Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.27 . 26 szövetségi mozgalom is két részre szakadt. A szlovákiai Együttélés két további felvidéki magyar párttal egyesülve 1998ban létrehozta a Magyar Koalíció Pártját. A csehországi Együttélés továbbra is önállóan működik, de politikai súlya módosult, hiszen Csehországban nem él olyan nagy lélekszámú kisebbség, mint Szlovákiáb an a magyarság. Az Együttélés magját Csehországban a Sziléziában őshonos lengyelek képezik, de aktív a magyar nemzeti szekció is. A csehországi lengyelek száma meghaladja a 60 ezret, a magyaroké 15 ezer körül van. A mozgalomnak ruszin tagjai is vannak. St anislaw Gawlik, az Együttélés húsz évvel ezelőtti alelnöke, a csehországi lengyelek ismert személyisége előadásában ismertette a mozgalom húsz éves csehországi tevékenységének eredményeit, s leszögezte: jelenleg elsősorban a lengyelek lakta régióban aktív a mozgalom. Több településen polgármestere és számos képviselője van a helyi önkormányzatokban. "Nagy figyelmet szentelünk annak, hogyan tartják be Csehországban a hatóságok az európai nyelvi chartát" - szögezte le Pálffy Sándor, az Együttélés jelenlegi c sehországi elnöke. Szőke László prágai magyar nagykövet üdvözlő beszédében kifejtette: Magyarország számára az Együttélés azért fontos, mert a mozgalomra mindig lehet számítani; az Együttélés mindig fellép, ha sérül a kisebbség és a többség viszonya bárho l KözépEurópában. "A magyar nemzeti szekció figyelemmel kíséri a szlovákiai magyarság sorsát, s mindig megszólal, ha erre szükség van" - jelentette ki Kocsis László, a magyar nemzeti szekció elnöke. Az ünnepségen emléklapokat adtak át azoknak, akik az elmúlt két évtizedben tevékenységükkel hozzájárultak az Együttélés céljainak megvalósításához. Szlovákiában az Együttélés évfordulós ünnepségére április 9én Somorján kerül sor. vissza Fico mondjon le, alakuljon hivatalnok kormány!? Paraméter.sk • 2010, március 27 - 18:42 Le kellene mondania Robert Ficónak a HZDSből kiebrudalt, majd az AZEN pártot megalapító Milan Urbáni szerint, mert a HZDS és az SNS elnöke kölcsönösen korrupcióval vádolták meg egymást A június 12i vál asztásokon induló párt elnöke azután jutott arra a következtetésre, hogy a kormányfőnek le kell mondania, és hivatalnokkormánynak kell elnavigálnia Szlovákiát a választásokig, miután Mečiar és Slota, Fico koalíciós partnerei nyíltan egymásnak estek pénteke n. A HZDS és az SNS elnöke kölcsönösen korrupcióval vádolták meg egymást, ez a tény pedig Urbáni szerint tovább rontja majd az ország nemzetközi megítélését, és szégyent hoz Szlovákiára. "Ott voltam e kormánykoalíció alakulásánál, és akkor is, amikor a sl avkovi ingatlanbotrányt követően újra összeragasztották, ám most már elég volt, szedjék a sátorfájukat ezek az urak" – így Urbáni. vissza Farkas: A kormány csodára vár Paraméter.sk • 2010, március 27 - 12:43 „Ficóék az idé n semmit nem tesznek, nem javasoltak semmilyen intézkedéseket, teljesen passzívak. Mintha csodára várnának, arra, hogy az alagút végén felvillana fény” - mondta Farkas Iván, az MKP alelnöke. Farkas Iván, az MKP Országos Tanácsának elnöke szerint a kormány passzív a válsággal szemben. „A kormáénynak nincs elképzelése, hogyan változtasson az adott helyzeten, hogyan kezelje a gazdaságban zajló egészségtelen folyamatokat, változtasson a vállalkozó környezeten, megoldja a gyorsan növekvő másodlagos fizetésképt elenséget” – mondta.