Néhány részle t: „Szlovákia az EU azon kevés tagországainak egyike, amely csökkenti eladósodottságát.” „A válság elleni harcban 160 ezer munkahelyet tartottunk meg.” A szlovák – magyar kapcsolatoknak külön alfejezetet szenteltek: „Elutasítottuk a nagymagyar nacionalizmus bármilyen megnyilvánulását, a Magyar Gárdát, a Kárpátmedencei Képviselők Fórumát, a Benešdekrétumok megkérdőjelezését vagy a határon túlról érkező provokatív látogatásokat és kijelentéseket. A hazug kampánnyal szemben megvédelmeztük a szlovák nyelvet. A z államnyelvtörvény módosításával a Szlovák Köztársaság területén biztosítjuk az információkhoz való hozzáférést az államnyelven.” A sor hosszan folytatható azzal, mennyi mindent tett a kormány a szociális államért, az emberek jólétéért, az igazságszolgált atási rendszer javításáért és a korrupció elleni küzdelemben (!), miközben dübörög az ország, épülnek az autópályák, jönnek a befektetők, stabilitás van. Megtiltottuk a nyereséget az egészségbiztosítóknak és nem privatizáltuk a pozsonyi repteret meg a vasú ti teherszállító céget, sőt visszavettük a Transpetrolt, amit a Dzurindakormány korábban eladott. Bár a választások előtti kampányban a kormányzásról beszámoló politikai pártok hajlamosak rózsaszín szemüvegen át szemlélni az ország helyzetét, s főleg saj át teljesítményüket, a Smer 100 pontos sikerpropagandája nemcsak a finom csúsztatásoktól, féligazságoktól vagy az összefüggések elhallgatásától hemzseg, hanem akadnak benne vaskos hazugságok is. Ráadásul a beszámoló alkotói mérhetetlen cinizmussal mondják rá a fehérre, hogy fekete, mintha azt sugallnák: az igazság az, amit mi állítunk, illetve az, amit a lakosság/választóink ebből elhisznek nekünk. Nem az tehát a kérdés, hogy a fekete valójában fehére, hanem hogy az emberek többsége feketének látjae legal ább a választások pillanatáig. Ha eleget ismételgetjük nekik, hogy fekete, akkor meggyőzhetjük őket. Ennek legjobb példája a szociális jelző teljes kisajátítása a Smer részéről: amit ők csinálnak, az szociális, amit az ellenzék tett korábban, illetve javas ol, az antiszociális. A tények, gazdasági adatok, a szakértők véleménye mellékes, a lényeg az, hogy a Smer kapcsán a szociális állam ugorjon be az embereknek, az ellenzék hallatán meg a Dzurinda – Mikloš páros által szimbolizált „népnyúzó” és „hazaáruló” pol itika.