Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.03 . 9 törekvéseinek visszautasítására - mondta Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárc a nélküli miniszter a szolgálatok megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen kedden a fővárosi Stefánia Palotában. A miniszter szerint a nemzetbiztonsági szervek - elsősorban a Nemzetbiztonsági Hivatal és a rendőrség - együttműködése különösen jelentős az alkotmányos rend elleni szélsőséges tevékenység kivédésében. Mint fogalmazott, az elmúlt év még világosabbá tette, hogy néhány szélsőséges csoport a korábbinál leplezetlenebbül lép fel, "erőszakosan, érdemi nyomásgyakorlással". H ozzátette: ezek a szélsőségesek "megkísérlik kihasználni a gazdasági nehézségeket, az esetenként elkerülhetetlen szociális feszültségeket", "a kétségkívül meglévő etnikai szembenállást" pedig a helyzet további élezésére és saját akcióik előkészítésére hasz nálják ki, ezenközben pedig - mint mondta - "jogi csűréscsavarással" próbálnak kibújni a törvények és jogerős bírósági döntések végrehajtása alól. "A kár, amelyet okoznak, nem marad a határokon belül" - szögezte le. Hozzátette: "a hazai szélsőség es erők ugyanis egész tevékenységükkel és kiváltképp esetleges határon túli kiruccanásaikkal mintegy kapaszkodót nyújtanak némely határainkhoz közeli állam szélsőségeseinek, amelyek minden ürügyet és lehetőséget felhasználnak a határon túli magyarság jogos törekvéseinek visszautasítására". A szélsőjobb nemzetpolitikai érdekeinket veszélyezteti, amikor ténylegesen olyanoknak adnak segítséget, akiknek - persze csak szavakban - az engesztelhetetlen ellenfelei - emelte ki. Hangsúlyozta: az NBHnak min dennek a tudatában fel kell lépnie más rendvédelmi szervekkel együtt is az alkotmányellenes, törvénytelen eszközöket használó szélsőségesekkel szemben. "Az utóbbi időben ezt komoly sikerekkel teszik" - állapította meg Juhász Gábor. vissza Szlovákia "normális, egészséges, józan" hozzáállást vár a következő magyar kormánytól is Népszava 20100303 A szlovák kormány "normális, egészséges, józan" hozzáállást vár a következő magyar kormánytól is a két ország kapcsolataiban - je lentette ki Miroslav Lajcák kedden Budapesten, a Jószomszédság és megértés díj átadása után. A pozsonyi külügyminiszter szerint a kapcsolatok "kifejezetten rossz időszaka" már lezárult. A szlovák tárcavezető, aki előzőleg részt vett a visegrádi országo k kibővített külügyminiszteri találkozóján, újságíróknak azt mondta, a politikai feszültség fokozása egyik normális politikai erőnek sem lehet érdeke. A Jobbikról szólva úgy fogalmazott, a párt problémát jelent, "de Magyarország nem azonos a Jobbikkal". Mi nt mondta, reméli, hogy Magyarország megfelelően fogja kezelni a Jobbikjelenséget. A Jobbikot olyan formációnak tartja - folytatta , amely nem való a 21. századi Európába. Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a magyarországi és a szlovákiai vál asztási kampányban várhatóan egyaránt elhangzanak olyan vélemények, amelyek "nem fognak jó vért szülni, amelyek kedvezőtlen visszhangot váltanak ki". Ezek túlértékelése azonban helytelen - fűzte hozzá. Magyarországon áprilisban, Szlovákiában júniusban tar tják a parlamenti választást.