Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.27 . 23 köszönettel tartozik a nemzetközi közösségnek, főleg az EBESZmissziójának, a norvég kormánynak és mindazoknak, akik hozzájárultak a kamenicai rendőri központ fe lújításához. A Magyar Szó kérdésére, hogy Vajdaságban mikor kezd el működni igazából a multinacionális rendőrség, Dačić elmondta, hogy a Helyi rendőrség elnevezésű projektum, amelyet a norvég kormánnyal együtt bonyolítanak le, éppen ezt a célt szolgálja. – A projektum célja, hogy a rendőrség minél közelebb kerüljön a helyi lakossághoz. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a rendőröknek meg kell tanulniuk annak a környezetnek a nyelvét, ahol szolgálatot teljesítenek. El kell mondanom, hogy nyitottak vagyun k a kisebbségek iránt, szeretnénk, ha ők is a rendőrség részei lennének. Megragadom ezt az alkalmat, hogy nyilvánosan is felhívást intézzek a kisebbségekhez, hogy pályázzanak a rendőriskolákba itt, Kamenicán is, de a Kriminalisztikai Politikai Akadémiára i s. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a Belügyminisztériumban dolgozhassanak. Számunkra fontos, szükséges és nélkülözhetetlen, hogy a nemzeti kisebbségek képviseltessék magukat a rendőrség kötelékeiben. Emellett azonban a többségi nemzethez tartozó rendő röknek is meg kell tanulniuk a környezet nyelvét. Lehet, hogy egyesek majd meglepődnek, ha a rendőr megszólal albánul vagy magyarul, ez azonban a munkánk eredménye lesz – magyarázta Dačić. A belügyminiszter korábban bejelentette, hogy amennyiben bebizonyo sodik, hogy a Magyar Remény Mozgalom mögött a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai állnak, e pártot betiltják. Mint azt Dačić elmondta, még nem fejeződött be ennek az ügynek a kivizsgálása. – A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjainak tilos a belépés Szerbia területére. Ennek az ügynek semmi köze a magyarok emberi és kisebbségi jogaihoz, kizárólag arról van szó, hogy léteznek olyan szélsőséges csoportok, amelyeknek működését nem engedélyezik Szerbia területén. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a Magyar Remény Mozgalom nevű párt mögött a HVIM áll, azonnal eljárást indítunk a párt betiltására – nyilatkozta lapunknak a szerbiai belügyminiszter. vissza Kölcsönösen tanítjuk egymást – Egeresi Sándor: Stájerország a nem zeti tanácsok választását, Vajdaság az európai uniós politizálást tanulmányozta Magyar Szó • VARJÚ Márta • 2010. március 27., szombat Kétnapos stájerországi bemutatkozót rendeztek csütörtökön és pénteken Újvidéken a Tartományi Képviselőházban, amelyet K urt Flecker, az osztrák tartomány parlamentjének elnöke a következő szavakkal értékelt: – Megpróbáltuk átadni tapasztalatainkat önöknek, ami különösen hasznos lehet az európai uniós politizálás tekintetében, és igyekeztünk rávilágítani arra, miként kell B rüsszelben lobbizni a tartományi érdekekért. Nekünk már jó ideje van irodánk Brüsszelben, azt kívánjuk önöknek is, hogy minél előbb létrehozhassanak egy ilyen képviseletet. Ezúttal az oktatásra és a környezetvédelmi kérdésre fektettük a hangsúlyt, és a tan ácskozás előremutató eredményének tartom, hogy a jövőben az önkormányzataink is felveszik egymással a kapcsolatot, s ezen a szinten is sor kerülhet a szorosabb együttműködésre, illetve tapasztalatcserére. Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke a stájerországi bemutatkozó hozadékáról a következőket nyilatkozta lapunknak: – Nagy előrelépés történt az együttműködés terén. Hangsúlyoznom kell, hogy Vajdaság idestova hétéves stájerországi kapcsolattal rendelkezik, amely a kormányok közötti együttműköd éssel kezdődött, a gazdasági szervezetek és intézmények tapasztalatcseréjével folytatódott, tavaly november óta pedig parlamentek szintjén is működik a közös munka. Eredménynek tekintem azt, hogy lehetőség nyílt a politikai, gazdasági és kulturális együttm űködés elmélyítésére, amit ezúttal még az ökológia és a turizmus területére is kiszélesítettünk. Számos lehetőség merült fel a jövőre nézve, azt tartom legfontosabbnak, hogy lehetőség nyílik a vajdasági fiatalok részére, hogy Stájerországban tanulhassanak. Cserelátogatást fogunk szervezni fiatal jogászok, közgazdászok és egyetemi hallgatók számára, akik Stájerország brüsszeli irodájában részesülhetnek képzésben. Erről a kérdésről júniusban fogunk konkrétan dönteni, amikor a vajdasági küldöttség Grazba látog at. Azt is megbeszéltük, hogy a július 25 –