Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-23
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.23 . 12 Fico szerint, ha a szlovák nyelv más „státuszt” kapna - mint például harmadik idegen nyelv - azt a szlovákiai kissebségek egyszerűen ignorálnák. Fico ezen kijelentések azonban már csak azért sem állják meg helyüket, mert azok a szlovákiai magyarok akik Szlovákiában szeretnének érvényesülni a nyelvhasználat problémáját nem kerülhetik ki, ezért tudatosan sajátítják el az állam nyelvet, amelyet jelenleg gyakorlatilag anyanyelvként kérnek számon a kisebbségi diákoktól. A kormánypártok által alaposan túlreagált kijelentést, az oktatási miniszter Ján Mikolaj (SNS) azzal kívánta megfejelni, hogy ellenőrzéseket rendel majd el az is kolában a magyar diákok szlovák nyelvű ismereteit érintően. Ezt a kijelentését végül is vissza kellett vonnia ugyanis a tanfelügyelők közölték, a magyar iskoláknak nem kell tömeges ellenőrzésektől tartaniuk. „Az elmúlt három évben 208 magyar iskolában tesz teltük a szlovák nyelvtudást, ez az iskolák 85 százalékát jelenti” - mondta a Bummnak Jozef Javorek, a tanfelügylőség fő irodájának igazgatója. Hozzátette, egykét iskolába ellátogatnak majd, de most az érettségik jelentik a prioritást. A kormány által kér t jelentést, mely a magyar iskolák tanulóinak szlovák nyelvtudási szintjéről szól majd, a korábbi ellenőrzések alapján készítik el. A felkavart hullámokat persze minél többen próbálták meglovagolni. A már fentebb említett Vladimír Mečiar a szlovák nyelv izolációjáról beszélt, és arra célozgatott, hogy a magyar iskolák – amikről tavaly a Ján Mikolaj kijelentette, hogy valójában nincsenek is – jobb támogatást kapnak, mint a szlovákok. Szintén nem maradt szó nélkül Ján Slota aki szerint Szlovákiának haza kel lene rendelni a budapesti szlovák nagykövetet, és addig nem is szabadna újra Magyarországra küldeni, amíg nem szűnnek meg a szlovákellenes sértések. vissza Aláírták a magyarszerb védelmi egyezményt Kitekintő Molnár Tamás 2010. március 23., kedd Hétfőn katonai együttműködési megállapodás aláírására került sor Belgrádban Szekeres Imre, magyar és Dragan Sutanovac, szerb honvédelmi miniszter között. A 17 pontból álló szerződés elsősorban a légvédelem, katasztrófavédel em és a közös kiképzés és felkészítés kérdéseire koncentrál. Sutanovac szerint az egyezmény jobban elmélyíti a két ország katonaigazdasági kapcsolatait, illetve lehetővé teszi, hogy a felek megosszák egymással a békefenntartó missziók során szerzett tap asztalataikat. Az aláírási ceremóniát követően a magyar honvédelmi miniszter elmondta, hogy Szerbia esetében lényeges hadszervezetének átalakítása az euroatlanti integráció folyamatában és a mindenkori magyar kormány ennek a folyamatnak elkötelezett tám ogatója marad. Szekeres megemlítette azt is, hogy hazánk számára kulcskérdés a balkáni régió stabilitása, ezért továbbra is számítani lehet a magyar békefenntartók boszniai, valamint koszovói jelenlétére. Hangsúlyozta, hogy csapatkivonás csak akkor válik lehetővé, ha a béke és biztonság minden feltétele teljesült már ezekben az országokban. Szerb kollégja kiemelte, hogy Magyarország hatalmas lépést tett öt éve, mikor egész hadseregét professzionális alapokra helyezte és ezzel úttörő szerepet vállalt mag ára a térségben. Reményét fejezte, ki, hogy Budapest kész lesz az átalakítás során szerzett tapasztalatait Szerbia rendelkezésére bocsátani, ha a reformokat Belgrád is megkezdi- számol be a szerb B92 rádió. vissza Az Esterhá zy János Társulás célkitűzései Felvidék.ma 2010.03.23. 2010. január 19én került bejegyzésre Szlovákia belügyminisztériumában az Esterházy János Társulás, mely rövidesen hallatott is magáról. Március 19én, Pozsonyban megtartotta első nyilvános rendezvényét, melyen bemutatták Martonyi János, Jeszenszky Géza és Csaba László Helyünk a világban / A magyar külpolitika útja a 21. században című könyvét. A könyvbemutatón a szerzők közül jelen volt Csaba László közgazdász és az Éghajlat Könyvkiadó nev ében, Kovács Lajos Péter.