Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.08 . 27 Ezek a gondolatok az elmúlt évtizedben a szó szoros értelmében reszocializálták a két világháború közötti Magyarországon uralkodó po litikai mentalitást. „A kormányváltás után nem szabad pártszínekben gondolkodni”, fordította le a mindennapok nyelvére a „természetes demokráciaképviseletet” egy jobboldali tanácskozáson Eperjes Károly színművész. Fokozatosan felszabadult az egykori „mély magyar”, paranoid gondolkodásmód is. A közvélemény jelentős részének az ízlését nem zavarják a „magyar fajtáról” szóló újjáélesztett régi mesék és agyrémek: a pusztaszeri vérszerződés, a hun – magyar rokonság, a párthus származású Jézus kultusza, a magyar mi nt a világ legősibb nyelve. A mitológiai zagyvaságoknak ez a népszerűsége legfeljebb még a magyar emigráció egy részében és néhány balkáni országban tapasztalható, de az utóbbiakban sem ennyire virulensen.1 989 után a kapitalista átalakulás és a politikai elit felelőtlensége a társadalom (s vele a történelmi egyházak) közönyétől kísérve a kilátástalanságba taszították a romák jelentős részét. A roma és nem roma magyarok közötti növekvő együttélési feszültségekre, az ennek kiszolgáltatott vidéki lakosság ko rmányzati cserbenhagyására a rasszista Jobbik ad megoldásnak képzelt válaszokat. Aki ma végigmegy a borsodi és felsőTiszavidéki kistelepüléseken, tapasztalhatja: ezekben a falvakban a nem romák egyértelműen a Jobbik választóivá váltak. Hozzájuk társulnak a lerobbant északkeletmagyarországi iparvidékek egykor szocialista, 1939ben jelentős részben nyilas szavazói. Együtt Magyarország legelesettebb rétegei: félelmetes demokráciaellenes potenciál. A mára föltámadt zsidózás és cigányellenesség nem kizárólag külföldi trendet követ, van benne igazán magyar „teljesítmény” is. Az benne az új elem, hogy tettesei felháborodva utasítják vissza az antiszemitizmus, a rasszizmus vádját: ők csak a magyarságot féltik. A gonoszságból így lesz a legfőbb jó. Ebben a nyelvp olitikai küzdelemben éppen a politikai élet demokratikuserkölcsi alapjait ássák alá. Kiirtják a szavak valódi jelentését. A következő választásokkal történelmi fordulat játszódik le, mely a második világháborút követőhöz hasonlítható, csak fordított irán yban: a populistatekintélyelvű meg a rasszista jobboldal fogja együttesen a legnagyobb politikai erőt képviselni, s meghatározhatja Magyarország kormányformáját. Ezzel szemben a mai magyar baloldal és liberalizmus semmiféle érdemi ellenerőt nem látszik ké pesnek felvonultatni. A szocialista párt egy része még az államszocialista örökség foglya. Szívesen magyaroznának és hazáznának ők is, de későn kaptak észbe, és egyelőre nem tudnak hatékony demagógiát folytatni. Az viszont még kormányzásuk utolsó pillanat ában sikerült nekik, hogy a pártállami titkosszolgálatok iratainak jelentős részét elzárják a nyilvánosság elől, és ebben a tekintélyelvű jobboldal támogatását élvezhették. Hiszen a ma is prominens vallási vagy politikai szerepet játszó egykori besúgók köz ül sokan éppen az utóbbiak között találták meg politikai hazájukat. A mai Magyarország ékesen szemlélteti, hogy amilyen az ország jobboldala, olyan a baloldala, és fordítva. Mindaddig ez lesz a jellemző, amíg a baloldaliak és a liberálisok számára nem lesz teljesen nyilvánvaló, hogy az égadta földön nincs már semmi vesztenivalójuk: vagy képesek lesznek az offenzív, kemény politikai cselekvésre, vagy másodrangú állampolgárok maradnak. A Jobbik ma nagyjából az ország 15 – 20 százalékát tudhatja maga mögött, de potenciális támogatóinak aránya ennél nagyobb. Nincs éles ideológiai határ a Jobbik és a Fidesz szavazói között. A mostani kampányban a Fidesz vezérkara éppen erre való tekintettel próbálja maga mellett tartani azokat a választókat, akik rokonszenveznek a Jobbik holdudvarának neonyilas retorikájával. E párt harci lapjának, a Barikádnak címlapján a választások előtt jelent meg Szent Gellért püspök szobrának a képe a Duna fölött, de kezében nem keresztet, hanem menórát, egy zsidó vallási jelképet tartott „Ez t akarjátok?” kérdéssel. Se a fővárosi úri közép egy része, se a Fidesz és a Jobbik vidéki támogatói nem látnak ebben érdemi fenyegetést, legfeljebb a politikai közbeszéd természetes, elhanyagolható megnyilvánulását. A történelmi keresztény egyházak is job bára hallgatnak; a katolikus egyház egyik fontos tanintézetét nevezték el a hétpróbás antiszemita Prohászka Ottokár püspökről, vannak papok és tiszteletesek, akik a Jobbik hívének mutatják magukat. Van különbség is az egykori nyilas és a mai szélsőjobbold al között, és az nem kevésbé magyar jelenség. A két háború közötti fajvédő mozgalom tagjainak még volt vallási műveltségük, a mai jobboldal elvadult rasszista részének érdemben nincs. A Jobbik pártszolgálatosai karácsonykor kettős keresztet állítanak a köz tereken, amelynek semmi köze ahhoz a keresztfához, melyen Isten fia húsvétkor kiszenvedett. Hitetlen blaszfémiával rondítanak bele a legszentebb keresztény hagyományba. A magyar keresztényeknek, élükön a keresztény egyházak irányítóival, borzadniuk kellene ettől a posztfasiszta pogányságtól. Amit azonban tapasztalunk részükről, az alig több semmitmondó dorgálásnál.
